Közélet, hírek

„Szélesebb lesz, mint az Andrássy út”

2008.05.21. 11:55

A Corvin Sétány bejáráson fotóztunk

Az „Urbitális” Budapest urbanisztikai majális keretein belül rendezték a „A Holnap Budapestje” című eseménysorozatot, melynek során Radványi Gábor, a Futureal Csoporttól röviden bemutatta a Corvin Sétányt.

 

A sétány bemutatását Beleznay Éva, Budapest megbízott főépítésze indította el. Röviden vázolta a projekt létrejöttét, elmondta, hogy a helyi önkormányzatnak erre anyagi forrásai nem mutatkoztak. „Maga a projekt folyamatosan alakul, nyilvánvalóan a kezdeti programhoz képest a helyi igények változtatják.”- tette hozzá.

A projekt részletesebb bemutatását Radványi Gábortól hallhattuk. Elmondta, hogy a Ferenc körút és a Klinikák metrómegállók közötti, 2012-re elkészülő projekten négy éve dolgoznak annak érdekében, hogy valóban élhető hely alakuljon ki ezen a területen. „Ahhoz, hogy ez életszerű legyen, mindenképpen multifunkcionálisnak kell lennie. Nem egy lakónegyed lesz, nem irodapark, nem építünk egy bevásárlóközpontot és aztán majd csak történik valami, hanem mindez csak együtt tud működni. Ha együtt csinálunk lakásokat, munkahelyeket, szórakozási és vásárlási lehetőséget, akkor tud valóban élni ez a terület.”- mondta Radványi. Ennek értelmében körülbelül 2200 lakás és 130 ezer négyzetméternyi iroda épül majd fel. Közel hatvan ezer négyzetméter lesz a kereskedelmi- és vendéglátóhelyek nagysága, ami különböző formákban jelenik meg a területen. Lesznek persze egyéb kiszolgáló szolgáltatások, pl. fitness szalon. Ahhoz, hogy mindez működjön, közel öt ezer parkolóhely létesül mélygarázsokban. „A legjobb magyar építészeket kértük fel, hogy vegyenek részt ebben a munkában, és meghívtunk több külföldi szakértőt is, hogy segítsenek minket, pl. Robert Townshend, angol tájépítészt, aki a sétánynak, a zöld közterületnek a terveit készítette. A dolog olyan mélységekig ment el, hogy a műegyetemi hallgatókat is megkérdeztük, mondják el a véleményük erről a projektről. Külön meg is említeném, hogy a Harvard Egyetem hallgatói egy fél évet eltöltöttek itt például. Ezeket az ötleteket, javaslatokat is belegyúrtuk a koncepcióba.”- mutatott rá a Futureal Csoport építésze arra, hogy a működést a garantált minőségben képzelik el megvalósulni.

 

 

Azt a Futureal is belátja, hogy sokat kell majd tenni azért, hogy ez a terület minőségi maradjon: „ezért a karbantartást és tisztántartást is vállalta a Futureal, azért, hogy hosszútávon is olyan maradjon, amilyennek megálmodtuk.” Korántsem álom, hanem nagyon is valóság, hogy a Körút és Üllői út forgalmi rendje nem minden esetben teljesen logikus. A jó megközelíthetőség érdekében a fejlesztők az egész úthálózatot végiggondolták és számos esetben változtattak rajta, pl. az Üllői útról lehet majd balra kanyarodni a nagykörúti részre. De több utcának a forgalmi rendjét is megváltoztatták. „Az volt a célunk, hogy a sétányon minél kevesebb legyen az átmenő forgalom.

 

 

A beruházás alapvető célja, hogy a területen minden elérhető közelségben legyen, a vásárlás, szórakozás, kikapcsolódás egyaránt helyben megtalálható lesz. A most még csak óriási gödörként tátongó részen lesz a bevásárló utca üvegtetővel, ez a sétánynak egy 200 méter hosszú szakaszát jelenti, 150 üzlettel. A sétány mellett, közel hasonló nagyságú területen hasonló mennyiségű üzlet, étterem, kávézó tud létesülni. Radványi Gábor szerint, a közelben található kulturális intézetek, úgy mint a Corvin mozi, a Trafó vagy a Holokauszt Emlékközpont a kultúrát is közel hozzák az ideérkezőkhöz. Az építész a projektet tovább erősítő tényezőként említette, a Práter utcában található számos iskolát, vagy a Semmelweis Egyetem közelségét.

A három alappillér tehát a funkció, a tömegközlekedés és a belső mag, a sétány. Nem kritizálva más területek fejlesztését, de úgy érezzük, hogy itt valóban élhető közterületeket tudunk kialakítani. Az egész projekt szimbóluma a sétány, amiről azt kell tudni, hogy szélesebb lesz, mint az Andrássy út, és nem lesz rajta gépjármű forgalom. Ettől gondoljuk azt, hogy tényleg egyedi lesz.”- tudhattuk meg az építésztől. A sétány egyébként, a tervek szerint, 2009. közepéig megvalósul.

 

 

A köz- és magánszféra együttműködésében megújuló városrész nem csupán egy ingatlanfejlesztési projekt, - hangsúlyozta Radványi, majd hozzátette, hogy erre garancia az is, hogy az önkormányzatok segítik a munkát. „Az önkormányzattal közösen ehhez a projekthez egy olyan szociális bérlakás program tartozott, ami arról szólt, hogy nem lettek kilakoltatva erről a területről az emberek. Itt olyan épület állomány volt, ahol szinte lakhatatlan épületek álltak, a lakások felének nem volt saját vécéje. Az önkormányzat segítségével ezek a családok olyan lakásokba tudtak átköltözni, amelyek újépítésűek, összkomfortosak, lakhatóak.” A régi építésű, de megtartott épületek felújítását szintén a projekt részeként kezeli a Futureal Csoport. A kerület és a főváros által is kiemelt projektnek tekintett Corvin sétány építésze végezetül elmondta, hogy egyre többeknek tetszik a fejlesztés, egyre többen vannak azok, akik bizakodással várják a sétány elkészültét. „Ahogy mi, úgy egyre többen hisznek benne, hogy ez az egyik legjobb hely lesz Budapesten.

szöveg és képek: Biczó Gabriella