Programok

petri és az isten

2009.04.20. 12:45

Irodalmi est az N&n Galériában 2009. április 22-én 18 órakor

az N&n galéria tisztelettel meghívja önt és barátait

a petri györgy terembe 2009 április 22-én, szerdán 18 órára

petri és az isten

donáth lászló • iványi gábor
petri györgy verseit elmondja halmágyi sándor
az est háziasszonya váradi júlia


Purgatórium
Vastagfalú, régi üvegpohár enyhén opálos felületén átszűrődő, késő délutáni vagy inkább kora esti emlék. Valamikor a hetvenes évek második felében. Csak arra nem emlékszem, ki is hozott össze vele. Talán a Haraszti Miki – Dalos György – Bence Gyuri – Jeles András – Kis Anikó útvonalon közlekedve köthettem ki a terézvárosi belső udvar homályos házmesterházában. Éppen elkeseredett és reménytelen csatározásban voltunk az Állami Egyházügyi Hivatallal. Gyurit érdekelte az ügy, és tervezte, hogy ír róla. Soha nem készült el vele. Mégis, valami barátságos, kölcsönös érdeklődés alakult ki közöttünk. Emlékszem, egyik kollegám meglátta nálam a Körülírt zuhanás egy példányát. Kölcsönvette, s a legközelebbi lelkésztalálkozón elhűlve idézte belőle a Mint levetett utolsó sorait. Vitatkozni kezdtünk. Azzal védtem Gyurit, hogy lényegében egy fontos teológiai problémát old meg a költeményben, dogmatikailag helyesen. Ha kinyitom Karl Rahner Teológiai kisszótárát (fordította Endreffy Zoltán) a „Tisztítótűz” címszónál, ott ez olvasható: „… büntetés elszenvedése az az integrációs folymat, amelyben a halál után az emberi személy egészének utol kell érnie önmagát a saját bűnével felépített belső ellenállása dacára, de ezt a szenvedést teljes egészében az alapdöntésben elfogadott kegyelem hordozza, és így szükségszerűen és elkerülhetetlenül az ember beteljesülése, vagyis Isten végleges színelátásába torkollik.”

A költők – többek között – abban különböznek a teológusoktól, hogy olyan végső és komplikált kérdéseket, mint a „kegyelemből hit által való üdvözülés a végítélet rémületében” egyszerűbben és világosabban tudják megfogalmazni:
„Nem tetszenél Istennek,
ki előtt meg kell jelenned
egyszer (mint lehúzott vécé,
zúg majd a Dies irae),
tisztán, mint egy kitörölt segg.”

Na ugye! Drága Gyuri, így van. Éteri tisztaságban és világosságban láttad ezt a bonyolult kérdést. Nincs mit hozzátenni vagy elvenni belőle. Ha így tennénk az maga lenne a tévelygés, a herezis.

Bp. 2007. dec. 20.

Iványi Gábor


Petri György: Én
Isten egy szem
rohadt szőlője, amit
az öregúr magának tartogat
a zúzmarás kertben.

Petri György: Tik-tak
Szerelmünk holtjátéka.
Valahogy
majd véget ér. Csak azt nem
udjuk: hogyan?
Magamban élem már a szerelem
felkínálkozó változatait.
Begyűlvén bizonyos tapasztalat,
amit ama szervünkkel művelni tudnak
nővéreink:
képzeletben teszem.

Itt melletted az ágyon.

S ahogy Istennek bármelyik időpont
alkalmas meghallgatni egy imát:
mindegyik pillanat tökéletes.

Petri György: Ballada
Villanyfényt
a mezítelen testekre!
mintha nem tudnád mit!

– szappanosvíz a szembe.

Mindenkit
elhagyni, becsapni.

„a lélek egyre
igényesebb,
magadban építed fel,
mi hátra van…”

A földdel-egyenlővétevés
mámora.

Istenné lenni.

Petri György: [Az utolsó napokból]
„Uram, hadd éljek egy kicsit még,
mielőtt végleg elpihennék.”

„Ilyen finoman, csendesen?
Beszartál, édes öregem?”

„Be én.”


a galériában megtekinthető
molnár farkas terem

FAB-RIC 2.0

MOME • moholy-nagy művészeti egyetem • 3. éves építészeti, forma- és textiltervező hallgatók • moholy-nagy university of art and design budapest • 3. year students of architecture, product and textile design • csányi szabolcs • elekes gabriella • fenyvesi borbála • gaál zsombor • kristóf katalin • menyhárt zsófia • mészáros zsuzsanna • mónus noémi • payer katalin • reich wanda • szekér zsolt • varga noémi ••• bozsik tamás • erdélyi tamás • fogarasi lászló • horváth péter • molnár ádám • szamos márton • tóth máté • várdai péter • veruleisvili alexander ••• balázs viola • debreczy viktória • hevesi nóra • hofstadter szandra • kovács adél • kránitz orsolya • mata imola • nagy dorottya • nagy krisztina • oszvald lilla

kurátor márton enikő


petri györgy terem • györgy petri hall

a kiállításon láthatóak balla zsófia • báthori csaba • erős kata • farkas péter • forgách andrás • forgács péter • forgács zsuzsa • garaczi lászló • halas istván • hans henning paetzke • iványi gábor • jeles andrás • jeney zoltán • kamondy zoltán • karádi éva • kántor éter • kisbali lászló • kiss ilona • konrád györgy • kovács andrás • köszeg ferenc • márton lászló • mink andrás • nagy bálint • németh gábor • parti nagy lajos • perneczki géza • petri lukács ádám • radnóti sándor • rajk lászló • rakovszky zsuzsa • réz pál • sáska géza • szilágyi lenke • szilágyi sándor • szőcs géza • tamás gáspár miklós • tóth krisztina • vajda mihály • várady szabolcs emléktöredékei, írásai


következő kiállítás

2009 04 29

molnár farkas terem
velence • bence hegy • MOME • moholy-nagy művészeti egyetem • építész hallgatók és DLA aspiránsok

 


N&n galéria (1065 budapest, hajós utca 39.)
galeria/kukac/nagybalint.hu
www.nagybalint.hu

a galéria látogatható hétfőtől péntekig 9-18 óráig, ettől eltérő időpontban és hétvégén telefonos egyeztetés alapján gyakorlatilag bármikor.