Közélet, hírek

Nemzetközi pályázat közlekedési csomópont megtervezésére

2017.12.01. 09:10

A jövő év elején kezdi meg Lengyelország a CPK központi közlekedési csomópont megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését és ennek keretében nemzetközi pályázatot ír ki a repülőteret és vasúti pályaudvart is magában foglaló létesítmény megtervezésére.

A lengyel kormány november elején fogadta el a Varsó és Lodz között félúton elterülő, Európa egyik legnagyobb nemzetközi repülőterét és vasúti átrakó pályaudvarát magában foglaló közlekedési csomópont megépítéséről szóló projektet. A kivitelezés első fázisa után a létesítmény évente 45 millió légi utast kezelne, de később kapacitása 100 millió utasra emelkedne.

A 3000 hektáron elterülő közlekedési csomópont kivitelezése 30-35 milliárd zlotyba (7,2-8,4 milliárd euró) kerülhet, beleértve a vasúti és közúti infrastruktúrát is. A beruházás előkészítő fázisa 2019-ig tarthat, a létesítmény kivitelezése pedig nyolc évig. A beruházás kivitelezésének megkönnyítését célzó jogalkotási munkát azonnal megkezdik annak érdekében, hogy a parlament már az év vége előtt elfogadhassa a vonatkozó törvényeket.

A CPK megvalósíthatósági tanulmányát több lépcsőben tervezik elvégezni. Az első fázis három hónapot vesz majd igénybe és lehetővé teszi nemzetközi pályázat kiírását a csomópont építészeti koncepciójának elkészítésére. A győztest négy hónapon belül tervezik kihirdetni és a kiválasztott építészeti irodának 12 hónap áll majd a rendelkezésére a megvalósíthatósági tanulmány következő fázisának befejezésére.

Forrás: MTI