Helyek/Infrastruktúra

Múzeumi Negyed ötletpályázat - az Építész Stúdió Kft. és az s73 Kft. közös terve

2013.10.10. 12:45

Játékos dombok, Hullámzó Ház, átjárhatóság - bemutatjuk az Építész Stúdió Kft. és az s73 Kft. ökologikus szemléletű közös tervét, melyet kiemelt megvételben részesített a Bíráló Bizottság.

A Hullámzó Ház

A Dózsa György út mentén, a jelenlegi parkoló területen ZÖLDTETŐVEL FEDETT SÁVOK, szalagok hullámoznak végig, a Hősök terétől egészen az Ajtósi Dürer sorig. A párhuzamos hullámok merőlegesek az Andrássy út tengelyére, amely néhány fokkal eltér a Dózsa György útra mért merőlegestől. Ez a gesztus összeköti a Múzeumi Negyed legfontosabb egységét a főváros legjelentősebb sugárútjával és annak befejező elemével, a Hősök terével, de anélkül, hogy az utóbbi szimmetrikus térkompozícióját megbontaná.

Az egyetlen nem zöldtetős sáv a FEDETT-NYITOTT GYALOGOS SÉTÁNY, amelynek szerepe kettős. Jelszerűségével felhívja figyelmet a múzeumokra és összeköti a Hősök terét az újjáélődő rondóval, így a múzeumbejáratok mind a két irányból könnyen elérhetők. A földszint nem csak a megérkezés helye, itt található minden közönségforgalmi funkció (a jegypénztártól a vizesblokkokig, az előadótermektől a ruhatárig, a sétányra is kinyíló étteremtől az ideiglenes kiállítások teréig) és ez a szint osztja vertikális értelemben az épületet. Az igazgatás és üzemeltetés a galériaszintre kerül.

A TERMÉSZETES FÉNYT az egymáshoz képest eltolt hullámok üvegezett oldalsó felületei biztosítják. Az előcsarnokból tárul fel a terepszint alatti, galériás kialakítású kiállítótér, amely flexibilisen különböző méretű és belmagasságú termekre osztható. A legalsó szinten a dolgozói parkolók, raktárak, épületgépészet és egyéb kiszolgáló helyiségek találhatók. A mélygarázsok a múzeumoktól függetlenek, bejáratai is hullámok alá rejtőznek.

A fontos helyeken keresztirányban is ÁTJÁRHATÓAK A HULLÁMOK. A Városligeti fasornál a valamikori tengelynél széles átjárót nyitottunk, amely a múzeumok súlypontjába érkezik és átvezet rondóhoz. A Dvorzsák sétány egy hullámvölgynél halad át, így a Regnum Marianum területét a hullámok nem érintik. Utána pedig egyre alacsonyabbak, fokozatosan lecsendesednek a zöldtetős szalagok, ezek a játszóterek és sportpályák kiszolgáló és közösségi funkcióinak biztosítanak teret (játszóházak, Zöld Liget Oktatóközpont stb.).

A hullámok KIHÚZZÁK A LIGET ZÖLD SZŐNYEGÉT a Dózsa György útig, hosszirányban gyalogosan végigjárhatók, és védik a liget belső részét a Dózsa György út környezeti- és zajterhelésével szemben. A hullámokon megjelenhet akár szabadtéri kiállítás is. A mesterséges dombok sorozata úgy képes sok tízezer négyzetméter befogadására, hogy közben NEM JELENIK MEG SZOKVÁNYOS ÉRTELEMBEN VETT ÉPÜLET VAGY TÉRFAL. A szokatlan forma kiegészülve a sugárút és a Dózsa György út közötti szögtörésből adódó feszültséggel legalább olyan látványos és hatásos, mint bármilyen impozáns épület. A Dózsa György út felől nézve a hullámok fölött megjelenik a liget lombkorona sziluettje.

A Dombház

Mesterséges dombot alakítottuk ki a Petőfi-csarnok és hozzá csatlakozó sportpályák területén. A dombház a közeli Közlekedési Múzeummal együtt a családi szabadidő eltöltés gazdag programkínálatú központja alakulhat ki. Az intenzív zöldtetős terepalakulatot két, egymásra nagyjából merőleges keresztező út osztja negyedekre. A domb belsejébe vezető kanyonok találkozásánál KÜLÖNLEGES TÉRHATÁSÚ intenzív tér alakul ki, szabadtéri rendezvények, kirakodó vásárok, ifjúsági rendezvények, utcabálok helye.

Az épületek belső térrendszere a Dózsa György úti szalagokhoz hasonló. A KANYONOS KÖZPONTI TÉRRŐL nyílnak a közösségi terek, a földszinten és a térszint alatt a múzeumi terek, illetve a Gyermek- és Ifjúsági Tudás- és Élményközpont terei. A galériaszinteken az irodák és az üzemeltetés. A központi terület alatt mélygarázs, mely a Hermina úti lehajtóról közelíthető meg, és nem zavarja meg a Liget sétányait.

Mind a hullámok, mind a domb bizonyos határok között méretben RUGALMASAN VÁLTOZTATHATÓ az alapkoncepció feladása nélkül, így nagyon sok, a miénktől eltérő kombináció befogadására alkalmasak, illetve alkalmassá tehetők.

Fenntarthatóság

A legolcsóbb és leginkább környezetbarát energia az, amelyet NEM KELL előállítani, szállítani, mert nincs rá szükség. A múzeumok esetében az energiaigény döntő részét a hűtés és a fűtés, illetve a mesterséges megvilágítás és a légkezelés adja. Utóbbi nagyjából független az építészeti kialakítástól, a természetes fény pedig kiállítótereknél csak közvetve használható fel. A nagyobb részt térszín alá helyezett főfunkciók ALIG FÜGGNEK a külső hőmérséklettől, a létesítmény méretéhez képest MINIMÁLIS a lehűlő felület. NINCS SZÜKSÉG arra sem, hogy bonyolult épületfelügyeleti rendszerek létesüljenek, hiszen az épületgépészet is EGYSZERŰ. A zöldtetős hullámok és a mesterséges domb olyan mértékben belesimulnak a zöld környezetbe, hogy az épületek körüli MIKROKLÍMA sem kérdés. A Dózsa György úti több hektáros burkolt felület zöldre cserélése remélhetőleg mérések nélkül is ÉRZÉKELHETŐ JAVULÁST fog hozni a tágabb városi környezetben is.

Meglévő és tervezett közlekedés
1. A Városliget belső területének közösségi közlekedését egy elektromos midibusz hurok oldja meg. Ez érint minden fontos középületet a ligeti kis- és a nagykörúton és közeli átszállási kapcsolata van a földalattival. Az Állatkerti körúton haladhatnak át a turistabuszok.
2. A jelenlegi szövevényes troli hálózattól és azok felsővezetékeitől tehermentesül a Liget.
3.A jelenlegi szakaszos kerékpárút hálózatot szövetszerűvé kell fejleszteni a Liget területét is bekapcsolva.
4. A személygépjármű forgalom kiiktatása a Liget magterületéről, mind a zajterhelés, mind az emisszió, mind a funkcionális ütközések szempontjából elengedhetetlen. Mindemellett, megoldható és megoldandó a Liget tömbjének kikerülése.
5. A jelenlegi egyik legnagyobb környezetterhelési elem a térfelszíni parkolás. Ezért ennek a terhelésnek a csökkentését úgy kell megoldani térfelszín alatt, hogy a kapacitás ne csökkenjen. Ennek az elemnek térfelszíni felszámolása az egész Liget területén zöldfelület növekedést eredményez.

A városliget terhelése és kompenzációja
A Városliget funkciója és szabályozási szintje városi közpark (VK). Így városi szerepét városszöveti környezetében kell vizsgálni. Funkciójában az Óbudai és a Margitsziget parkjával, valamint a Népligettel és a Gellért-hegyi parkkal osztozik fővárosi szinten. Közösségi közlekedési feltártsága, Budapest legmagasabb laksűrűségű területeinek közelsége, valamint Budapest lakóterületi szintű zöldfelületi rendszerének jelentős hiányosságai együttesen okozzák túlterhelését. Ezért kell egy ilyen léptékű településrész fejlesztést összekapcsoltan is megvizsgálni más projektekkel. A Liget terhelését minden ott tervezett beruházás együttes megvalósulása esetén - kapcsolt projektként - enyhíteni kell, mind az István-mező rendezése, mind a Rákos-rendező barnamezős területének rekonstrukciójakor. Előbbin sport és rekreációs, utóbbin jelentős zöldterületi fejlesztésre van mód. A jövőben ennek a három elemnek együttesen kell felvenni a használati terhelést.

A parki úthálózat fejlődéstörténete és a tervezett struktúra alapjai

Reformkor:
Már ekkor megszületik a Rondó, teljesség és tökéletesség szimbólumot adó tere, mint főbejárat. Kialakul egy szűkebb és egy tágabb körútrendszer a tájképi parkban.

Kiegyezés kora:
A kor használati formái által (gyalogos, lovas és sétakocsis) létrejön az Állatkerti körút és a Stefániára vezető, a Liget határain túlnyúló út.

Millennium kora:
A vízrendezés és a kiállítási építkezések pontosabban határozzák meg az utak rendszerét.

’20-as évek:
Az ezredéves kiállítás visszabontása után a korstílus eklektikus környezetalakítási stílusa fonja át a Ligetet.

Kialakult állapot:
A BNV lebontása utáni rekonstrukciónak hála sok történetileg értékes eleme megmaradt a parknak.

Tervezett állapot:
A korábban létrejött útstruktúra mentendő elemei adják a park útstruktúrájának vázát.

Sétányok

Olof Palme sétány:
Ezen a szakaszon olvad egybe az Andrássy út és a Stefánia közötti gyalogos és kerékpáros kapcsolat a tervezett ligeti nagykörút és kiskörút vonalával. Ez a szakasz köti össze parki környezetben a Hősök terét a Rondóval.

Kiskörút:
A tervezett kiskörút a Hősök teréről indulva, feltárja a jelentős múzeumépületeket. Burkolati rendszere információs sávot foglal magában, ami többnyelvűen vezeti el a turistákat céljukhoz.

Nagykörút:
A tervezett nagykörút alapfunkciója a területi feltáráson kívül, hogy lineáris rekreációs elemként egységbe kapcsolja a park határterületeit a maggal. Szélén rugalmas futósáv kap helyet.

Építész Stúdió Kft. és s73 Kft.