Közélet, hírek

Steindl-díj – aus

2007.11.12. 07:19

1998 óta létezett, idén már nincs Steindl Imre-díj, mert ”a felajánló nem fizeti tovább a díjat”. A felajánló Peter Munk, Demján Sándor üzlettársa volt. Steindl-díj helyett van a Prima Primissima?

2007-ben az MTA keretében működő alapítványi kuratórium nem adhatta ki a Steindl Imre-díjat, amit Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított, mert ”a felajánló nem fizeti tovább a díjat”. Ezt a rövid választ kaptuk, amikor az MTA Műszaki Tudományok Osztályán érdeklődtünk afelől, hogy ki a 2007. évi díjazott.

A Steindl Imre-díjat, melyet legelőször, 1998-ban Finta József, majd a következő évben Makovecz Imre nyert el, ”a Magyar Tudományos Akadémia alapította Peter Munk magyar származású kanadai üzletember közérdekű célra történő kötelezettségvállalása alapján. A díj olyan magyar vagy külföldi építészeknek ítélhető oda, akiknek tervei alapján Magyarországon építmény, épület, épületegyüttes felépítésére, műemléki rekonstrukciójára és üzembe helyezésére sor került (terv és félkész épület nem díjazható). A díj összege 10.000 USD, illetve annak megfelelő forintösszeg. A díjat nem lehet megosztani” (részlet a korábban megjelent jelölési felhívásból).

Az utolsó díjazott tavaly Marosi Miklós építész volt, aki a díj megszüntetésének hírére nem tudott reagálni, mert értesítést nem kapott róla. A díjat 2006. novemberében Vizi E. Szilveszter akadémikus, az MTA elnöke adta át Marosi Miklósnak Szegeden, a Magyar Tudomány Ünnepének a Szegedi Tudományegyetemen tartott megnyitóján, ami a díjazott számára külön jelentőséggel bírt: egyik fontos műve, az egyetemi klinika éppen Szegeden épült meg. Ugyanakkor Marosi Miklós az epiteszforum-nak elmondta, hogy a díjjal járó pénzjutalmat csak több mint fél évvel később kapta meg az MTA-tól.

Nincs tudomásunk arról, hogy mi a sorsa a nyelvészeti tudományos munkáért korábban szintén többször átadott Munkácsi Bernát-díjnak, melyet ugyancsak ”Peter Munk úr felajánlásának felhasználásával alapított” az MTA.

Korábban Steindl Imre-díjban részesült még az építészek közül Cságoly Ferenc (2000), Plesz Antal (2001), Vadász György (2002), Jurcsik Károly (2003), Ferencz István (2004) és Bachman Zoltán (2005).

S egy további díj-hír: a Prima Primissima díj 2007. évi jelöltjei ”építészet és építőművészet” kategóriában Cságoly Ferenc, Finta József és Kévés György. A díjat december 7-én adják majd át.