Közélet, hírek

Német templom nyerte a Frate Sole szakrális építészeti díjat

2020.09.18. 10:01

A bajorországi Boldog Rupert Mayer templom, a 2019-ben elhunyt Andreas Meck és Axel Frühauf közös alkotása nyerte a Frate Sole Nemzetközi Templomépítészeti Díjat. A négyévente meghirdetett díj ezüstérmét egy mexikói templom kapta a 33 országból beérkezett 133 projekt közül. 

A zsűriben többek között Tadao Ando japán építész, Cristián Undurraga chilei építész és Luigi Leoni, a díjat meghirdető Fondazione Frate Sole elnöke foglalt helyet. Az első körben tíz finalistát választottak ki, ebből került ki az első, illetve a második helyezett. 

Az első helyezést a két német építész, Andreas Meck és Axel Frühauf által tervezett Boldog Pater Rupert Mayer templomnak ítélték, amely a bajorországi Poing területén áll. A templomot 2018-ban szentelték fel a náci uralom alatt ellenállóként koncentrációs táborba szállított, 1945-ben elhunyt, majd 1979-ben boldoggá avatott jezsuita szerzetes, Rupert Mayer tiszteletére.

Az épület földszintjét helyi kőanyaggal burkolták, az efölötti épületrész szinte lebegni tűnik a fehér kerámiaburkolatnak köszönhetően. A templom jellegzetes tömegét három felmagasodó, geometrikus forma adja, amelyek mindegyike egy-egy, a belsőben jól meghatározott pontra irányuló bevilágító-ablaknak ad helyet. A belső tér leköveti az absztrakt külső formát. A templomot tervező Andreas Meck, a müncheni Meck Architekten alapítója és a TU München oktatója a kortárs német építészet meghatározó alakja volt, aki váratlanul hunyt el 59 évesen, 2019 nyarán. 

A második díjat a mexikói Derek Dellekamp, Jachen Schleich és Camilo Restrepo által tervezett Señor de Tula zarándokhely kapta, amely a mexikói Jojutla de Juárez városában épült fel. A látványos betonstruktúra tulajdonképp egy kültéri imahely állandó fedése. A projekt a fél évezredes múltra visszatekintő zarándokhely templomát pótolja, amely a 2017-es földrengésben vált használhatatlanná.

Az első helyezett 15 ezer euró, a második helyezett 10 ezer euró jutalomban részesült.

A Frate Sole Alapítvány (Fondazione Frate Sole) a kortárs templomépítészet minőségében emelésére hozták létre Olaszországban, egyházi és civil szervezetek, illetve önkormányzatok együttműködésében. Az Alapítvány tevékenységének kulcspontja a Frate Sole Díj, amelynek pályázatát négyévente hirdetik meg az előző évtizedben keresztény felekezetek számára tervezett szakrális épületek számára. Az 1996-ban alapított díjnak a 2020-as volt a hetedik kiadása.  

A 2020 márciusában meghirdetett díj 113 induló között szereplő magyar vonatkozású munkák imponáló összképet nyújtottak a hazai szakrális építészet teljesítményéről. A számos német, olasz, spanyol, portugál, valamint közép- és dél-amerikai épület mellett az indulók között szerepelt Berzsák Zoltán újpesti főplébánia-épülete, a Berecz Tamás DLA tervei alapján megújult vizafogói Tours-i Szent Márton és Flüei Szent Miklós-plébániatemplom, Győrffy Zoltán debreceni Szent György temploma, Krizsán András kastélydombi Luther-kápolnája, Gutowski Robert pátyi II. Szent János Pál temploma, valamint a határon túlról a székelyudvarhelyi 4ZET Architects által tervezett temetőkápolna a hargitai Lengyelfalván.