Több, mint minimum

 

A kilencvenes évek közepén két markáns kitörési kísérlet történt az építészeti könyvkiadás területén. Egyik könyv sem szigorú értelemben vett monográfia vagy a korszak építészetét elemző mű. Fő kérdésük: milyen formában lehet egy-egy építészeti üzenetet hitelesen közvetíteni.

Rem Koolhaas és Bruce Mau S, M, L, XL című könyve a méret, a nagyság problémáját boncolgatja a szerző munkáin keresztül. A szerkesztésben feltűnő, hogy a hatalmas anyag képei nem jó minőségűek, sokszor ismétlődnek, tehát helyettesíthetők mással, vagy éppen kicserélhetők. A képek özöne, a könyv vastagsága, a szövegbetétek esetleges volta plasztikusan adja vissza azt a tényt, hogy korunk rengeteg szemetet termel, amelyet építészetileg is kezelni kell.

John Pawson Minimum című könyve egy fogalom szubjektív körüljárására vállalkozik. A szerző olyan építész, aki nem tartozik a mai építészeti főáramba. Az általa feltett kérdések inkább egyetemesnek tűnnek, mint a korról szólnak. Könyvében az egyszerűség fogalmát nemcsak az építészetre és a képzőművészetre, hanem egy sajátos életmódra is vonatkoztatja. A cím az előző könyvével ellentétben mértéktartásra kötelez. Itt is uralkodik a képi világ, szerkesztettségében, tipográfiájában mégis az előző ellentettje. A négyzetes formátum, a visszafogott vastagság, a szövettel borított, csupán a mélynyomatú címet tartalmazó keménykötéses fedél nyugalmat sugároz.

A könyv által sugallt gondolatok jobb megértése érdekében fontosnak tartom a címadó fogalom körüljárását. A minimalizmust Donald Judd egy összetett gondolat egyszerű kifejezéseként értelmezi. Pawson ezt a gondolatot fűzi tovább: „Úgy gondolom, el kell szakadnunk a minimalizmus stílusként való meghatározásától. Ehelyett értelmezzük úgy, mint a térről – annak arányairól, felszínéről, fényviszonyairól – való gondolkodás lehetséges módját.” Az általa képviselt minimalizmust nem az önmegtagadás, a nélkülözés vagy a hiány építészeteként definiálja: „A minimumot nem az határozza meg, ami nincs jelen, hanem az ottlévő helyénvalósága, továbbá az a gazdagság, mellyel ezt megtapasztaljuk…”

Mindezzel teljesen ellentétes Rem Koolhaas álláspontja: „A minimum a legtökéletesebb dísz, egy álszent bűn, a jelenkori barokk (…) a minimum – a maximum más öltözékben. Mégpedig úgy, hogy felveszi ellentettjének, a maximum viselkedési módját.” Pawson szerint ez csupán akkor igaz, amikor az egyszerűséget közönségesen, díszítő értelemben használjuk. Pawson az esztétikai minimum fogalmát kiterjeszti az életmódban megvalósuló egyszerűségre: „A valódi kényelmet nem egy nagy kanapé jelenti számomra. A kényelem egyenlő a teljes tisztaság állapotával, ahol a szem, az elme és a test megpihen, és semmi sem tereli el a figyelmet.” Azonban a minimum nem a spártai életmód manifesztuma.

Pawson már a könyv legelején képletszerűen rögzíti álláspontját: „A minimumot egy tárgy eszményi állapotaként határozhatjuk meg, amelyet akkor ér el, ha már nem lehet elvétellel tovább tökéletesíteni (…) A minimum a lényegtelen elhagyásának eredménye.”

A bevezető végén tervezési módszeréről, preferenciáiról ír. A kapcsolat az író és az építész énje között szerves, a közvetített üzenet a legapróbb részletekig a helyére kerül. A toldás nélküli, méretes természetes anyagok használata, textúrájuk erejének kiaknázása, a gravitáció, a tömeg iránti tisztelet Pawsont egyfajta metafizikus elitizmus síkjára emeli: „Általában természetes anyagokat választok érzékelhető mélységük miatt.” Ez az elitizmus azonban csalóka, hiszen épületeit korlátozott költségvetésből hozza létre.

Mint látjuk, Pawson nemcsak az egyszerű formák, hanem az elementáris anyaghasználat erejében is hisz. Gaston Bachelard különbséget tesz a „formai képzelőerő” és az „anyagszerű képzelőerő” között. Úgy véli, hogy azok a képek, amelyekre az anyagokkal kapcsolatosan asszociálunk, mélyebbre ható élményeket nyújtanak, mint a formákhoz kapcsolhatók. Az anyag tudat alatti képeket és érzelmeket képes közvetíteni.

A könyv a rövid bevezető után fejezetekre tagolódik. A fejezetcímeket egyetlen szó alkotja, amelyet egy magyarázó mondat követ. A kettő rendszerint a minimum fogalmát értelmezi. Az első fejezetcímek a klasszikus modern eszköztárára utalnak: tömeg – díszítetlen fal, fény – az átalakulás ereje, szerkezet – fegyelem. A következő fejezetek vegyesen merítenek a szorosan vett építészeti és a tágan értelmezett használati fogalomkörből: liturgia – önkéntes szegénység, táj – jelek, rend – láthatóvá tett értelem, térlehatárolás – térmeghatározás, ismétlődés – egyszerűség, lényeg – minimum, kifejezés – csend.

A fejezetekben elhelyezett fényképek a kanonizált modern építészet példáit ábrázolják. Emellett megjelennek a műépítészet „talált tárgyai”: olyan kevésbé ismert 20. századi épületek, amelyek a „másik” modern vonulatát alkotják. A névtelen építészet és a nagy történeti kultúrák épületei is helyet kaptak a könyvben. Ezzel is azt bizonyítja Pawson, hogy az egyszerűség és a modernizmus közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, vagy ha igen, ez csakis esztétikai síkon történhet. A bemutatott képeken keresztül Pawson a mindennapi élet lényegét akarta megörökíteni. Fontosnak tartja a hagyományos japán, a ciszterci, a séker és az észak-afrikai kultúra bemutatását. Ezek ismétlődő rítusaiban jelen van az egyszerűség iránti fogékonyság.

A modernizmus mindkét klasszikusa – Le Corbusier és Mies van der Rohe – szerepel a könyvben. Corbusier-t zseninek tartja, aki bár lehengerlő, nem törekszik a tökélyre. Mies van der Rohé-t egy fontolva haladó újítóként jeleníti meg, aki úgy tette a dolgokat egyszerűbbé, hogy kiszűrte belőlük a feleslegest. Pawson számára Mies elfogadhatóbb, hiszen az általa javasolt újítások sokkal szervesebben illeszkednek az egyetemes kultúrába, amelynek a szerző elkötelezett híve. A minimum Pawson értelmezésében mentes az ugrásszerű változásoktól.

A könyv képei asszociációs láncolattá alakulnak, a néhány soros kísérőszöveg ellenére az értelmezés tágas mezejét nyitva meg az olvasó előtt. A könyv más nyelven szólítja meg az építészt és a laikust. Egy-egy klasszikusnak számító épületről készített felvétel mindkét közönségnél a felfedezés erejével hat, építészeti üzeneteket továbbít közérthető, nyitott formában. Mi is hát ez a könyv? Építészek számára inspirációs katalógus, laikusok számára meditációs képesszé. A francia ciszterciek számára pedig „tanösvénnyé” vált, hiszen ők e könyv alapján választották ki a szerzőt, hogy építse meg számukra Csehországban a novy dvur-i cisztercita kolostort.

A könyv kapcsán több, a minimalizmushoz kapcsolódó önértelmezési és erkölcsi kérdés merül fel. A minimalizmus egyetemességre való törekvésével igyekszik kivonni magát a kor problémái alól. Abszolút értékpozíciót épít ki, ugyanakkor az elitizmusa révén nem egy abszolút értelemben tartható értékszemléletet tükröz. Éppen ezért a kérdés jogos, miszerint mennyiben tekinthető a minimalizmus normatív értékrendnek, mennyiben fogadható el – ki nem mondott – kánonképző szerepe. Ugyanakkor hogyan értelmezhetőek a kevésbé tiszta helyzetek (állandóan változó program) a minimalizmus tükrében? A felvázolt veszélyek egy esetleges öncélú minimalizmus irányába mutatnak.
(John Pawson: Minimum, London, Phaidon Press Limited, 1996)

Gunther Zsolt írása
megjelent a Pannonhalmi Szemle 2006/I-es számában