Közélet, hírek

Rio de Janeiro az építészet világfővárosa 2020-ban

2020.01.30. 18:00

Még akkor is, ha ezt egyelőre mindenki elfelejtette… Bár a döntés már 2019 januárjában megszületett az UNESCO és az UIA közös kezdeményezésére, januárban Rio egyelőre észrevétlenül vált az építészet első világfővárosává. Az év hátralévő felében azonban komoly programok várhatóak, többek közt az UIA 27. világkongresszusa, amelyre húszezer szakmabeli látogatót várnak. 

Az UNESCO, azaz az ENSZ Párizsban székelő oktatási, tudományos és kulturális szervezete, valamint a lausanne-i bázisú Építészek Világszövetsége (UIA, Union internationale des Architectes) 2018-ban kezdeményezte a „World Capital of Architecture” projektet. Az egyéves időtartamú programcsomag egyfajta platformként szolgál a globális városok aktuális problémáinak, kihívásainak megvitatására, illetve az épített örökség fókuszba helyezésére. A program megvalósulását a két szervezet által létrehozott bizottság elnökeként Dominique Perrault francia építész felügyeli. 

Az első város, Rio de Janeiro programja az „All the worlds. Just one world” mottót viseli. A héttagú bizottság által felvázolt program az inkluzív, biztonságos, fenntartható és reziliens város vízióját hangsúlyozza, figyelembe véve a 2015-ben az összes ENSZ-tagállam által elfogadott, 2030-as Fenntartható Fejlődési Keretrendszert. 

Az év első számú programja a „Mindegyik világ. Csak egy világ. A 21. század építészete” mottóval megrendezett UIA Világkongresszus lesz 2020 júliusában, amely 1948 óta tartó története során először nem egy központi helyszínen zajlik majd. A kongresszus programjai fesztiválszerűen birtokukba veszik a várost. A Marina de Glória közterületein helyezik el a 7500 férőhelyes nagyelőadót, valamint az 1800 férőhelyes rendezvénycsarnokot. Ehhez a helyszínhez két fontos modernista alkotás: az Affonso Eduardo Reidy által tervezett Modern Művészeti Múzeum, valamint a Roberto Burle Marx tervezte Aterro de Flamengo park kapcsolódik. A kongresszus emellett Lúcio Costa Capanema-palotáját, a Santiago Calatrava tervezte Holnap Múzeumát, valamint történeti épületeket is igénybe vesz majd. A program bizottságának tiszteletbeli elnöke a brazil építészet 90 éves doyenje, Paulo Mendes da Rocha

A világkongresszis időpontjára tervezik az Építészet Világfővárosának Város-fórumát (The Cities Forum of the World Capital of Architecture, FCCMA). Ezen Rio és a brazil hatóságok küldöttei, valamint az UIA képviselői mellett a világkongresszus előző öt helyszíne (Szöul, Durban, Tokió, Torinó és Isztambul), illetve a következő: Koppenhága küldöttei vesznek majd részt. A tanácskozáson a tervek szerint konkrét javaslatcsomagot fogalmaznak majd meg a városvezetők, illetve oktatási intézmények számára az ENSZ Keretrendszer gyakorlatba ültetésére. 

 

Nyitókép: A Santiago Calatrava tervezte, 2015-ben megnyitott Holnap Múzeuma (Museu do Amanhã) Rio de Janeiróban. Fotó: Mariordo (Mario Roberto Durán Ortiz), Wikimedia Commons