Egyéb cikkek

Pilisvörösvár városi uszoda és sportcsarnok tervpályázat

2006.04.12. 09:39



szerző: Tarnóczky Tamás Attila

II. díjas 1. sorszámú pályamű
szerző: Tarnóczky Tamás Attila


 

Részletes bírálat:

A pályázó a szabályozási tervhez igazítva telepítette az épületeket, nem javasolt változtatást.

A tömegformálás, homlokzatképzés találó filozófiája, hogy a családi házas környezetből a természeti környezetbe való átmenetet az épített és természeti környezet formavilágával és anyaghasználatával „tereptárgy” építésével oldja meg. A pályamű a hasonló alapelgondolású, terepépítést megcélzó pályázatok között kiemelkedő építészeti színvonalon oldja meg a feladatot.

A hegyek felé telepített sportcsarnok a terepből szervesen kiemelkedő nyeregtető-, a város felé eső uszoda ugyanolyan kialakítású, félnyeregtető alakú. Az épületek homlokzatai a Búcsútér felé nyitnak. Elegáns anyag-, és színhasználatával, jó arányban elhelyezett nyílásaival kedvező, a burkolat helyenként megadott elfordítási lehetőségével pedig változatos térfalat képez a nagyközönség számára kialakítandó közösségi térnek. A koncepció hátránya, hogy az uszoda hátat fordít a bővítés, a strand számára kijelölt területnek.

Mindkét épület formája ellenére takarékosan bánik az alapterületekkel, a többi pályaműhöz képest is kis alapterületen helyezi el a kiírásban megfogalmazott igényeket.

Alaprajzi szervezése mindkét épületnek logikus és tiszta.

Az uszodai tereket egy szinten és egy galérián oldja meg a terv. A közönség számára szolgáló helyiségek nagyrészt egy szinten helyezkednek el. A galériára tervezett két üzlet és a lelátó elhelyezése a földszinten szerencsésebb lett volna.

A wellness szolgáltatások számára az előcsarnokból külön öltözővel biztosít helyet, az uszodából ezek nem közelíthetők meg.

A büfé az előcsarnok felől is, az uszodatérből is elérhető, azonban a büfé vendégei éppen az uszodatérbe vezető ajtóban akadályozzák az érkezők bejutását.

A különnemű öltözők kialakítása a vetkőzőfülkés rendszernél fölösleges. A csoportos öltözőkből jobb megoldás lett volna a közönséget közvetlenül – vagy vizes helyiségeken keresztül – vezetni az uszodatérbe. A vetkőzőfülkés öltözőhöz is tartozó zuhanyozót egy átközlekedő folyosóba helyezni hiba, főleg ha azon még iskolás csoportok is átközlekednek.

A sportcsarnok helyiségeit két szinten helyezi el a terv, a földszinten és egy lesüllyesztett, bevilágítókkal megvilágított szinten. A főbejárat és a küzdőtér nézőterének forgalma került a földszintre, valamint az üzemeltetéshez szükséges irodák, melyek funkciójukhoz képest túl értékes helyre kerültek, viszont ablaktalanok, ill. a küzdőtérre néző ablakokkal rendelkeznek. Az alsó szinten tökéletes funkcionális kapcsolattal helyezkednek el az öltözők, a küzdőtér és a szabadidő sporthoz szükséges termek.

Az étterem és a földbe süllyesztett kerthelyiség az alsó szinten nem biztos, hogy vonzó, kellemes hellyé tud válni.

A pályaművet a Bíráló Bizottság 2 400 000 Ft-os II. díjban részesítette.