Nézőpontok/Vélemény

Október elsején nyit a FUGA a Petőfi Sándor utcában

2009.09.24. 13:10

A belvárosi Főutca folyó építkezése miatt pár hónapig még némi nehézségek közepette lesz megközelíthető a BÉK által létrehozott Építészeti Központ, szemben a Katona József Színházzal. A tervezett programok viszont tartalmasnak ígérkeznek – nem csupán építészek számára.

A szeptember 24-én a helyszínen tartott sajtótájékoztató elsősorban arról szólt, hogy a FUGA – az új Budapesti Építészeti Központ – széles közönség számára nyújt majd programokat, és ezekben bár az építészet viszi a prímet, lesz itt zene, irodalom, képzőművészet, családi és gyerek-program, filmvetítés, „science cafe” és színház is.

 

 

A termekben az utolsó simításokat végzik, így pár festékes vödör még tarkította a terepet. Mindezzel együtt Bálint Imre, a BÉK elnöke kijelentette, hogy ő már-már jókedvű. Három évvel ezelőtt született meg az elképzelés, hogy Bécs vagy London és sok más város mintájára Budapesten is legyen egy élő építészeti központ. A lényeg, hogy túllépve a Kamara feladatkörén, nyújtsanak töltetet a társadalom felé. Mónus János alelnök röviden szólt arról, hogy az építészet és a társadalom közötti viszonyrendszer nagy adósággal terhelt. Az építészet nincs a helyén a társadalmi értékítéletekben. Ez tűrhetetlen helyzet, aminek megváltoztatásához nyitást, komoly kezdő lépést jelent a FUGA létrehozása.

 

 

A felvezetéseket követően Nagy Bálint nyolc tételben ízelítőt abból a sok-sok, változatos programból, mely a FUGA első negyedéves – csatoltan olvasható – műsorfolyamából már bőven kiolvasható. A nyolc tétel:

  • építészet
  • képzőművészet
  • könyvesbolt – a Vince Kiadó jóvoltából
  • jazz
  • családi/gyerek programok
  • muzsikáló építészettörténet (később komoly-zene is)
  • filmklub
  • science cafe / népszerű tudományos sorozat


Majd még említett egy kilencedik pontot is: október elsejére elkészül a Művészetek Hídja, mely ideiglenesn átvezet a FUGÁ-tól a Katona József Színház oldalára a mély-út fölött.. S nem utolsó sorban szó esett arról is, hogy a FUGA lesz az egyik helyszíne október 5-én Az Építészet Világnapja rendezvénysorozatnak.

 

 

A Budapesti Építész Kamara által létrehozott Építészeti Központ szemben a Katona József Színházzal a 2009. évi Építészeti Világnap előtt négy nappal, október 1-én nyitja meg kapuit. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy az epiteszforum.hu Öko-bio-retro-grín
címmel rendezi meg a Földalatti beszélgetések 2009/2010-es őszi-tavaszi évadját. A rendezénysorozat kurátora: Ertsey Attila, helyszíne a FUGA.

szöveg és fotó: Vargha Mihály