Épületek/Középület

Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar új oktatási épülete

2007.08.23. 14:55

Az Oktatási Minisztérium kiválasztott lebonyolító szerve a ’96 Kft. országos meghívásos tervpályázatot írt ki az egyes ütemekre. A Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Épületét a Nyíregyházi Tervező Céltársulás nyerte meg, Kulcsár Attila Ybl díjas építész vezetésével.

A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola a "minden megyeszékhely kapjon egy főiskolát" elv szerint épült meg. A finn modell szerint természeti környezetbe illesztett épületegyüttes Kiss István tervei alapján a városi erdő irtásába épült. Az 1966-ban megvalósult pavilonos elrendezésű komplexum kollégiummal, előadókkal, tornateremmel ellátott. A megvalósult beruházás harminc évig jól szolgálta a pedagógus képzést. Az uszodát és némi bővítést később alakították ki. Az erdőből közben csodálatos botanikus kertet alakítottak ki. Ez lett az a csuklópont ahol a jelenlegi két főiskolai kar összekapcsolódott, majd sikerült megszerezni a kert túloldalán lévő telkeket is, és ez lett a Műszaki és Mezőgazdasági Kar épületegyüttesének a helye. 1999-ben az iskola vezetése benyújtotta Beruházási Terveit a (CIP)-t az Oktatási Minisztériumba, a Világbanki Keretből támogatott fejlesztési forrásokat megcélozva.

A pályázat három jól elkülönülő elemből állt: A Hallgatói Információs Központ programjából, - a Könyvár bővítésével és a Központi Aula létrehozásával, az Informatikai Központ és rendszer korszerűsítéséből, valamint a Műszaki és Főiskolai Kar rekonstrukciójából, fejlesztéséből. Az utóbbira két változat született: a meglévő Tokaji úti, volt technikum épületeinek további bővítése, vagy egy korszerű új épület létrehozása az integrálódott két felsőoktatási intézmény közös campusán. A Minisztérium ezt a változatot támogatta, és teremtette meg anyagi forrásait is az intézményfejlesztési program harmadik ütemeként.

Az Oktatási Minisztérium kiválasztott lebonyolító szerve a ’96 Kft. országos meghívásos tervpályázatot írt ki az egyes ütemekre. A Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar Épületét a Nyíregyházi Tervező Céltársulás nyerte meg, Kulcsár Attila Ybl díjas építész vezetésével.

 

A külön bejáratokkal és parkolókkal elkülönülő két épületegyüttes, melynek igazgatási központja a Sóstó úti, törzsépülethez kapcsolódó HIK (Hallgatói Információs Központ) épületében nyert elhelyezést, a belső gyalogúttal kapcsolódik össze az új Campuson, a Botanikus kert két oldalán. Ez szerencsés téri integráció az intézményi egyesülés megerősítéseként értelmezhető. Via scolae köti össze a Főiskola oktatási épületeit, melyre a Kollégium tömegei is felfűződnek. Ezen a 400-500 méteres útvonalon jutnak el a hallgatók és oktatók a központi fórumhoz, a Hallgatói Információs Központ épületéhez, - mely a beruházás első ütemeként valósult meg, - a közösen használt gazdasági tanszékekhez, a sport-, és szabadidős terekhez, kollégiumi pavilonokhoz.

A via scolae koncepció az épületen belül is szervező elv volt. A Mezőgazdasági Kar oktatási célú helyiségei a „főutca"- közlekedő déli, csendes oldalára kerültek. A háromnegyed körszeletbe szerkesztett előadók a zsibongó köré szerveződtek. Mellette, fölötte pedig a kisebb előadók, szemináriumi termek és tanszéki helyiségek sorakoznak az emeletes utca szintjein. A zajosabb, ipari jellegű, nagyteres laborok pedig egy zárt belső udvarra szervezve, egymással párhuzamos labor-szárnyakban vannak kialakítva. A mezőgazdasági gépek számára szánt gépudvart északról egy félereszes gépszín zárja le. A gépudvar végén helyezkednek el a szerelőcsarnokok.
A labor-tömegek középfolyosósan, saját mellékutas kapcsolattal illeszkednek az közlekedőkre a földszinten és az I. emelet magasságában.

A gépkocsi parkolás megosztott. A főbejárat mellett az oktató és vendégparkolók kaptak helyet, a hallgatói gépkocsik a két egység közötti gyalogút mentén. A levelezők konzultációs napjain, csúcsidőben a várossal történő megállapodás keretében igénybe vehetők a Városi Stadion parkolói is, csakúgy, mint a sportrendezvények idején, a főiskola parkolói a szurkolók számára.

 

Funkcionális megfelelés, alaprajzi kialakítás:

Az oldalfolyosós oktatási épület "utcája" az épület súlypontjában zsibongóvá szélesedik, az I. emeleti közlekedőkkel vizuális kapcsolattal. Az aula teréből indulnak a lépcsőházak, az emeleti laboratóriumok és szemináriumi termek, valamint az oldalszárnyak felé. A centrum déli oldalán a dob alakú tömegben a különböző nagyságú előadók találhatók. A 350-200-100-100 fős lépcsőzetes terű előadótermek képesek a párhuzamos évfolyamok teljes létszámú hallgatóságát is befogadni az alaptárgyak, valamint a humán és gazdasági ismeretek tantárgyainak előadásai alkalmával. A zsibongó földszinti és emeleti tereibe nyíló bejáratai a kiürítést ilyen koncentráltan is biztosítják.

Az előadók alatti körfolyosóra szervezve találhatók a büfé, ruhatár, személyzeti öltöző-mosdó és vizesblokk, valamint a klímagépházak.

 

Az oktatási szárny minden szintjén vannak szemináriumi termek, a tanszékek igénye szerint, azokat kiszolgálva. Az oldalfolyosó keleti végét egy kör alakú nyitott dohányzó terasz zárja le. Ez egyúttal a tömeg keleti bejárati hangsúlya is, valamint külső megközelítést biztosít a III. emeletről a tetőn elhelyezett gépészeti berendezések kezeléséhez. Az I. emeleten a főbejárat felett a Kari Igazgatás helyiségei foglalnak helyet, a II. és III. emeleten különböző tanszékek. A II. emeleten a Növénytermesztési-, az Állattenyésztési-, valamint a Repülőgép Műszaki és Kiképzési Tanszék és ezek laborjai helyezkednek el. A III. emeleten a Táj-és Környezetgazdálkodási-, és a Kertészeti- Élelmiszertechnológiai Tanszék és laborjai helyezkednek el.

A nyugati szárny földszintjén az Erőgépek és Gépjárműtechnikai laborok és Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gépek Laborjai kaptak helyet, felettük saját tanszéki irodáikkal. A keleti szárny földszintjén a Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai Laborok, a repülőgép tanszék laborjai és a Növénytermesztési tanszék Mg. előkészítő laborja, felettük a Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai tanszék, az Elektrotechnikai és Automatizálási Tanszék és Laborjai helyezkednek el.

Kivitelezés

A kivitelezést két ütemben hírdették meg közbeszerzési eljárásban. A szerkezetépítést, a tömeg homlokzatainak tojáshéjszerű lezárásával a Magyar Építő Rt nyerte el, és elkészítette 2001 év végére. Miután elkészült a Hallgatói Információs Központ épülete a Könyvtár bővítésével és az Aulával, meghirdették a Műszaki és Mezőgazdasági Főiskolai Kar épületének befejező, szakipari és szerelőipari munkáit, amelyet már a Strabag Rt nyert meg.

A végeredménnyel elégedettek lettek a megbízók, és a tervezők is vállalják a terv megvalósult változatát, mert alkotói munkásságuk jelentős, fontos állomásának tartják az épületet.

Kulcsár Attila DLA