Design/Formatervezés

Napelemes lámpák afrikai országoknak a Natural Light formatervezési pályázat nyerteseitől

2015.06.16. 08:11

65 országból összesen 172 napelemes lámpatervet adtak le dizájner hallgatók a Natural Light nemzetközi formatervezési pályázaton. A versenyt a Mariana Arando és Luca Fondello alkotta páros nyerte, akik mindketten a Buenos Aires-i Egyetem ipari tervező szakának diákjai. A nyertes pályázat alapján a Natural Light napelemes lámpa hamarosan sorozatgyártásba kerül. A forgalmazás jövőre kezdődik meg három, elektromos hálózatot nélkülöző afrikai országban.

A VELUX Cégcsoport és a Little Sun tavaly hirdette meg a Natural Light nemzetközi formatervezési pályázatot, melyre dizájner hallgatók pályázhattak a világ minden részéről. A pályázók feladata az volt, hogy tiszta, megbízható és megfizethető világításhoz jusson a világ elektromos áramot nélkülöző területein élő mintegy 1,2 milliárd ember. A zsűri szavazásának eredményeként a nyertes a Buenos Aires-i Egyetem ipari tervező szakának két diákja által megálmodott lámpa lett.

„Nagy izgatottsággal fogadtuk, hogy mi nyertük meg a Natural Light dizájnpályázatot. Egy ilyen díj mindkettőnk karrierje szempontjából óriási lehetőségeket rejt. Alig várjuk, hogy az általunk tervezett Natural Light napelemes lámpa ténylegesen gyártásba kerüljön, és betöltse a neki szánt funkciót. Munkánkban leginkább az a gondolat inspirált bennünket, hogy olyan embereken segíthetünk, akik elektromos áramot nélkülöző térségekben élnek. Szintén öröm, hogy a lámpánkból 14.500 darab készül majd, amelyek egytől-egyig afrikai családok életét fogják megkönnyíteni” – osztotta meg gondolatait a két Buenos Aires-i dizájner hallgató, Mariana Arando és Luca Fondello.


A zsűri tagjait lenyűgözte a nyertes pályamű mögött meghúzódó kreativitás, találékonyság és figyelmesség.

„Világosságot nyújtani többet jelent, mint pusztán kielégíteni egy funkcionális szükségletet. Ehhez ugyanis át kell látni az energia és az ember törekvései közötti kapcsolatot, ismerni kell a boldogság iránti vágyunkat, ami mindannyiunkat jellemez. Komoly meggyőződésem, hogy a dizájn e két ismérvét egyként kell kezelni. A nyertes dizájnban ez maradéktalanul teljesül, sőt, használatával érezni, hogy energiát tartunk kezünkben, amellyel eddig lehetetlen dolgok válnak elérhetővé. Ez a pályamű érdemi javulást hozhat használói életében” – fejti ki Olafur Eliasson képzőművész, a Little Sun alapítója és a Natural Light pályázat zsűrijének elnöke.

A VELUX Cégcsoport fennállásának 75. évfordulója alkalmából a nyertes lámpa 14.500 példányban kerül legyártásra. A forgalmazást a Plan International nevű civil szervezet végzi majd Zimbabwéban, Zambiában és Szenegálban 2015 végén és 2016 elején. A helyi közösségek bevonásával zajló program célja az, hogy fenntartható, napenergiával működő világítási megoldást biztosítson az elektromos hálózatot nélkülöző területeken élők számára.

„A VELUX Cégcsoport mintavállalati célkitűzésének részeként elkötelezetten törekszünk arra, hogy világítási megoldásokat biztosítsunk Afrika olyan területein, ahol nem áll rendelkezésre elektromos áram – és ezáltal társadalmi szempontból hasznos tevékenységet végezzünk. Vállalatunk a napfénnyel kapcsolatos ismereteinkre épül, szakértelmünket igyekszünk úgy felhasználni, hogy azzal a lehető legnagyobb hatást érjük el. Fennállásunk 75. évfordulóján örömmel finanszírozzuk a 14.500 db megfizethető és fenntartható napelemes lámpa gyártását, amelyet Afrika különböző régióiba juttatunk el. A nyertes pályamű nem csupán esztétikailag tökéletes, de tudatosan kigondolt, így biztosak vagyunk benne, hogy nagy hasznát veszik majd” – mondta Michael K. Rasmussen, a VELUX Cégcsoport marketing igazgatója.

A nyertes dizájnerek

A Natural Light nemzetközi formatervezési pályázat nyertesei, Mariana Arando (22) és Luca Fondello (23) Argentínából érkeztek. Mindketten a Buenos Aires-i Egyetem építészmérnöki, formatervezői és várostervezési karának ipari tervező szakos diákjai. A tanulásra nagy hangsúlyt fektetve mindketten nyitottak az inspiráló projektekre és már csak tapasztalatszerzés céljából is örömmel vesznek részt az ehhez hasonló pályázatokon.

A Natural Light lámpa forgalmazása

A forgalmazást a Plan International egy olyan modell alapján végzi majd, amely leginkább egy mikrohitelhez hasonlítható. Lényege, hogy azok a helyi kisvállalkozók, akik stabil jövedelem vagy fedezet hiánya miatt nem kapnak hagyományos hitelt, kis összegű kölcsönt vehetnek fel, amellyel beindíthatják vállalkozásukat. A vállalkozók először ingyen kapnak egy szállítmány Natural Light lámpát, hogy megkezdhessék az értékesítést. Az eladott lámpákból származó bevételt megtarthatják, és felhasználhatják további lámpák vásárlására, így téve önfenntartóvá kisvállalkozásukat.

A Natural Light nemzetközi formatervezési pályázat

A pályázaton fiatal és tehetséges formatervező hallgatók vehettek részt; feladatuk az volt, hogy napelemes lámpát tervezzenek a VELUX Cégcsoportot tömörítő VKR Holding fennállásának 75. évfordulója alkalmából. A Natural Light projekt mérföldkő a VELUX Cégcsoport azon célkitűzésében, hogy természetes fénnyel javítsa az emberek lakó- és életkörülményeit. A pályázat megvalósítása során a VELUX Cégcsoport összefogott az Olafur Eliasson világhírű képzőművész és Frederik Ottesen mérnök által alapított Little Sun társadalmi vállalkozással azzal a céllal, hogy a világ elektromos áramot nélkülöző területein élő emberek tiszta és fenntartható világításhoz jussanak.