Pályázatok/Magyar

Pályázat az Anna-réti miséző-, emlékhely koncepciótervére

2018.10.11. 12:43

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala és Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat pályázatot hirdet Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Anna-réti miséző-, emlékhely koncepciótervének elkészítésére.

Az ötletpályázat célja

2020-ban Budapesten kerül megrendezésre az 52. Eucharisztikus Világkongresszus, amely egy nemzetközileg is nagy figyelemnek örvendő rendezvény. Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék a normafai helyszínnel a Világ Királynője Engesztelő Kápolna emlékével kapcsolódhat a kongresszus során tervezett eseménysorozathoz.

A szándék egy olyan építészeti, tájépítészeti, képzőművészeti (szobor) jelként mutatkozó, kis szabadtéri misézőhely, szabadtéri oltár létrehozása, amely a kongresszusi eseményen túl az Anna-réten átfutó nyugat-keleti (Máriacell-Csíksomlyó) és az észak-déli (Csesztohova-Mejdugorje) Mária-zarándokutak találkozásában egy induló-érkező pihenőhelyként is alkalmas lehet.

A pályázat célja olyan ötletek, javaslatok összegyűjtése, amely alapja lehet a látomás emlékéül szolgáló, időszakos használatú szabadtéri miséző-, emlékhely jövőbeli konkrét tervezési programjának, koncepciójának.

 

Az ötletpályázat tárgya

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Anna-réti miséző-, emlékhely koncepciótervének elkészítése.

Kiírók a pályaművekben építészeti, tájépítészeti, képzőművészeti (szobor) javaslatot várnak a meglévő Anna-réti kápolnához kapcsolódóan, mely emlékéül szolgál a Világ Királynője Engesztelő Kápolnának. Ennek megfelelően az elvárás egy kisméretű, időszakos használatú, szabadtéri miséző-, emlékhely kialakítása, amely akár építményként, akár kisebb tájépítészeti jelként (pl. terepalakulat), vagy képzőművészeti elemként is megjelenhet.

A Pályázó több szempont vizsgálata alapján (hatástanulmány és a téli sportpályák biztonságos használatának megőrzésével) jelölje meg a kiírásban ajánlott területeken (lásd: 1. számú melléklet) vagy akár azokon kívül, de az Anna rét területén belül, a számára legkedvezőbbnek ítélt helyszínt.

A tervezendő funkciónak helyet adhat az Anna-réten meglévő kis kápolnától 60-70 méterre, északra található kör alakban elhelyezkedő hat fából álló facsoport által határolt terület, valamint annak közvetlen környezete is. A helyszín kiválasztása során fontos szempont, hogy az alkotás ne akadályozza a hegyoldalon a téli sportolási lehetőségeket.

A kápolna megépítése céljából korábban gyűjtött építőkövek felhasználása lehetséges, azonban nem elvárás. Az építőkövek (26 db) a meglévő kápolna környezetében és a hatos gesztenyefacsoport ölelésében találhatóak.

A miséző-, emlékhely koncepciójának kialakítása során fontos szempont a szakralitásnak megfelelő egyszerű és őszinte megoldás keresése. A megoldást egyaránt jellemezze a hittel áthatott befogadás, nyitottság és a mértéktartó visszahúzódás, alázatosság.

A terv gondolatisága és eredménye őrizze magában azt a tiszta szerkesztési módot, amely tükrözi a környezetét érintetlenül hagyó és a természetet tiszteletben tartó kapcsolatot. A tájba illeszkedő formavilág és természetközeli anyaghasználat alkalmazása a helyszínt tekintve alapvető elvárás.

 

A pályázat lebonyolítása, az ötletpályázat eljárásának típusa, formája

A tervpályázati eljárás fajtája: ÖTLETPÁLYÁZAT

A tervpályázati eljárás modellje: NYÍLT ELJÁRÁS

A tervpályázat: TITKOS

A tervpályázat kiírása és lebonyolítása:

• a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

• a 310/2015.(X.28.) Korm. rendelet a tervpályázati eljárásokról (a továbbiakban: Korm. rend.) és

• jelen ötletpályázati kiírás előírásai szerint történik.

 

Az ötletpályázat kiírói

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala

Képviselője: Süllei László általános érseki helynök

Címe: 1014 Budapest, Uri utca 62.

Postacím: 1250 Budapest, 1. Pf. 1.

és

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat

Képviselője: Pokorni Zoltán polgármester

Címe: 1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.

Postacím: 1535 Budapest, Pf. 925.

 

Az ötletpályázat lebonyolítói

Képviselő: Hathy Zsuzsanna Judit, főépítész

Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal

Címe: 1126 Budapest, Böszörményi út 23-25.

Postacím: 1535 Budapest, Pf. 925.

és

Képviselő: Sandner Zoltán, építészmérnök, építési előadó

Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal

Címe: 1014 Budapest, Uri utca 62.

Postacím: 1535 Budapest, Pf. 925.

 

Kapcsolattartó

Vargáné Pató Georgina

+36 70 9533053

palyazat.annaret@hegyvidek.hu

 

Az ötletpályázat időtáblázata

• 2018. október 3. szerda A pályázat kiírása és a regisztráció kezdete

• 2018. október 8. 10:00 hétfő Helyszíni szemle (találkozás a Normafa síház előtt.)

• 2018. október 12. péntek A pályázattal kapcsolatos kérdések beadásának határideje

• 2018. október 19. péntek A kérdésekre adott válaszok határideje

• 2019. január 15. 16:00 kedd A pályaművek beérkezésének határideje

• 2019. február 15-ig péntek Az Ötletpályázat eredményének kihirdetése és a díjak átadása (később meghirdetett időpontban)

• 2019. február 22. 12:00-ig péntek Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása (kizárólag személyesen)

Amennyiben az időpontoknál csak nap (dátum) szerepel, akkor az aznap 23 óra 59 percet jelent.

 

Az ötletpályázaton való részvétel feltételei

A pályázat nyilvános, amelyen részt vehet a pályázat honlapján regisztráló minden természetes személy, jogi személy és alkotói csoport. Egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt a pályázaton. A pályázaton való részvétel díjmentes.

 

Az ötletpályázati dokumentáció elérése

A pályázat elektronikus elérése: https://www.hegyvidek.hu/annaret-palyazat

 

A pályaművek benyújtása

A pályaműveket papíralapon A/3 méretben és digitális formátumban kell benyújtani,

„A pályaművek benyújtandó munkarészei, formai követelmények” bekezdésében részletezett formában.

A pályázati anyagokon a pályázó személyére utaló semmilyen jelzés nem szerepelhet, a titkosság biztosítása érdekében.

 

Díjazás

A beérkezett pályaművek díjazására és megvételére bruttó 5.000.000,- Ft áll rendelkezésre.

A díj legmagasabb összege bruttó 2.500.000,- Ft.

A legalacsonyabb megvétel összege bruttó 300.000,- Ft lehet, a pályaművek egymáshoz viszonyított értéke szerint.

 

Bírálóbizottság

Szavazásra jogosultak:

Elnök:

  • Süllei László Esztergom-Budapesti Főegyházmegye általános érseki helynöke

Társelnök:

  • Hathy Zsuzsanna Judit főépítész, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal

Tagok:

  • Eltér István építész, a Magyar Építész Kamara elnökségi tag
  • Dr. Finta József DLA h.c. Ybl Miklós- és Kossuth-díjas építész, akadémikus
  • Bodonyi Csaba DLA Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész, akadémikus
  • Vincze Attila táj- és kertépítész, vezető tervező
  • Baranyainé Kontsek Ildikó Keresztény Múzeum, igazgató
  • Sandner Zoltán Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal, Építészmérnök, építési előadója
  • Salamin Ferenc Ybl Miklós és Kós Károly-díjas építész, akadémikus
  • Dr. Salamin András Budapest-Zugligeti Egyesület elnöke
  • Balázs Attila Világ Királynője Engesztelő Kápolnáért Alapítvány elnöke

 

Szavazásra nem jogosultak:

Jogi szakértő:

  • dr. Zsilinszky Tibor ügyvéd, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat

Szakértők:

  • Szabó-Kalmár Éva Városrendezési és Főépítészi Iroda irodavezető, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal
  • Szabó Krisztina kommunikációs vezető, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal
  • Rimóczi János Városfejlesztési Iroda irodavezető, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal
  • Mikó Gergely Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény vezetője
  • dr. Herczeg Ágnes táj- és kertépítész, vezető tervező

Bizottsági titkár:

  • Vargáné Pató Georgina tervtanácsi titkár, Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Polgármesteri Hivatal

 

Letölthető dokumentumok

Hirdetmény