Emberek/Interjú

Pályázni kell!

2009.04.02. 12:50

”Egy gondos cég képez tartalékokat, hogy ideig-óráig túléljen” – mondja Cságoly Ferenc DLA, DSc egyetemi tanár, az Építész Stúdió egyik alapítója, a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékének vezetője, akit a munka-jaj fókusztéma keretében a gazdasági válság hatásairól kérdeztünk.

Építészfórum: Hogy érinti Önöket a gazdasági válság? Visszamondtak-e megbízásokat, számítanak-e erre?

Cságoly Ferenc: Minket is érintett a válság, igen. Csúszások vannak, például a pécsi munkák esetében - bár nem tudom, hogy itt a válságról vagy a tesze-toszaságról van szó. Vannak munkáink, amelyek elúsztak vagy elúszni látszanak.

ÉF.: Hogyan lehet túlélni ezt az évet? Fel lehet készülni előre a nehezebb időszakra?

Cs.F.: Nagyon nehéz felkészülni. Egy gondos cég képez tartalékokat, hogy ideig-óráig túléljen. Pályázni kell ebben a helyzetben, hogy ne a káosz és a borongás lengje be az irodát.

ÉF: Ez azt is jelenti, hogy meg fog nőni a pályázók száma.

Cs.F.: Biztos, hogy megnő a pályázók száma, sőt ez már most is látszik.

ÉF: Mire számít, mikor enyhülhet a válság? Elhúzódhat a 2010-es év egészére?

Cs.F.: Nem értek hozzá. Sok mindent lehet olvasni, vannak, akik azt prognosztizálják, hogy egy-két év, máshol azt olvasni, hogy akár egy évtizedig is elhúzódhat a válság.

ÉF: A politika, várospolitika szintjén szükség lenne-e valamilyen beavatkozásra, esetleg szabályok módosítására?

Cs.F.: Most olvastam a bogotái példát, és azt kell mondjam, nagyon irigylem azt a várost. Nem hiszem, hogy Bogotá dúskált volna az anyagiakban. Budapesten látszat, alibi tevékenység zajlik. A város rohad.

Persze, hogy kellene várospolitikai változás. Egy válság nagyon jó alkalom arra, hogy megmozgassa a morális értékeket.

ÉF: Szükségesnek tartaná a szakmai párbeszéd intenzívebb megindulását? Egy nagyobb összefogás tompíthatna a helyzeten?

Cs.F.: Alapvetően a morális alapokat kellene megerősíteni. A válságnak lehet olyan hatása, hogy összeugrasztja az embereket. A szakmának a saját létalapját kellene védenie. Az uniós csatlakozás óta, a szakma adminisztrációs, jogi tartalma megerősödött. Ebben is szükséges lenne egy nagyobb összefogás.

ÉF: Kinek kellene koordinálnia a szakmai párbeszéd erősödését?

Cs.F.: Úgy gondolom, hogy a szakma érdekvédelmi szervezetének, a Kamarának. Amiben erő lehet, azok az alulról jövő kezdeményezések. Az elmúlt húsz évben is ebben volt mindig erő.