Nézőpontok/Vélemény

Reimholz Péter utolsó munkája kozmetikázás nélkül - a kiállítás megnyitója

2010.12.01. 16:37

A november 30-án nyílt, három napos - Reimholz Péter utolsó munkáját „kozmetikázás nélkül" bemutató - kiállítás megnyitóján elhangzott beszéd Tardos Tibor belsőépítésztől.

Megtiszteltetés, hogy a mesterem munkájáról beszélhetek Önök előtt, köszönöm ezt a kiállítást rendező Csomay Zsófiának, aki felkért rá. Cserébe megígérem, hogy nem beszélek látomásról, megálmodásról... Maradjunk a szakma rögös útjain!

Habár fájóan kevés, de azért esett már szó Reimholzról, a tanárról, az építészről, a mesterről, a tanítványról. (Az ő szavával: a nem-mesterének, tudniillik Gulyás Zoltánnak a nem-tanítványáról.) Most Reimholzot, a belsőépítészt villantja föl nekünk egy példátlan kiállítás. Példátlan, hiszen Reimholzot legendásan nem lehetett kiállításra rávenni, de példátlan azért is, mert - azt hiszem - még nem fordult elő, hogy egy komplett belsőépítész kiviteli dokumentációt ilyen szemérmetlen nyíltsággal - mint a kiállítás címe mondja: kozmetikázás nélkül - közszemlére tegyenek. Használják ki az alkalmat, igyekezzenek elmélyedni benne, mert aztán ismét eltűnik mindnyájunk szeme elől.

Mindig is vágytam egy Reimholz-belsőépítész-dokumentációra. Ő azt tanította, hogy a tervezés legfontosabb és a legtöbb kielégülést nyújtó fázisa a kiviteli tervkészítés. Azt nem tette hozzá, hogy a legszemélyesebb, a legtöbbet kívánó, a leginkább leleplező, a legveszélyesebb is, hogy itt mutatkozik meg, ki mennyire mestere az anyagnak, a technikának, ki a legény a gáton - ehelyett a példájával tanított: mindent beleadott a munkába. Apait-anyait, szülőit-házastársit, barátit, tanárit; nem kellett külön felhívnia a figyelmet azokra a látható áldozatokra, amelyeket a jól végzett munkáért részben ő maga meghozott, részben a környezetével megfizettetett.

Ez a kiállítás minden valamirevaló belsőépítész számára fontos mérföldkő. Fontos kifelé, mert mától senki nem állíthatja, hogy a mesterségünk valamiféle lakberendezés, képzettséget nem igénylő beszerzési és alkalmazási tanácsadás, gusztusos grafikai használati utasítások megalkotása lenne. (Kíváncsi vagyok arra az echte lakberendezőre, aki e terveknek akár egy tizedét akár csak lemásolni is képes volna.) Másrészt magunkkal szemben is fontos: mert magunkról sem gondolhatjuk, hogy elegendő a felszínről, a látványokról döntenünk, és a többit majd megoldják a kivitelezők. Láthatja bárki, hogy az elvárható gondosság ennél sokkal, de sokkal többet jelent. - De mit is?

A kiviteli tervezés méreten, formán és anyagminőségen túl elsősorban a mikéntről szól. A tervező ráközelít tárgyára, amely részletekre bomlik, és ennek a közelítésnek - mint a fraktáloknál - voltaképpen sosincs vége. Mert hol a határa a tervezésnek? Ott, ahol a megvalósítást átengedjük a kivitelező szaktudásának. Az 1:1-es részleten is hegesztési varratokat, furatsüllyesztéseket, illesztéseket látunk, amelyek majd a rozsdamentes lakatos, az asztalos, a gipszkartonos, a festő munkájában nyerik el végső formájukat. Magunk határozzuk meg, hol az az utolsó személyes mezsgye, ameddig gyarló teremtő erőnkkel elhatolunk, és ahonnan más veszi át a munkát.

Minden igaz terv mélyen személyes. Amit itt látunk, az Reimholz képe a dolgok rendjéről. Látjuk, milyen behatóan ismerte és alkalmazta a hagyományos asztalos, lakatos, gipszkartonos, üveges, kárpitos szakmát. Hogy éppen olyan következetesen választott ki, és alkalmazott egy-egy műfogást, ahogyan színeket, késztermékeket, mértani megoldásokat. Hogy tehát számára egy árnyékfuga, egy fenyőléc alépítmény, egy gipszholker, egy ágykeret, egy hézagolás éppolyan mozaikkő volt, mintha katalógusból kiválasztott készterméket helyezett volna el. Anyanyelvi szinten beszélte a kivitelezés ezer fordulatát, és belőlük gördülékenyen építette föl a fejében vagy az - itt nem közölt - vázlatokon megkomponált belsőket.

A kézzel készült dokumentáció és az elsősorban kézimunkával előállítandó termék között tehát elmosódik, és a tervező tetszése és képessége szerint elmozdítható a határvonal. Az egészre együtt érvényes Sajó barátomnak az a költői megállapítása, hogy egy tárgy értékében - egyebek között - manifesztálódik az előállításával eltöltött idő is; hogy tehát a munkára fordított idő és fáradság nemcsak hogy nem hiábavaló, hanem egyenesen beleépül a munkadarabba. Így tekintsünk Reimholz terveire is. Lássuk meg bennük és mögöttük-fölöttük a saját magától - halálos fáradtan is - egyenletes teljesítményt megkövetelő, önmagával szemben legkérlelhetetlenebb robotosát a szakmának. A3-as skiccpauszok egymás fölé rétegezve, rajtuk a párhuzam- és a derékszögű vonalzó; léptékvonalzó a bal, számológép, radír a jobb kéz ügyében, a jellegzetesen görcsös, tövig rágott körmű szeplős ujjak sötétkék, hosszú szárú verzatil ceruzát szorítanak, a papír fölé hajló fáradt arc alulról szórt fényt kap... Ilyen közeli, érzéki jelentést erről az életről eddig csak a közvetlen munkatársak és azok a szakmában edzett kivitelezők kaptak, akik életre kelthették az ilyen dokumentációkat. Kiváltság Reimholz ilyen intim közelébe kerülnünk.

Magamról csak annyit: elszorul a szívem ezeknek a terveknek a láttán, mert annyira Reimholz minden egyes vonás és szó, betű. Itt dereng, megfoghatatlanul, a rég elérhetetlen mester.

Miféle erőfeszítésbe nyerünk tehát bepillantást? Heroikusnak nevezném, ha hiábavaló lenne. De nem az. Éppen e kiállítás révén válik élővé, megtermékenyítővé: mert befogadói, tanúi lehetünk. Köszönet érte azoknak, akik létrehozták: Reimholz Péternek, az alkotónak, és a családjának, elsősorban Csomay Zsófiának, aki elénk tárta. Tudja meg a világ, mire való a belsőépítészet és mit ér a belsőépítész! Bár követné ezt a példát - mind a fáradhatatlan tervezés, mind a nyilvánosság elé állás példáját - minél több társunk!

Végül Önöket is zavarba ejtem egy közismert vers felolvasásával, elnézést!

Nem ismerhettük hallatlan fejét,
melyben szeme almái értek. Ám a
csonka test mégis izzik, mint a lámpa,
melybe mintegy visszacsavarva ég
nézése. Különben nem hintene
melle káprázatot, s a csöndes ágyék
íves mosollyal, mely remegve lágy még,
a nemző középig nem intene.
Különben csak torzúlt és suta kő
lenne, lecsapott vállal meredő,
nem villogna, mint tigris bőre, nyersen,
s nem törnék át mindenütt busa fények,
mint csillagot: mert nincsen helye egy sem,
mely rád ne nézne. Változtasd meg élted!*

R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó. Tóth Árpád fordítása

Köszönöm, hogy beszélhettem, köszönöm, hogy meghallgattak!
A kiállítást ezennel megnyitom.