Egyéb cikkek

Tervjavaslatok versenye a Szépművészeti Múzeumra - bemutatjuk a terveket

2008.04.07. 10:14

Janáky István DLA tervjavaslata

Janáky István DLA tervjavaslata
társtervezők: Gereben Gábor, Pataky Dóra, Gereben Péter (Gereben és Társai Bt)

 

 


Részlet a műleírásból:

Elrendezés
Két felszíni és két térszín alatti szintet terveztünk. A látoga­tók a terepszinten (a földszinten) jutnak be a fogadó előcsar­nokba, ahova pénztárakat, recepciót és egy 20 m hosszú, nagy tejüveg információs táblát is telepítettünk. Innen elindulva enyhe lejtésű rámpákon, lépcsőkön, 35 fokos mozgólépcsőkön és felvonókon éri el a Múzeum régi, meglévő és új tereit. A külső főlépcső két oldalán lévő két balkon (Kosztolányi szavával lép­csőerkély) közé egy középső, szélesebb harmadikat terveztünk, amely alatt a -1,50 szinti újabb előcsarnokba vezető széles közlekedőtér van, a +3,30-as tetején pedig kávéházi terasz, egy szintben a portikusszal. E közlekedőtér portikusz alatti végé­ről lehet kétféle, a rendezők által választható módon bejutni a két shrine-be. Azért alakítottunk ki kettőt, mert így két, alkalomadtán különböző mondanivalójú tárgyat lehet kiállítani, például egy régit és egy kortársat. E két helyiséget kétszer forduló "rejtekutakon", de a tervezett fa tolófalak révén a tágas közlekedőből is meg lehet közelíteni.

A két shrine-t elhagyva az újabb előcsarnokba jutunk, amelynek belsőépítészeti kialakítását (kénytelenségből) megtartottuk.

Magunkévá tettük a Mányi-féle tervben szereplő két szimmetrikus lépcsőt és mozgólépcsőt, amelyek az előbbi előcsarnokból indul­va felvezetik a látogatót a Márványcsarnok szintjére. Ám elbontásra javasoljuk azt a 3 karú újabb lépcsőt, amely jelenleg a régi (+3,30-as szinti) előcsarnokból a -1,50-es szintre vezet. Az előbbi két lépcsővel és mozgólépcsővel elérhető a Márvány­csarnok, a régi (+3,30-as) előtér és a Múzeum többi része (a Reneszánsz csarnok, stb.). Megtartottuk ezenkívül a -1,50 szin­ti előcsarnok egyik szélén meglévő felvonót is a mozgáskorláto­zottak közlekedését segítendő. - Egyáltalán: az egész tervben igyekeztünk generálisan megoldani a mozgáskorlátozottak kényel­mes közlekedését.

A portikusz lépcsőzete elé tervezett új felszíni épületünk +1 szintjén (+3,30) helyeztük el a 4 oldalon kilátást adó grill­-saláta bár-kávézó terét. E térség közepén áll a látványkonyha kiszolgáló részeivel együtt. - Ha a Márványcsarnokot és a mos­tani felső előcsarnokot kapuikkal leválasztják a Múzeum többi részétől, akkor e központi terek a portikusszal, az új balkonnal és a vendéglátó résszel együtt egybenyitható, impozáns térsort alkothatnak, amely a lépcsőzet és a mostani portikusz alatti kapu révén a Hősök teréről közvetlenül is elérhető és bejárha­tó. E változatos, különálló térsor fogadhatja a múzeumi nyitva tartás alatt, vagy utána zajló rendezvényeket (a múzeum csütörtököt, a hangversenyeket, stb.).

Az előző bekezdésben leírtakon túl a Múzeum többi terének hasz­nálati kérdéseivel nem foglalkoztunk, mivel azt itt nem tartot­tuk illetőségünk körébe tartozónak.

A térszintre tervezett előcsarnokból lehet lejutni a -1 és a -2 szintekre, amelyekre bőséges letekintés válik lehetővé a tervezett nagyméretű, tágas galériákról.

A -1 (-5,10 m-es) szinten a piazzáról nyílik a kétszintnyi kiál­lítási nagy tér galériája és belső lépcsőzete. E nagy tér szom­szédságában van mindkét szinten egy-egy kreatív foglalkoztató, amelyek egy mélyudvarba nyílnak. A piazzával egy légteret alkot a kirakatokkal leválasztott üzlettér. A boltok háta mögött rak­társáv húzódik szociális és egyéb kiszolgáló helyiségekkel. A -1 szinti foyer-ból érhető el a 216 fős előadóterem csatolt részeivel és a különterem is. E szint Hősök tere felőli fala előtt sorakoztattuk fel a higiéniás és ruhatári helyiségeket és helyeket.

A -2 (-9.90 m-es) szint a piazza, a kreatív foglalkoztató, az üzletek, valamint a higiéniás és ruhatári helyiségek vonatkozá­sában hasonló a -1 szinthez. E foyerból közelíthető meg az új időszaki kiállítási tér főszintje, a zsilipkapukon át.

Recepciós, infó, audio guide, pénztári pultokat a vendéglátó tér kivételével minden szinten telepítettünk, részben az üzletek kirakati elemeit felhasználva.

Elrendezésünk lehetővé teszi a megkívánt eltérő idejű nyitvatar­tási, üzemelési idők biztosítását. Az új felszíni épület és az alsó két szint a két shrine előtt és után is jól leválaszt­ható (tűzvédelem, terrorvédelem) és lehetséges a vendéglátás és az üzletek eltérő idejű működtetése is.

Azzal, hogy a belépő előcsarnokot, az egész Múzeum fő megköze­lítésének kapuját a felszínre helyeztük és e földszintet nagy­ mértékben megnyithatóvá tettük, az volt a célunk, hogy a Múzeum előtti térséget minél jobban életre keltsük. Gondolva ezzel nemcsak a múzeumlátogatók, de az itt egyébként is megjelenő turisták és más járókelők mozgására és itt időzésére is. A fel­színi új előcsarnokban a nagy galériás megnyitás és a lépcsőzet által közrefogott új széles közlekedőtér révén csábító betekin­tés adódik a Múzeum új és régi részei felé egyaránt.

Növeli ezen előbb tárgyalt térség megnyithatóságát az is, hogy a shrine terek felé vezető tágas közlekedőteret a főlépcsőzet és az új felszíni épület közé eső szakaszán kétoldalt is meg lehet nyitni.