Emberek/Interjú

„Nemcsak az épített örökséget ünnepeljük, hanem a lakókat is” – interjú a Budapest100 szervezőivel

2019.12.17. 07:11

Százéves házak, rakpartok, Nagykörút, terek vagy Bauhaus - összegezhetők tömören a Budapest100 elmúlt évei. A főváros fesztiválja, mely az épített környezetet és a lakókat ünnepli, jövőre lesz tízéves. A jubileum kapcsán Szőke Tímea és Klaniczay János projektvezetőkkel a csapatról, a körülöttünk lévő városi értékekről és a Budapest100 üzenetéről beszélgettünk.

Jövőre lesz tízéves a Budapest100, a jubileum alkalmából egy retrospektív programmal készültök a májusi hétvégére. Sőt, az ünnepnek köszönhetően a felhívásotok témáját tekintve is más, mint amit az elmúlt években megszoktunk: minden ház jelentkezhet. Miért engedtétek és miért jó, hogy ennyire szabad a tematika?
 
Szőke Tímea: Sokat gondolkodtunk azon, hogy a jubileum alkalmával mi lenne a legideálisabb téma és arra gondoltunk, hogy azzal, hogy minden ház előtt megnyitjuk a jelentkezést, az embereket és magunkat is tesztelhetjük, hogy képesek voltunk-e átadni a Budapest100 által képviselt üzenetet. Vagyis, hogy minden ház érdekes és a lakóközösségek bevonásával az épített örökségen túl izgalmas történetek és összefüggések kerülhetnek felszínre. A 10. Budapest100 alkalmával a közösségeket szeretnénk ünnepelni.
 
Klaniczay János: Ez lesz a 10. Budapest100 és szerettünk volna erre az alkalomra az eddigieknél különlegesebb megközelítést alkalmazni, ezért nem is tértünk vissza a százéves házakhoz vagy a tematizáláshoz. A 2020-as kiadás egy olyan verzió, ahol a lakóközösségek mellett a saját tudásunkat, eredményeinket is ünnepeljük, és szeretnénk kutatni az első kilenc év utórezgéseit. A nyílt felhívás egyben kísérlet is: kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen lakóközösségek vannak a fővárosban és képesek vagyunk-e megszólítani őket. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján mindig voltak olyan közösségek, akik szerettek volna jelentkezni, megmutatni az otthonukat adó épületet, de nem fértek bele az adott év tematikájába. Ezzel a felhívással persze picit megborítjuk az elmúlt 9 év módszertani sorrendjét, de a kísérletezés sosem árt.


 
Mennyire nehezíti meg a szervezést és a koncepciót az, hogy ennyire tág a jelentkezők halmaza? Hogyan tudjátok megszólítani a közönséget?
 

SzT: Az elmúlt kilenc évben kidolgoztunk egy olyan jól bevált rendszert, amit minden évben továbbfejlesztettek az adott projektvezetők. Ez napra pontosan működik, tudjuk, hogy egyes részfolyamatoknak mikor kell teljesülniük, ahogy azt is, hogyan koordináljuk az önkénteseinket. Ez a módszertan segít minket egy koherens program összeállításában. Ezzel a felhívással a jól bevált rendszerünket is újra kell gondolnunk. Eddig előzetes kutatások alapján, direkt kerestük meg a résztvevőket, most csak ez a felhívásunk van, ez nehezítő tényező. A közösséget csakis személyes kapcsolatokon keresztül tudjuk megszólítani, ebben segít az évek alatt létrejött látogatói- és lakóbázis, ők azok, akik be tudnak húzni új embereket. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez még mindig egy buborék.
 
KJ: Az új megközelítés egyik kényelmetlen velejárója, hogy nem tudjuk még, vajon hány potenciális jelentkezővel számolhatunk. Az, hogy bárki csatlakozhat, nem jelenti azt, hogy rögtön bekerül a programba, ehhez a lakók együttműködése kell és sokat segít, ha már egy konkrét programjavaslattal állnak elő. Minden nehézség dacára az egy könnyítés, hogy az első kilenc évben csatlakozott házakat ismét megkerestük. Van egy ilyen általános vélekedés, hogy a Budapest100 valójában teher a lakóknak, de az esemény ezt természetesen felülírja, mindig pozitív és örömteli visszacsatolásokat kapunk és az a tapasztalat, hogy aktív lakóközösségek jönnek létre.
 
Az miért lehet, hogy míg a Budapest100 inkább az építészet és az épített környezetünk iránt érdeklődő laikusok között nagyon népszerű, a szűken vett szakmában inkább a periférián van? Vagy részetekről ez tudatos döntés?

KJ: A Budapest100 a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) egyik olyan programja, ahol a szakma mellett a laikusokat szólítjuk meg. Ahogy a KÉK, úgy a Budapest100 missziója is az, hogy az építészeti diskurzust minél tágabb publikum előtt folytassuk, a szakmai közeg nagy részének ez azonban nem mindig sikerül. Azt tapasztalom, hogy az építészet egy belterjes és saját magával kommunikáló terület, mi ezen szeretnénk változtatni. Éppen ezért sosem szerettünk volna direkt építészeti tartalmat létrehozni, hanem ezzel ellentétben a szélesebb közönséget megszólítani, beleértve a lakókat is. Az a mottónk, hogy minden ház érdekes, de ha csak építészekkel beszélnénk erről, akkor egészen más irányt vennénk. Igyekszünk szakmai programokat is szervezni, a kutató önkénteseink részletes építészeti, kultúrtörténeti és szociokulturális kutatásokat végeznek, amiket nemcsak az adatbázisunkban teszünk elérhetővé, hanem a házakban is kiállítunk a Budapest100 hétvégéje alatt. Mégis, a tapasztalat az, hogy a látogatókat sokkal jobban érdekli, hogy kinyitnak az épületek és felfedezhetik őket. A laikusokat szólítjuk meg, de a közönségünkben ugyanúgy ott vannak az építészek is. Ennek az eseménynek megvan az a szakmai presztízse, ami miatt az itthoni építészeti élet és kulturális programfelhozatal fontos része.

Timi említette, hogy a Budapest100 ma még egy buborék, talán ebbe maga az építészetről, épített környezetünkről szóló diskurzus is beletartozik. Ezt hogyan lehet kipukkasztani vagy érdemes egyáltalán?
 
KJ: Nem lenne kapacitásunk kijönni belőle, de ez nem is a mi feladatunk. Sajnos ma Magyarországon a kulturális élet egy buboréknak szól, az építészet ezen belül is egy rétegkultúra. Ezen csak úgy lehet változtatni, ha az iskolákban is változás áll be az épített környezeti nevelésben, erre nekünk (KÉK) is vannak programjaink. De amíg az az általános vélekedés, hogy építészetről csak a szakma beszéljen, addig ezt nehéz elérni. A Budapest100 mindig is egy komplex kezdeményezés volt, ami a lakóközösségek, az oral history és a programorientált megközelítés felé nyit. Sikerült kitörnünk a szakmai keretekből, és az építészeti fókuszról egy tágabb diskurzust csinálnunk. 


 
Itt a fővárosban hiányzik egyfajta szomszédsági viszony, elszigetelődünk egymástól és viszonylag kevés még a közösség, miközben a ´valahová tartozni vágyás´ egyre erősödik. Az elmúlt években szerencsére előtérbe kerülnek azok az akciók, amelyek a közösségben alkotásra, a közösséghez tartozásra és a közösségi létre törekszenek. Programjaival, szemléletével a Budapest100 is ebbe a sorba tartozik. Mi az, ami miatt számotokra a közösségek ennyire fontosak?
 
SzT: Ez összecseng a Budapest100 alapkoncepciójával. Szeretnénk megmutatni az embereknek, a városlakóknak, hogy mindenki tehet azért, hogy a környezete jobb legyen és ezt közösen képesek vagyunk elérni. Ma kevés interakció van a szomszédok között, holott a belvárosi épületek többsége a gangos udvarokkal abszolút alkalmas lenne rá. Az infrastruktúra megvan, az igény is formálódik, a kérdés most az, hogyan lehet ezt a kettőt összehozni. Mi erre szeretnénk javaslatokat adni. Közösségek nem születnek egyik napról a másikra, ez egy hosszú folyamat, de mi fontosnak tartjuk, hogy újra egymásra találjanak a lakók és ezáltal a házaikat, a környezetüket is jobban megismerjék. Ez egy olyan projekt, amiből nagyon sok mindent lehet visszakapni. Inspiráló olyan emberekkel együtt dolgozni, akik szeretnek a környezetükről gondolkodni, vagy felfedezni azt. Mindig vannak sikersztorik, amik megmutatják, hogy valóban sikerült letennünk az alapokat ahhoz, hogy aktív lakóközösségek formálódjanak. Az előző Budapest100 hétvégéje alatt az egyik háznál kisebb utcabál alakult ki, mert az egyik lakónak spontán születésnapi bulit szerveztek – ez az egyik pozitív példánk.
 
Volt már szó a lakóközösségekről, az önkéntesekről és a KÉK-ről. Kikből áll a Budapest100 csapata?
 

SzT: Teljesen változó. Most ketten vagyunk projektvezetők, Jani építész, én művészettörténetet és designmenedzsmentet tanultam, de van marketinges, kommunikációs szakember, múzeumi dolgozó, tájépítész és rengeteg egyetemi hallgató, nagyon vegyes a csapatunk. Nálunk nem dominálnak az építészek, míg, ha a KÉK szervezeti összetételét nézzük, ott fele-fele az arány. A Budapest100 magja egy 12 fős csapat, akik a módszertanról és a tematikáról döntenek, de minden évben van egy kb. 200 fős önkéntes gárdánk és 50-60 háznyi lakónk. Igyekszünk demokratikusan együttműködni a szervezésben, sokan alakítjuk ezt a projektet és számomra ebben rejlik a szépsége is: minden évben több száz ember teszi bele a szívét-lelkét a program megvalósulásába.


 
Ez azért is jó, mert reflektál arra, hogy az épített környezetünkkel való foglalkozás az közügy. Szakmától függetlenül mindannyian felelősek vagyunk az alakításáért. Hogyan összegeznétek a Budapest100 üzenetét?
 
SzT: A mindenkori mottónk, hogy minden ház érdekes. És nemcsak az épített örökséget ünnepeljük, hanem a lakókat is, mert velük, az ő történeteikkel válik igazán különlegessé az egész, nélkülük ezek a házak üresek lennének. Az ő történeteikkel igyekszünk érthetővé tenni az épített környezetet.
 
KJ: A Budapest100 attól nagyon érdekes kezdeményezés, hogy más európai nyitott házak kezdeményezésekkel szemben, nálunk nem egy szakmai vezető beszél az épületről, hanem a lakók mutatják meg a saját házuk építészetét és életterük történeteit. Szerintünk ez az alapfeltétele annak, hogy igazán megismerjünk egy házat és képesek legyünk egy kicsit jobban értékelni, még akkor is, ha egy építészetileg kevésbé kiemelkedő alkotásról van szó. Ez regionális kontextusban teszi különlegessé a projektet. A Budapest100 látogatóját az önálló felfedezésre ösztönözzük, ami segít abban is, hogy mindannyian rájöjjünk: minden ház érdekes.


Fürdős Zsanett
 

A 2020. május 9-10 között megrendezett 10. Budapest100 fesztiválhoz minden budapesti lakóközösség csatlakozhat. Jelentkezni 2020. január 15., éjfélig lehet. Aki pedig szeretne aktívan résztvenni a városi fesztivál szervezésében is, az figyelje a Budapest100 oldalát és social media felületeit, mert december végétől kezdődik az önkéntesek toborzása!