Közélet, hírek

Rövidesen óriásira nő a ferihegyi reptér

2019.02.06. 13:00

Nagy változások előtt áll a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A közeli átalakítások is nagy segítséget jelentenek majd az utasoknak, de Hardy Mihállyal, a Budapest Airport kommunikációs igazgatójával a hosszú távú fejlesztésekről is beszélgettünk

Bár még csak induló fázisban vagyunk, 2024-re jelentősen átváltozik majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér képe. A fejlesztés két részből áll: egyrészt a Budapest Airport a forgalom növekedése miatt bővíteni fogja az utasforgalmi területet a kettes terminálon, 2024-re pedig egy hármas terminált is építünk mellé, minderre 225 milliárd forintot különítettünk el.

A tavalyi év azzal telt, hogy meghatározzák, milyen elvárásokat szükséges támasztaniuk az új terminállal kapcsolatban. „A mai, digitális világban nagyon nehéz belőni azt, hogy milyen lesz majd a repülős utazás, hiszen nagyon gyorsan változik minden.” – mondta el Hardy Mihály. Ez olyan, alapvető dolgokat is érint mint az, hogy hány check-in pultra van szükség, kellenek-e egyáltalán vagy mindenki önmaga fogja becsekkolni saját magát a jövőben – ha így lesz, hogyan lehet megoldani a biztonsági ellenőrzést. „Mozgó célpontra voltunk kénytelenek lőni.” – foglalta össze az igazgató.

Ebből ered az is, hogy hosszas kutatások és egyeztetések voltak szükségesekahhoz, hogy pontosan milyen megrendelést adjanak az építészirodának, amelyik majd a terminált tervezni fogja. Mostanra sikerült tisztázni az alapvető kérdéseket, így a napokban írják majd ki a tervpályázatot. „A meghívásos pályázatnak több racionalitása van, itt számít a rutin.” – jelentette ki Hardy Mihály, aki kifejtette: a terv elfogadását követően az engedélyek megszerzése következik, így várhatóan év végére zárul le az első fázis, ami után a kivitelező számára is kiírják majd a tendert. „A jövő évben kell elkezdődnie az építkezésnek. Mint minden repülőtéri fejlesztésnek, ennek is az a jellegzetessége, hogy a különböző fázisoknak nagyon logikus és szigorú sorrendben kell egymást követniük.

 

 

Huszka Péter forgalmi igazgató a jelenlegi terminál fejlesztésével kapcsolatban elmondta: a tervezett fejlesztéseket a Budapest Airport még a nyári csúcsidőszak előtt megvalósítja.

Nyárra háromszor annyi mosdó áll majd rendelkezésre, mint most, megújulnak az utastájékoztató rendszerek, kijelzők, valamint új információs táblákat helyeznek ki. Kiemelte, hogy az A és B terminálon is lesz egy kijelző, amely az utasbiztonsági ellenőrzéshez való sorban állás idejét mutatja majd. Újdonság lesz, hogy önkiszolgáló csomagfeladó rendszereket telepítenek a terminálokra áprilisban, így az utasok saját maguk is feladhatják majd a poggyászaikat.

Szabó István, a repülőtér biztonsági igazgatója elmondta: a rendőrséggel együttműködve automata beléptetőkapukat is telepítenek majd, ezzel gyorsítva az érkező utasok ellenőrzését, valamint az A és B oldalon is eggyel több utasbiztonsági ellenőrző sávot állítanak üzembe, megnövelik a váró területét és hosszabb röntgeneket szereznek be, hogy egyszerre több utast tudjanak kiszolgálni. Ezekkel a fejlesztésekkel a várakozási idő csúcsidőszakban várhatóan nem éri majd el a fél órát - mondta.