Technológia

Nemzeti Táncszínház a Millenárison

2019.11.20. 18:35

A hazai táncszíntér legújabb központja a Nemzeti Táncszínház, amely méltó környezetben, a budapesti Millenáris parkban kapott helyet. Az épület külsőjén és belsőjében egyaránt megjelenik az elegáns EQUITONE szálcement homlokzatburkolat, amelynek a környezetében lévő korabeli épületegyütteshez való homogén illeszkedésben volt szerepe.

Olyan könnyeden és mégis határozottan illeszkedik környezetébe a ZDA – Zoboki Építésziroda és az Archiflex Stúdió építésziroda tervezte új Nemzeti Táncszínház épülete, mint amilyen finomak, lágyak vagy éppen dinamikusak egy táncos mozdulatai.  A karakán, mégis könnyed elegancia megjelenése az épület külsején és belsőjében egyaránt jellemző: erről a fa erős karaktere, a lágyságot és egyszerűséget sugárzó szálcement homlokzatburkolat közösen gondoskodik.  „Elsősorban elméleti megfontolásból nem akartunk a téglacsarnok metszetében téglát használni, hanem valami ettől eltérő, de homogén, nagyelemes megoldást kerestünk. Az EQUITONE-nál találtuk meg a nekünk legmegfelelőbb egyenletesen strukturált, de homogén felületet. ” – indokolta az anyagválasztást Lente András, az Archiflex Stúdió építésziroda tervezője. – „A kollégákkal az együttműködés zökkenőmentesen volt, a kérésünkre azonnal kapott anyagminták alapján döntöttünk.” – folytatta.

Fény-árnyék hatás a homok színű felületen

Az épület homlokzatát és az épületen belüli tereket a körülbelül 500 négyzetméternyi EQUITONE [linea] LT60 homok színű anyag díszíti, amelyet néhány síkon a [natura] változat egészít ki. Az EQUITONE [linea] 3D felületű, anyagában színezett szálcement homlokzatburkolat, amely a fény és árnyék játékának köszönhetően önmagában kínálja a homlokzat különlegességét. Rendhagyó felülete, vonalas szerkezete kiemeli a szálcement anyag textúráját. A nap bármely pillanatában a napsütés változó hajlásszögére reagálva változatos megjelenést biztosít. A szálcement természetes ásvány tartalmú kompozit anyag egyedülálló esztétikai és fizikai tulajdonságokkal, amellyel könnyű alakíthatósága miatt is egyre gyakrabban találkozunk szerelt, átszellőztetett homlokzatburkolatokon. Az Equitone anyaok a megszokott lapméretekben állnak rendelkezésre, de a lapok tetszés szerint kiválóan formálhatók.

További információ: www.equitone.hu