Nézőpontok/Kritika

Turi Attila

2010.10.18. 12:15

Turi Attila építészről a Serdián kiadónál jelentetett meg könyvet. 15 év - 25 épület • Makovecz Imre előszava • Erhardt Gábor interjúja Turi Attilával • P. Szabó Ernő, Rozmann Viktor, Lenkei Csilla,  Erhardt Gábor és Gerle János írása • Wesselényi-Garay Andor tanulmánya

Amikor előszóhoz kezdek, a múlt képeinek kavargó, eleven világában kell valahogy afféle rendet teremteni, hogy - mint egy tájban - menni és eligazodni tudjak. Hát igen. Pilisi Parkerdő, visegrádi kirándulóközpont, drága Madas László, aki befogad, és kenyeret, munkát ad.

Két ember fér el a szobácskában szűkösen, s a kíméletlen megszállás éveiben, a 70-es évek végén egy sovány, szőke, húszéves fiatalember beállít egy szép nő kíséretében, s azt mondja, azért jött, mert azt szeretné csinálni, amit én. Turi Attila.

 


 

Ennyi, és nem több, amiből történet alakul. Ki tudja előre, hogy lesz-e történet ebből, hiszen sok kezdet van végkifejlet nélkül. Mire Attila jött, addigra már több generációval, hasonló kezdetek után eleven életet éltem. Sárossal, Gerlével és a többiekkel, s azokkal nem, akik elmentek egy idő után, ki ezért, ki azért, s most tanszékvezetők, sztárépítéészek stb. Az aura egyre nagyobb lett. Párizstól Kassán át Honoluluig. Nem büszkeséggel tölt el ez a kör, hanem ez a jellemzője a történetnek - egyik oldalról.

A másik oldal egyre beljebb húzódik a középpont, az együttműködés, az élő építészet új tartalma, formavilága felé. Turi ide tartozik. Barátom, támaszom, egyik, talán a leggfontosabb ember lett, aki egyre több feladatot vállal át tőlem, és megerősít a vénülés gyengeségeivel szemben. Nem panaszt és bírálatot kapok tőle, mint még sok más fiataltól, hanem felelősséget, derűt és hűséget.

 


 

Egy előszóba nem illik a hűség, a derű, a felelősség tartalmáról, szellemi és életbeli tartalmáról elmélkedni, így ez elmarad. Turi Attiláról szól ez a könyv, ennyit le kellett írnom.

Turi Attila házai megidézik a '60-as évek nagyszerű építészeinek családi házait, Hofer, Jánossy, Zalaváry és a többiek illegális világát, s ezt a rejtett minőséget áthatja Wright, H. van den Velde s a makonás légkör.

Kérem, nézzék jó szívvel, bizalommal ezt a könyvet, és csodálkozzanak, ahogy én is: mi lett harminc év alatt a néhai húszéves fiatalemberből.

Makovecz Imre

15 év - 25 épület • Makovecz Imre előszava • Erhardt Gábor interjúja Turi Attilával • P. Szabó Ernő, Rozmann Viktor, Lenkei Csilla,  Erhardt Gábor és Gerle János írása • Wesselényi-Garay Andor tanulmánya 

kiadó: Serdián Kft.
a kötetet szerkesztette: Erhardt Gábor
a fotókat Dénes György, Papp Tamás és Bujnovszky Tamás készítette

A kötet megvásárolható:
Libri, Szkitia, Líra, Kodex könyvesboltokban          6.400,- Ft
Kiadótól (Turi Attila, Budapest III. Kecske u. 25.)  3.500,- Ft
Postai levélben (info/kukac/turi-arch.hu)              4.000,- Ft

 


A kötet bemutatója a FUGA-ban

időpont: 2010. október 19. 18 óra
helyszín: FUGA (Budapes, V., Petőfi S. u. 5.)