Szupernova: "A belsőépítészetet mindig a művészettel kötjük össze"

Esterházy Marcell, Klementz Panni, Szabó Gábor és Szkladányi György [vagyis a Szupernova csapata] együtt jártak iskolába, közösen zenéltek, nyitottak boltot, vágtak bele egyre komolyabb építészeti és tervezési munkákba. A baráti alapon, alulról szerveződő csoport komoly kiugrása a Loffice megtervezése volt Budapesten és Bécsben. Bán Dávid írása. 

A Loffice tervezése után számos lakást újítottak fel, ötletes gyerekszobákat építettek, elkészítették az Attaboy irodáját, ahova az Őrségből hozott, gazdasági épületekből kibontott faanyagot is felhasználtak. Ennek folytatásaként szolid bisztrót terveztek a bulinegyedben, később a csapat saját magának épített nyaralót az Őrségben. 

BD: Honnan indult a Szupernova? Úgy tudom, a régi barátságotok az alapja.

Esterházy Marcell: Régen kezdődött a történet. Az általános iskolában Gábor és én voltunk osztálytársak, a középiskolában pedig Gyuri és Gábor.

Szabó Gábor: Utána pedig lett egy közös zenekarunk.

Szkladányi György: Amiben én voltam a dobos.

SzG: Úgy is megközelíthetjük a felállást, hogy én gyerekkorom óta festek, Marcell pedig a Képzőre járt, ahova én mindig vele tartottam a bulikra, kiállításokra. Ő ma is képzőművész, én pedig inkább „alkalmazkodó művész” vagyok. Már 15 éves korunktól fogva együtt jártunk fotózni, később pedig Gyurival belső terek átrendezésébe, újragondolásába kezdtünk.

EM: Viszont a Szupernova nem is ebből, hanem inkább abból indult, hogy szerettünk volna egy boltot nyitni, ami végül sikerült is.

SzG: Három boltunk is volt. Azt találtuk ki, hogy használtruha-boltot nyitunk, de kezdettől fogva nem elégedtünk meg azzal, hogy csak ruhákat vegyünk és azokat eladjuk. Ahhoz igazából nem is értettünk. Számunkra inkább a kialakítás volt a fontos, és nagyon sok időt meg pénzt öltünk bele, hogy jól nézzen ki. Ahogy létrehoztuk és megnyílt, utána már nem is nagyon érdekelt minket tovább, elengedtük, és már egy új bolton gondolkoztunk.

BD: Maradt a boltokból valami?

SzGy: Fotók.

SzG: Semmi. Az első használtruha-üzlet volt, a másodikban magyar tervezőkre koncentráltunk, az ő darabjaik kerültek bele, és már néhány tárgyat is bevittünk. A harmadik már csak dizájnerekkel foglalkozott, a magyarok mellett a nemzetközi termékek is megjelentek. Ekkor gondoltunk arra, hogy a jól összeválogatott tárgyak mellett fontos az is, hogy a belső teret is megtervezzük. Ettől kezdve a tervezésre koncentráltunk és elengedtük azt a vágyunkat, hogy állandó boltunk legyen.

EM: Persze azért minden évben felmerül, hogy mégis csak szeretnénk egy boltot.

SzG: Ha csinálnánk egyet, akkor viszont már csak a saját termékeinket árulnánk benne, például ilyen egyedi faasztalokat, mint amilyen mellett most ülünk.

BD: A belső tereken kívül milyen tervezési irányok felé vagytok még nyitottak, mi mindennel foglalkoztok szívesen?

EM: Nagyjából három éve fogalmazódott meg, hogy hivatalosan is összeálljunk, és akkor komolyan gondolkodtunk saját termékeken is. Viszont akkoriban rengeteg lakásfelújítós, belsőépítészeti és lakberendezési munkát kaptunk, gyorsan eltelt egy év és azt vettük észre, hogy egyetlen tárgyat sem csináltunk. Csak olyanokat, amelyek bekerültek ezekbe a lakásokba.

SzGy: Hozzá kell tenni, hogy ezek a lakásfelújítások mind a Loffice-szal kezdődtek, aminek a tervezésénél teljesen szabad kezet kaptunk.

SzG: Az első lépés valóban az volt, hogy Panni és a testvére, a Loffice alapítói egyszerre két felújítást bonyolítottak. A Salétrom utcai épületből kibontott faanyagokat mi nagyon jól fel tudtuk használni itt, a Paulay Ede utcai házban. Mivel ez egy közösség tér, úgy gondoltuk, hogy ezekből a fákból remek asztalokat készíthetnénk. Sokat jártunk ki az építkezésre, ami engem nagyon inspirált. Ugyanis nem a rajzasztalon, hanem nagyrészt az építkezéseken dől el a terveink sorsa.

Mivel a Loffice-ban hatalmas üres falak voltak, hívtam Marcellt is, hogy készítsen ide grafikai munkákat, ilyenek lettek például az építkezés során fotózott gépek kivetítései. A belsőépítészetet mindig a művészettel kötjük össze. Egy asztal elkészítése számomra szobrászat, egy fal dekorálása festészet. Majd egyre jobban belefolytunk a Loffice életébe, egyre inkább szabad kezet kaptunk a tervezésben, és a végén mi csináltuk a kivitelezést és dizájnt is. Itt rengetegen megfordulnak, és Panni - akinek nagyon nagy a kapcsolati tőkéje - lassan a menedzserünkké vált.

BD:  A Loffice teljes arculati tervezését is ti végeztétek?

Klementz Panni: Nem, azt Willem Van De Ven, egy holland grafikusművész csinálta, amire egyszer díjat is kapott. A Szupernova a belsőépítészetet tervezte, amivel szintén nyertünk díjat.

EM: Willem Van De Ven tervezte egyébként a Szupernova arculatát is.

SzG: Pont erről szól maga a közösségi tér is: itt mindenki megtalál mindenkit, és működik a dolog. Több szakma dolgozik egy térben és barátság szövődik köztük.

BD:  Ti négyen alkotjátok a csapatot, ez mennyire fix? Bevontok időnként másokat is a Szupernovába?

EM: Alapvetően Gábor és Gyuri a két fix ember, mert mindenkinek van más munkája is. Panni csinálja a Loffice-t, Gyuri tetőket és más ácsmunkákat készít, míg én képzőművészettel foglalkozom. Gábor az egész mozgatója, neki ez a főfoglalkozása.

SzG: Egyedül én élek teljesen ebből, de Marcell fotózza a tereket, Gyuri a teljes technikai hátteret biztosítja. Pontosan ezért szeretnek velünk dolgozni, mert a tervezés után sem engedjük el a projekteket, hanem megcsináljuk a kivitelezést is.

BD: A tervezés is közösségi módon zajlik?

SzG: Mindenképpen. Dolgozunk most egy lakáson, ennek a deszkázata egy másik épület faanyagból készült. Ott Gyuri végezte a deszkák cseréjét, és szólt nekem, hogy milyen remek fákat készülnek kidobni, megnéztem, majd amikor felmentem a lakásba, tudtam, hogy ott hova fogom beépíteni. Az egészben mindig van egyfajta visszacsatolás.

BD: Így működik a tárgygyűjteményetek, illetve az abból belsőépítészeti elemként újrafogalmazott objektek is?

SzG: Van egy raktárunk és egy műhelyünk, ami mindig tele van mindenfélével, valamire majd csak jó lesz alapon. Rengeteg minden innen találja meg a helyét a tereinkben.

EM: Maga a műgyűjtés vagy bármi más gyűjtése eleve érdekes dolog. Nagyszerű az érzés, amikor a szemed rááll valamire. Például sokat használjuk ezeket a klasszikus üveghal csillárokat, amiket régen is lehetett látni a lakásokban. Az elsőt anyám szerezte valahonnan, majd egyszer, amikor nálunk volt Gábor, nekünk adta, hogy kezdjünk vele valamit. Ez lett az első.

SzG: Aztán iszonyú mennyiség lett belőle.

EM: Vagy itt van Gyuri hajszárító-gyűjteménye. Ez nagy hülyeségnek tűnik, de sohasem tudhatjuk, nem akad-e egy lakás, amiben felhasználhatjuk őket.

SzGy: Időről időre besokallunk, és kidobnánk az egészet, aztán meggyőzzük magunkat, hogy ha már ennyi ideig bírtuk, akkor tartsunk még ki. Aztán eltelik egy hónap, és hirtelen megtaláljuk a tárgyak helyét valamelyik lakásban.

KP: Viszont van olyan is, ami hozzánk nőtt.

SzG: Sok régi fotót összegyűjtöttünk, amiket Marcell is használ a képzőművészeti munkáiban. Nemrég egy lakásban csináltunk egy falat, ahol vagy száz képet használtunk fel, mintha régi családtagok képei lennének.

EM: Ezek a tárgyak általában tényleg nagyon jól beleillenek az adott lakásba anélkül, hogy az egésznek bármilyen retrós hangulata lenne, amit amúgy nagyon nem szeretnénk.

BD: Lehet ezeket a felbukkanó tárgyakat a ti stílusjegyeteknek mondani? 

SzG: Részben, másrészt az erős képzőművészeti jelleg. Éppen ezért nagyon egységesek a munkáink. Szerencsések vagyunk, mert azok a megrendelők találnak meg minket, akiknek a miénkhez nagyon hasonló az ízlésük, vagy szabad kezet adnak nekünk. Rengeteg természetes, ősi, egyszerű anyaggal dolgozunk – fával, nyers betonnal, téglával, vassal. Egyszerű színeket használunk, mellé durva tárgyakat teszünk, például színes csillárokat vagy képeket, amik kiegyenlítik egymást.

EM: Régebben az üveghal csillár volt a védjegyünk, de most is vannak visszatérő motívumaink: a bontott fák, tönkök, farönkök, festmények, régi térképek használata. Nyilván vannak olyan elemek, amelyek kiégnek, kimennek a divatból és elmaradnak. De az elmúlt 3-4 évünk elég egységes.

KP: Az utóbbi időben teljesen jól felismerhetővé vált a csapat.

BD: Amikor jön hozzátok egy megrendelő, milyen munkamódszerrel kezdtek neki, miként osztjátok el egymás közt a feladatokat?

SzGy: Általában Gáborral ketten kezdjük, együtt ismerjük meg a megrendelőt. Technikai kérdésekkel alapozunk, árakkal foglalkozunk, legfeljebb egy-két ötletet adunk. Sem az elején, sem később nem készítünk komoly számítógépes látványterveketm, ehelyett Gábor felvázol pár skiccet.

SzG: Ez a magánmegrendelőknél jól működik, nagy részük dizájnérzékeny és szeretik, amikor egy nagy papírt terítünk eléjük; azonban nagyobb volumen esetén szükség van látványtervekre. Sokan találnak meg minket úgy, hogy már látták, ismerik a Loffice-t. Szeretik, amikor elvisszük őket különböző beszerzési helyekre és együtt válogatunk. Ilyenkor nem szükséges drága látványtervekre költeni, mert vagy ők is látják, vagy bíznak bennünk annyira, hogy tudják, a kiválasztott anyag jól fog kinézni a lakásban.

KP: Van olyan eset is, amikor kifejezetten csak egy-egy tárgyat kérnek tőlünk.

BD: Milyen volumenű megrendelésekben szerettek dolgozni? Lakásméretben, vagy csinálnátok nagyobb tereket is?

SzG: A Loffice ugyan négyzetméterben nagy volt, mégsem okozott sok problémát. A gépészet mind az öt szinten azonos, több emeletnek állandó bérlője van, ők maguknak rendezik be a teret, így mi csak az alsóbb szinteket terveztük meg. Amúgy sem irodában, sem lakásban nem tervezünk 120-200 nm-nél nagyobbat, ami még viszonylag kezelhető. Vannak éttermeink, kávézóink, és most kezdtünk teljes házakban is gondolkozni. Elkészült a Gandi ház az Őrségben, most Erdélyben egy 100 nm-es faház teljes újragondolását csináljuk, a Balatonnál pedig Polányban terveztünk egy nagy vendégházat.

EM: Persze a kapacitásunk is limitált, mert nem olyan építészeti iroda vagyunk, ahova bármikor fel tudunk venni még három embert.

SzG: Nem is fut párhuzamosan két-három projektnél több, és mindig nagyon személyes a kapcsolatunk a megrendelővel.

BD: Szerettek a fával, főleg máshonnan kibontott faanyaggal dolgozni. Mindig is kötődtetek hozzá?

SzGy: Gábor és én is ácsnak tanultunk, ott ismerkedtünk össze, így a Szupernova erősen kötődik a fához. A famunkáink nagy része mind máshonnan kitermelt fából készül. A lakásokat pedig teljesen végigvisszük az alapoktól egészen a teljes kivitelezésig.

SzG: Amikor lent laktam az Őrségben és meghozták a tűzifát, egyes rönkökért nagyon fájt a szívem, hiszen láttam, hogy milyen csodás dolgokat lehetne belőlük készíteni valamelyik lakásba. Annyira tetszettek, hogy a végén szinte nem maradt tüzelő, mert mindent eltettem.

EM: A farönk egy jó tárgy, mert szinte bármilyen fát levágsz, abból máris remek tárgyakat lehet csinálni. A Polány-Babérliget tetőszerkezetének faanyagából készült például a Szerecsendió gasztrotér falburkolata és asztalanyaga.

BD: Van olyan, amikor egy tárgyat pusztán önmagáért és nem egy konkrét lakásban való elhelyezésért készítetek el?

SzG: Gyuri szenvedélyesen gyűjt gépeket és szerkezeteket. Van nála egy gyönyörű régi kútszivattyú, amit arannyal vontunk be és fantasztikus műalkotás lett belőle. De ugyanígy bearanyoztunk egy régi gereblyét is – ami Gyuri nagymamájáé volt –, illetve egy régi fa szerszámos ládát is. Tíz évig dolgoztam restaurátorként mint aranyozó, innen ered a mániám, hogy mindent be akarok aranyozni.

BD: Sokat dolgoztok vidéken is?

SzG: Most már vannak Pesten kívüli megrendeléseink is, de mivel nagyon sok időt töltünk az építkezéseken, ezt néha nem egyszerű megoldani.

EM: Az egy nagy kincs, hogy jön egy megrendelő és Gábor remekül ráérez a kívánságára. Van benne egyfajta alázat velük szemben, és ez a Szupernova egész munkásságában tetten érhető.

BD: Milyen irányba megy a Szupernova, milyen jövőt szeretnétek látni benne?

EM: Mindig vannak elképzeléseink, hogy mit szeretnénk. Két éve például azt gondoltuk, hogy el kellene kezdeni produktumokat csinálni, ami azután mégsem indult be, de ez mindig ott lebeg előttünk, akárcsak egy műhely vagy egy bemutatóterem gondolata.

SzGy: Mindig magától megy. Gáborral már tíz éve beszéltünk róla, hogy hagyjuk abba, mert így nem működik, mivel mindenki dolgozott valahol, ez pedig csak hobbi maradt. De sosem hagytuk abba.

KP: És most már nem is hobbi.

SzGy: Gábor ott is hagyta a munkáját emiatt, én még ugyan nem tartok ott, de lehet, hogy hamarosan. Nem úgy alakult a Szupernova, hogy elvégeztük az iskolát és unalmunkban tervezgettünk, hanem sok munkán közösen dolgoztunk, és ebből állt össze. Korábban mindent mi csináltunk Gáborral egészen a fizikai kivitelezésig, de ezt sokszor ma már nem tudjuk megtenni. Viszont vannak terveink.

KP: Gyuri talált egy szuper helyet, amiben szeretnénk egy olyan műhelyt nyitni, ahol a fiúk befogadnak másokat is és együtt alkothatnak. Ez is a közösségi modell szerint működne, mint a Loffice.

SzGy: És ahol nem valami nagy sztár belsőépítész-főnökként adjuk ki a feladatot, hanem mi is végre együtt tudnánk dolgozni akár másokkal is, mert a munkának ez a része hiányzik nekünk.

EM: Igazi nagy építészirodára egyikünk sem vágyik. Az, hogy alulról szerveződik és baráti alapon működik, számunkra tökéletes.

Bán Dávid