Közélet, hírek

Ráncfelvarrást kap az ELTE belvárosi épülete

2022.07.05. 17:20

Az Állam- és Jogtudományi Kar B épületének otthont adó Kecskeméti utcai szárny egykor a KÖZTI székháza volt, míg a Magyar utcai szárny a részben megsemmisült Csekonics-palota megmaradt emléke.

Felújítják az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karához tartozó Kecskeméti utca 10. és Magyar utca 31-33. alatti épületet - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből, amelynek alapján már a kivitelezőt is kiválasztották a munkálatokra. 

A beruházás célja az energetikai korszerűsítés, amely három főbb részből ál: a Kecskeméti utcai szárny kőburkolatos és vakolt épületrészeinek, a Magyar utcai szárny közterületre néző és belső udvari homlokzatának, valamint a belső udvaron található kisebb udvari épület felújításából.

A Kecskeméti utcai szárny a Payr Egon által tervezett, 1950-ben épült irodaház, mely a Középület Tervező Vállalat, azaz a KÖZTI székháza volt. Ennek helyén volt egykor a Csekonics grófok palotája, amelyet a második világháború után bontottak le részben, ám Magyar utcai hátsó szárnyát helyreállították, és ma is áll - ez a Magyar utca 31. A fennmaradt épületrész a későbbi, Magyar utca 33. alatt megvalósult hozzáépítéssel ma műemléki védettséget élvez.

Az eredetileg egyemeletes, klasszicista palotáról készült legkorábbi terv szerzője Hild János volt, feltételezhetően 1797 körül épült meg. Az 1838-as tavaszi árvíz idején súlyosan megsérült, részben rombadőlt. A hátsó Magyar utcai épületszárnyat az „alapoktól újra kellett építeni", végül 1839-ben az egész Hild-féle palotát lebontották. A helyére újat emeltek, amelynek terveit Pollack Ágoston szignózta, később Meinig Artúr tervei alapján bővítették kétemeletesre - írta Lőrinczi Zsuzsanna a Művészettörténeti Értesítőben 1992-ben, Sisa József vonatkozó kutatását kiegészítve. 

A Csekonics-család 1864-ben Ybl Miklóst bízta meg a palota felújításával, amely aztán később, a századfordulótól a második világháborúig Balesetbiztosítási Központként szolgált. 1990-től 1998-ig az abban az évben felbomló Kárpótlási Hivatal központjaként működött, ezután és jelenleg is az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épületeként ismert - olvasható a Jurátus magazin cikkében