Közélet, hírek

Új homlokzatot kap a Teherelosztó, a tornyot elbontják

2020.06.29. 12:14

A Szécsi és Társa építésziroda tervei alapján alakul át a Nándor utca 5-7., azaz a Virág Csaba tervezte Országos Villamos Teherelosztó, amelynek bontása ellen többek közt a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága is tiltakozott. A tervező, Szécsi Zsolt lapunknak azt mondta: „tömegében meg tudják menteni" az épületet. Lapunk mutatja meg először, mi áll majd a jövőben a Nándor utcában.

Építéstörténeti kutatást, majd örökségi vizsgálatot követően a Szécsi és Társa Építész Stúdió Kft. készítette azokat a terveket, amelyek alapján megindultak a jelenleg is zajló munkálatok a várbeli épület körül. Mint ismert, a Teherelosztó bontása komoly hullámokat vetett az építészeti közéletben. Az előbb bejelentett bontási szándék mögül 2016-ban kihátrált a kormány a tiltakozások dacára, lapunk 2020 áprilisában azonban arról szerzett tudomást: mégis él a bontási szándék, sőt: „…a döntésnek nem volt alternatívája, a bontást korábbi lakossági kezdeményezés is szorgalmazta. Az épület helyére új, a historikus környezetbe illeszkedő épületet kell tervezni" – írta kérdésünkre a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztálya. A hírre újabb tiltakozást adott ki a MÉSZ és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, lapunk pedig 19, az elmúlt években díjazott építészt szólaltatott meg, hogy valós képet kapjunk a szakma véleményéről. A megszólalók többsége az épület megtartása mellett foglalt állást.



A 2020. április 1-én megindított építési engedélyezési eljárásban Budapest Főváros Kormányhivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya május 4-én és június 4-én hozott döntéseket, amelyek június kilencedikén jogerőre emelkedtek. Ennek fényében a helyszínre kihelyezett tájékoztató szerint június 17-tel megkezdődött a munka, azaz a „Budapest I. kerület, Nándor utca 5-7. szám alatti (volt OVT – MAVIR Székház) terepszint feletti bontása és a helyén új irodaépület építése". A befejezés tervezett dátuma: 2022. augusztus 20.

A tervezési munkákért a Szécsi és Társa Építész Stúdió Kft. felel. Lapunk beszélt Szécsi Zsolt építésszel, aki azt mondta: az ügy részleteiről nem nyilatkozhat, de leszögezte, hogy a Szécsi és Társa által készített engedélyezési terv „meg tudja menteni az épület értékeit". Bár a jelenleg kirakott építési táblán a „bontás és helyén új irodaépület építése" szöveg szerepel, Szécsi Zsolt szerint „részbeni bontásról, visszaépítésről, helyreállításról" van inkább szó. Arra a kérdésünkre, hogy a terv megfelelhet-e a Magyar Építőművészek Szövetsége és az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága által megfogalmazott elvárásoknak, a tervező igennel válaszolt, de azt is hozzátette: nem védett épületről van szó, amely komoly statikai problémákkal terhelt. 

A most először publikált tervekből és látványtervekből kiderül: a Nándor utcai homlokzat elé historizáló stílusú, falazott kulisszafal kerül, amely folytatja a szomszédos ház homlokzatának vonalát. A látványtervek alapján viszont megmarad az attól némileg hátrébb lépő eredeti üveghomlokzat is.

A Levéltárra néző homlokzaton szintén megmarad a jelenlegi fém-üveg függönyfalat idéző kialakítás, de elbontják az épület egykor távkommunikációs eszközöknek és lépcsőháznak helyet adó tornyát. Az épület alatt mélygarázst alakítanak ki, amelybe a Nándor utca felől nyitott, a tömb és a Levéltár közötti, korábban gyalogos átjáróként működő, de rég lezárt területen elhelyezkedő lejárón keresztül lehet majd eljutni. Az Anjou sétányra néző homlokzat gyökeresen átalakul, a jelenlegi fém-üveg függönyfal helyére törtfehér vakolattal burkolt, hagyományos ablakkiosztású faszád kerül. 

Szécsi Zsolt évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai örökségvédelemnek, újabb munkái közül az olaszliszkai zsinagóga romjainak felhasználásával elkészült emlékmű, az óbudai zsinagóga felújítása, valamint az V. kerületi Aria Hotel említhető. Az utóbbi épület komoly kritikákat is kiváltott, miután a védett homlokzatot statikai okokra hivatkozva teljesen elbontották, és eredeti formájában, de megváltoztatott anyagokból építették újjá a beruházás során.

Lapunk megkereste a Belügyminisztérium sajtóosztályát, illetve a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot is; amint választ kapunk kérdéseinkre, közöljük.