Nézőpontok/Vélemény

Sikert aratott Szegeden a TETŐAkadémia építész konferencia

2014.05.08. 08:40

Május 6-án tartotta évadnyitó konferenciáját az építészek körében már jól ismert TETŐAkadémia, melynek idei mottója: „Magyar építészek a világban, a világ tetői Magyarországon”.

A Szegedi helyszínt követően további 3 helyszínen lesz lehetőségük az építész tervezőknek meghallgatni az előadásokat: május 8-án Győrben, május 13-án Debrecenben, május 15-én pedig Budapesten.

A TETŐAkadémia sorozat nyitó konferenciáját Schulcz Péter, a Csongrád Megyei Építész Kamara elnöke nyitotta meg, aki kifejezte köszönetét a szervező cégeknek, valamint az előadóknak azért, hogy „házhoz” hozták a rendezvényt a Csongrád megyei tervezőknek. A megnyitó után igen változatos gyártói előadások, valamint vendégelőadók következtek.

Látszólag egymástól távol álló két gondolat köré épül föl az idei TETŐAkadémia tematikája: a fiatal magyar építészek lehetőségeit, illetve a korszerű épületek, az úgynevezett „okos házak” kapcsolódó kérdéseit vizsgálja a konferencia.
Sajnos nem meglepő az a trend, ami ma az egyetemről kikerülő építészek munkavállalását jellemzi. A régi korokhoz hasonlóan a mai fiatalok közül is sokan keresnek külföldön munkát vagy tanulási lehetőséget, és számos fiatal építész számára a külföldi munkavégzés tudja csak biztosítani a megélhetést és a szakmai érvényesülést. Az ő tapasztalataik, többlettudásuk óriási potenciált rejt magában a hazai építészet számára, amely akkor válhat igazán gyümölcsözővé, ha a sokéves mélyrepülés után a magyar építőipar újra a lehetőségek tárházává válik, és a kényszerből kitelepült tehetséges magyar építészek újra megtalálhatják a számításaikat hazánkban.

A korszerű eszközök és berendezések segítségével az épületek vezérlése, távoli elérése ma már nem a sci-fi világát jelentik. Ezek a feladatok egyre komolyabb műszaki, technológiai kihívások elé állítják mind a tervezőket, mind a gyártókat, hiszen a külföldön már nem újdonságnak számító „okos házak” hazánkban is egyre inkább tért hódítanak. Egy az új technológiák, új eljárások használatában külföldön tapasztalatot szerzett építész munkáiba is bepillantást nyerhetnek a konferencia hallgatói: Lieser József videokonferencia segítségével Dubaiból tartja meg interaktív előadását.

A konferencia sorozat kiemelt előadója Dr. Magyar Zoltán, aki a külső szemlélő nézőpontjából vizsgálja az eddigi tapasztalatokból levonható következtetéseket, hiszen mára sok éves monitoring eredmények állnak már rendelkezésre ezen a téren mind hazai, mind európai szinten.

Az egész napos konferenciát három kamara kiállítás kíséri, az Építészek Feketén Fehéren, Az YBL díjasok és a Társaság a Lakásépítésért ’Így lakunk’ kiállítása.

A MÉK a konferenciát 3 kreditponttal értékeli, az MMK pedig támogatott konferenciaként tartja nyilván.

Az előzetes regisztráció díja bruttó 2.500 forint, a helyszíni regisztráció bruttó 4.000 forint.

További információ valamint regisztráció: www.tetoakademia.hu