Épületek/Lakóépület

Tájhagyományokhoz illeszkedve

2018.07.05. 15:00

A Badacsonytomaj nyugati felén, a Római úton található hetvenes évek táján épült egykori lakóépület áttervezése és bővítése a Mérmű Stúdió számára rutin feladat volt. Tették ezt a tőlük megszokott módon úgy, hogy az épület visszakerült a Balaton-felvidéken gyökerező helyi építészeti hagyományokba. 

A viszonylag széles telek déli irányú lejtéssel rendelkezik, gyönyörű panorámával a Balatonra. A ház egy többgyermekes, külhonba szakadt család üdülője lett, amely alkalmas nagyobb családi összejövetelek rendezésére is. A tervezés során az épület főfalait megtartva alakították át a ház közlekedési rendszerét a megérkezést az utca felé szervezve, úgy, hogy a házba való belépéskor a nappalin és verandán át rögtön a Balaton látványa táruljon elénk.

Az új lépcsőházzal a belső térből vált elérhetővé az épület pinceszintje, és az újonnan beépített tetőtér. A földszinti és tetőtéri hálók mellett minden szinten nagyobb helyet kaptak a családi együttlét terei: a legalsó szinten a válaszfalak elbontásával egy nagy, kertkapcsolatos helyiséget hoztak létre, ezzel kihasználva a terepviszonyok adta lehetőségeket. A földszint déli oldalán fekvő, meglévő szobák egybenyitásával egy tágas nappali-konyha-étkezőt alakítottak ki, amit a hideg estéken egy kandalló tesz még barátságosabbá. A nappalit a Balaton irányában egy veranda egészíti ki, amely formailag a századforduló villaépítészetéből merít.

A fehérre meszelt falakon nádtető ül. A nyílászárók, a tornác és a veranda fából készült, természetes lazúrral kezelt. A tájhagyományokhoz illeszkedő átépítés a tervezők, a megrendelő és a kivitelező közös együttműködésének eredménye. Az Europa Nostra- díjas Mermű csapat vezéregyéniségei, Dr. Szűcs Endre és Kis Kálmán tervezők már több projektet valósítottak meg a Balaton-felvidékre specializálódott kivitelezővel, akivel közös céljuk a kulturális örökségek megóvása.

Csák Dániel