Közélet, hírek

Szakmai programot szervez az NKA

2015.06.19. 12:52

A Nemzeti Kulturális Alap két évvel ezelőtt indította útjára programsorozatát, melyben pályázókat tájékoztat az eljárás menetéről, a sikeres pályázat leadásáról. Június 19-én Budapestre érkezett az előadás-sorozat, és előreláthatólag vidéki városokban is folytatják majd a tájékoztatást. 

Az előadás egy Cseh Tamás Program által támogatott zenekarral kezdődött, majd "Sikeresen pályáztam" címmel Krucsainé Herter Anikó, az NKA Igazgatóságának főigazgatója, és Vízkeleti Andrea, az NKA Bizottságának főtitkára és főtanácsosa vázolta fel az alapvető tudnivalókat az érdeklődők számára. 

A rendezvény, illetve a jövőbeni előadások célja, hogy a pályázni vágyók számára betekintést adjon a jogszabályban rögzítettekről, a feltételekről, és az aktuális felhívásokról. Az NKA-nál 2013 janurája óta elektornikus úton történik a benyújtás, melyhez szükséges egy előzetes regisztráció, - a főigazgató elmondta, hogy évenként nő a regisztrálók száma. A tájékoztató során elhangzott három legfontosabb téma az átláthatósággal, a finanszírozással és a köztartozással kapcsolatosan informálta a közönséget. Az előadások célkitűzése egy általános bemutatás is volt, így azoknak a személyeknek is szólt, akik soha nem nyújtottak be anyagot, illetve a változtatások kapcsán azoknak is, akik már pályáztak. 





Prof. Dr. Müller Ferenc rövid bemutatóján keresztül, - aki az NKA Építőművészet és Örökségvédelemi Kollégiumának vezetője - betekintést kaphatott a közönség arról, hogy működnek a kollégiumok, milyen problémákkal küzdenek, és hogyan bírálnak a gyakorlatban. Az előadásokat az NKA új könnyűzenei programjáról, a Cseh Tamás Programról szóló kerekasztal beszélgetés követi majd minden esetben.