Technológia

Nyílt ötletpályázaton tervezhetjük meg az első világháború központi emlékművét

2016.03.02. 08:25

Komoly hiányosságot orvosolhat az az első világháborús központi emlékmű Budapesten, amelynek megtervezésére decemberben írt ki ötletpályázatot a 2013 óta működő Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság. A pályázaton megkötés nélkül indulhat mindenki, a nyertesek ötleteiből pedig a főváros egy frekventált pontján épülhet emlékhely.

Közel száz éve, hogy véget ért az első világháború, és Magyarországon a mai napig nincs olyan központi emlékmű, ahol méltón lehetne emlékezni az 1914-18 között elhunyt, közel 661 ezer magyar katonára. Bár a következő években-évtizedekben a magyar települések szinte mindegyike megemlékezett hősi halottairól, országos szinten erre sosem került sor. Napjainkra az első világháború hősi halottaival együtt szinte teljesen eltűnt a nemzeti emlékezetből: a magyar katonák helytállásának és hősiességének háttérbe szorulását döntően befolyásolták Trianon, majd a második világháború borzalmai.

Az első világháború századik évfordulóján az egykor történtek újraértelmezése és megismerhetőbbé tétele mellett átértékelődött a megemlékezések helye és szerepe is a hazai köztudatban. Fontossá vált, hogy a nemzetközi példák nyomán nálunk is megépülhessen az az emlékmű, amely 21. századi formában emlékeztet a 20. század borzalmaira. Ilyen példa pedig van bőven: elég, ha csak a Gallipolinál átadott ANZAC emlékműre, a franciaországi Emlékezés gyűrűjére, vagy épp a washingtoni, frissen bejelentett első világháborús emlékparkra gondolunk.



A tervezett központi emlékhely feladata a pályázati kiírás szerint nem kisebb lesz, mint hogy „a kollektív nemzettudat egyik legnagyobb erejű, a mai generációt is megszólító ikonikus építészeti megnyilvánulása legyen”. Azaz ha bárki ellátogatna Magyarországra, a Hősök tere, a Mátyás templom és a Balaton mellett megkerülhetetlen program legyen, hogy felkeresse az első világháború áldozatainak központi emlékművét is.

Az ötletpályázatban a kiírók javaslatot várnak arra is, hogy a pályázó Budapest melyik jól megközelíthető részén, illetve milyen formában valósítaná meg elképzeléseit. Mindezt pedig azért a fővárosban állítanák fel, mert a mai Magyarország területén nem volt első világháborús hadművelet, így a háborúban elhunytakra nem is lehetne máshol méltón emlékezni.

Az ötletpályázat mindenki számára nyitott: csak regisztrálni kell a www.emlekhelypalyazat.hu oldalon, és március 24-ig szabadon letölthetők az ehhez szükséges dokumentumok. A pályaművek díjazására és megvételére 20 millió forintot különített el az emlékbizottság.

A pályázatot kiíró Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 2014 óta támogatja pályázatokkal az önkormányzatokat, civil szervezeteket, közintézményeket, hogy azok kiállításokat, konferenciákat szervezzenek, támogassák tudományos munkák és filmforgatókönyvek elkészítését illetve az emlékművek felújítását is. A pályázatoknak köszönhetően 2014-2015 között eddig összesen 112 emlékművet újítottak fel, és tavaly ősz óta további 50 emlékmű felújítási pályázatát bírálták el pozitívan.

(x)