Programok

Szabad szemmel: PÁRIZS

2016.01.07. 09:52

Az Építész Továbbképző évek óta folytatja nagy sikerrel ‘Szabad szemmel’ szakmai tanulmányút sorozatát, mely - többnyire európai – építészetileg jelentős városokat, területeket, országokat jár végig. A sorozat 2016-ban is folytatódik számos utazással, ezek közül most egy március/április fordulóján Párizsba induló tanulmányutat ajánlunk figyelmébe.

Négy nap a divat, a kultúra, az építészet, a történelem egyik legfontosabb európai városában önmagában is élmény, de mi ezt most Sylvester Ádám DLA szakértő és lelkes kalauzolása mellett ajánljuk Önnek. Bejárjuk a város ismert és kevésbé ismert, kortárs és történeti, építészeti és kultúrális emlékeit vezetett szakmai séták során. Természetesen a közös programok mellett lesz lehetőség és szabadidő az egyéni barangolásra, múzeumlátogatásra, gasztronómiai élmények begyűjtésére is. Párizsba repülővel utazunk, szállodánk a belvárosban lesz, ahonnan minden látnivaló könnyen és gyorsan elérhető gyalog vagy tömegközlekedéssel.

Időpont: 2016. március 30. - április 3. (szerda délután - vasárnap este)

szakmai túravezető: Sylvester Ádám DLA

Tervezett program:

1. nap (márc. 30., szerda): odautazás

17:30 találkozó a Liszt Ferenc N. Repülőtér Budapest Ferihegy 2B Terminál indulási előcsarnokának közepén

19:35-21:50 utazás a Transavia menetrend szerinti járatával a Párizs-Orly reptérre

22:15-23:00 transzfer a szállodába (21km/36’)

kb. 23:00 szobák elfoglalása

 

2. nap (márc. 31., csütörtök):

07:30-08:30 reggeli a szállodában

08:30- közös vezetett séta, közben ebédszünet

1A Place de la Bastille
1B Opera Bastille (Carlos Ott)
1C A szabadság géniusza
1D Place des Vosges
1E Hôtel de Sully
1F Église Saint Paul-Saint Louis
1G Hotel Sens
1H Pont de Sully
1I L'Institut du Mond Arabe (Jean Nouvel)
1J Pont de la Tournelle
1K Íle Saint Louis
1L Pont Saint Louis
1M Place Jean XXIII
1N Deportált mártírok emlékhelye / Promenade Maurice Careme
1O Notre Dame
1P Église Saint-Séverin
1Q Préfécture de la Police
1R Hotel Dieu
1S Place Louis Lépin
1T Palais de Justice
1U Conciergerie
1V Sainte Chapelle
1W Place Dauphine
1X Square du Vert-Galant
1Y Pont des Arts
1Z Pont Neuf
10 Église S.Germain de L'Auxerrois
11 Cour Carré – Pyramides du Louvre - Louvre Múzeum
12 Rue Rivoli
13 Théatre de la Ville Place de La Chatelet
14 Tour Saint-Jacques
15 Mairie de Paris – Hotel de Ville

szabadprogram

 

3. nap (ápr. 1., péntek):

07:30-08:30 reggeli a szállodában

09:00- délelőtti vezetett séta

1O Notre Dame
2A Place René Viviani
2B Rue de la Huchette- Chat qui Peche
2C Place Saint-Michel
2D Boulevard Saint-Michel
2E Boulevard Saint-Germain
2F Hotel Cluny
2G Rue Saint-Jacques
2H Sorbonne
2I Panthéon
2J Église Saint-Étienne du Mont
2K Rue de Souflot
2L Jardin du Luxembourg
2M Palais du Luxembourg-Odeon XX
2N Église Saint-Sulpice
2O Église Saint-Germain des Prés

ebédszünet
délutáni vezetett séta

2P Rue de Fürstenberg
3A Musée du Rodin 77 Rue de Varenne
3B Invalides palota - La Tombeau de Napoleon
3C Esplanade des Invalides
3D Rue del’Université
3E Pont Alexandre III.
3F Grand Palais
3G Petit Palais
3H Le Théâtre Marigny
3I Palais de l’Élysée
3J Champs Éyisées
3K Place de l’Étoile
3L Diadalív
3M Trocadéro
3N Palais de Chaillot
3O Pont d’léna
3P Tour Eiffel

szabadprogram

 

4. nap (ápr. 2., szombat)

07:30-08:30 reggeli a szállodában

09:00- Bercy vezetett séta

4A Cour Saint-Émilion - Rue Pommard
4B Cinematheque Francaise Musee Du Cinema (Frank O’Ghery)
4C Parc de Bercy Figurinne
4D Palais omnisports Bercy
4E Passerelle Simone de Beauvoir
4F Bibliothèque nationale de France (Doménique Perrault)
4G La Piscine Josephine Baker
4H Ministère de l'Économie et des Finances (Paul Chemetov)
6A Saint-Lazare
6B Boulevard Haussmann
6C Galeries Lafayette Haussmann
6D Place de l'Opéra
6E Place de la Madeleine
6F Parc des Tulieries
6G Arc de Triomphe du Carrusel
6H Jeu de Paume
6I Place de la Concorde
6J Hotel du Crillon
6K Ministère de la Marine
6L Ambassade d'Angleterre
6M US Ambassadeur résidence
6N Place Vendôme
6O Comédie-Française
6P Palais-Royal
6Q Syndicat Général de la Bourse de Commerce de Paris
6R Église Saint-Eustache
6S Jardin du Forum des Halles
6T Centre de Pompidou
8A Place des Abbesses
8B Église Saint-Jean de Montmartre
8C Le Bateau Lavoire
8D Le Consulat Restaurant, Rue Norvins
8E Place de Tertre
8F Église de Saint-Pierre
8G Sacré Coeur
8H Maison Rose
8I Lapin Agile
8J Chateau des Brouillards
8K Square Suzanne Buisson
8L Rue Lepic
8M Moulin Rouge
8N Place Pigalle

szabadprogram 

5. nap (ápr. 3., vasárnap):

07:30-08:30 reggeli a szállodában, kijelentkezés a szobákból

08:30-13:30 szabadprogram (pl. múzeumlátogatás)

fakultatív vezetett séták:

09:00-10:30 la Vilette városrész

71 Cité des Sciences et de l’Industrie
72 La Géode
73 Tematikus kertek
74 Conservatoire de Paris
75 Cité de la Musique
76 Maison de la Villette
77 Zénith színház
78 Grande Halle

11:00-12:30 la Défense negyed

5A Hilton Paris La Defense Hotel

5B Tour T1
5C La Grande Arche 1982-88 (Johann Otto von Spreckelsen és Erik Reitzel) XXX
5D Tour Alicante et Chassagne
5E Tour Granite Nanterre
5F Notre-Dame-de-la-Pentecôte

13:30 találkozó a szállodában

13:40-14:40 utazás a repülőtérre

14:40 bejelentkezés a repülőjáratra

16:40-18:55 utazás a Transavia menetrend szerinti járatával haza, Budapestre

kb. 21:30 érkezés a Liszt Ferenc N. Repülőtér Budapest 2A Terminálra


Az út várható részvételi díja kb. 130.000Ft, mely
tartalmazza:

- a repülőjegyet és annak járulékos költségeit, illetve egy ingyenes kézipoggyászt! (max 55x40x25cm, 10kg)
- elhelyezést középkategóriás szállodában, kétágyas szobákban, büféreggelivel
- különbuszos reptéri transzfereket Párizsban
- szakmai idegenvezetést és segédanyagokat
- idegenvezető szett használatát
nem tartalmazza:
- az esetleges múzeumi és egyéb belépőket, tömegközlekedést
- naplözbeni ellátást
(Amennyiben a nagy kézipoggyász nem elegendő, 30 ill 40€ díjért 15 ill. 20kg-os plusz feladható poggyász rendelhető.)

Kérjük, mihamarabb jelezze az Építész Továbbképzőnél emailen vagy telefonon, ha csatlakozni kíván az utazáshoz.

Építész Továbbképző Nonprofit Kft.
email: epitesztovabbkepzo@chello.hu
telefon: 1/784-1791