Épülettervek

Mundo Zugló - Kerületközpont, kezdődhet az építkezés

2008.10.15. 12:14

A lengyel ingatlanberuházó- és fejlesztő Echo Investment a mai napon bemutatta a MUNDO – Zugló Kerületközpont építészeti terveit és ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy a központ építési munkálatai 2009 elején kezdődhetnek.

A lengyel ingatlanfejlesztő- és beruházó Echo Investment a mai napon jelentette be, hogy a MUNDO – Zugló Kerületközpont építési munkálatai 2009 elején kezdődhetnek meg. A Bosnyák téri komplexum része a 65.000 négyzetméter alapterületű MUNDO bevásárló- és szórakoztató központ, valamint a négy épületes modern irodaépület-együttes, a MUNDO Iroda Park. A bevásárló- és szórakoztató központ, valamint az első irodaépület 2010 negyedik negyedévében kerül átadásra, a három különálló irodaépület építése 2011-ben kezdődik.

Hartvig Lajos, a MOFO-BH Stúdió Kft. vezető tervezője az építészeti tervek bemutatásakor elmondta: „Egy 21. századi modern város szerkezetében a MUNDO Központ létrehozása nemcsak a kerület, hanem az egész főváros szempontjából is mérföldkőnek számít azzal, hogy a közlekedési és kereskedelmi csomópontokat valódi találkozóterekké alakítja át. A Bosnyák tér kereskedelmi és közlekedési szempontból már évtizedek óta Zugló szívének számít, az új kerületközpontnak köszönhetően pedig dinamikus átalakuláson és modernizáción mehet keresztül ez a terület.”

Különleges építészeti megoldásként a MUNDO épületegyüttest egy gyalogos passzázs köti össze a Nagy Lajos király útjával, mely lehetővé teszi a Bosnyák tér felőli kényelmes és egyszerű gyalogos megközelítést. A passzázs építészetileg újszerű és kreatív megoldást kínál az épületegyüttes egyes részeinek összekapcsolására. A MUNDO a zöldfelületek rendhagyó felhasználásával, a parkolók területén alkalmazott zöldhomlokzattal pedig a kerület zöldövezeti jellegét erősíti.

A MUNDO Iroda Park több mint 30.000 négyzetméter kiadható irodaterületével nagyban hozzájárul a zuglói irodaterület növekedéséhez. A bevásárlóközpont 65.000 négyzetméter kiadható kereskedelmi területén a gondosan válogatott, kiemelkedően előnyös bérlői mix minden kereskedelmi igényt kielégít. A rekreációs-szórakoztató területen multiplex mozi, kaszinó, fitnesz központ, klubok, bárok és éttermek várják a kikapcsolódni vágyókat.

Az építkezéssel egy időben számos közlekedési fejlesztés is megvalósul: új utak épülnek, mindkét irányba kiszélesítik a Csömöri és a Rákospatak utcát, a Rákospatak utca - Szugló utca - Bosnyák utca kereszteződésében pedig körforgalmat alakítanak ki. Továbbá kicserélik az utak és a járdák burkolatát, valamint egyéb, a projekthez kapcsolódó közmű-fejlesztéseket valósítanak meg.

A MUNDO elnevezés arra a változatos világra utal, melyben élünk – a világra, amely összeköti és közelebb hozza az embereket, egyedi találkozóhelyet teremtve ezzel Zugló szívében. A modern épületegyüttes, mely a Zuglóban megvalósuló legnagyobb, 40 milliárd forint összértékű beruházás, több funkciót fog egyszerre betölteni: olyan bevásárló- és rekreációs központ lesz, ahol lehetőség nyílik a ügyintézésre is, egyúttal számos helyi és budapesti székhelyű vállalkozásnak kínál irodabérlési lehetőséget.

forrás: sajtóanyag