Emberek/Interjú

Szalkai Adrienne - Év Tájépítésze Díj 2014 jelölt

2014.04.01. 08:11

Talán Szalkai Adrienne lehet idén az Év Tájépítésze közönségdíjasa. Mindez az ön szavazatán, a te szavazatodon is múlik.

1995-ben diplomáztam, Pigment Studio Kft. néven céget alapítottam 2000-ben, s számos hazai (Esztergom, Szeminárium kertje) és külföldi (Franciaország, Japán, Görögország) munka után 2006-tól a Főkert Tervezési Stúdió Kft. igazgatója lettem, azóta a fővárosi kiemelt zöldfelületek fejlesztéséért felelős tervezőcsapat irányítását végzem. Az elmúlt évek során sikerült irányt váltani a fővárosi zöldfelületek tervezésében, legyen az kisebb léptékű virágágy és installáció, vagy egészen más léptékű nagypark terve (Népliget fejlesztés, Városmajor fejlesztése). A funkcionalitás mellett előtérbe került a mondanivaló, a jelentéstartalom: a formavilág, az anyaghasználat, a növényalkalmazás és az épített elemek, utcabútorok mind egy gondolat köré épülnek fel, egyértelmű egységet nyújtva, azáltal közvetítve a tervezői gondolatokat. Legintenzívebben installációs kertekben tud ez a fajta tervezés előtérbe kerülni, így tervezőtársaimmal kísérleteket folytatunk a közterületi installációk létjogosultságára vonatkozóan.

 

I got my degree in 1995, founded my own company with the name Pigment Studio Ltd. in 2000. After many successful home and foreign works I accepted the acting manager job at Főkert Studio Ltd., since that I control the team responsible for the development of the green fields in the capital. In the last years it was possible to change the way in the planning of the green fields in the capital, which can be small scale flower-bed and installation or other scale of bigger park plans (Népliget, Városmajor). Next to the functionality the message and the meaning are also come to the front and the whole plan is organised by them in every part of it. The shapes, materials, use of plants, built parts and street furniture organised by one idea, give a clear unity, and through these it broadcasts the designer’s way of thinking. This kind of planning is most impulsively can come to the front in installation gardens, so with my colleagues we do experiments in public space installations.

Szavazni a jelöltre itt lehet.