Közélet, hírek

Multifunkciós csarnok épülhet Balatonalmádiban

2022.02.14. 11:02

Az új létesítmény a nemrég átadott sporttelep mellett kaphat helyet, egyik építőelemeként a Balaton-parti jellegzetes vörös követ képzelték el. 

Balatonalmádi hivatalos közösségi oldalán a napokban megjelentek az új multifunkciós csarnok látványtervei. Ahogy a posztban olvasható, az önkormányzat 500 millió forintos támogatásban részesült a kormány támogatása révén, belügyminisztériumi forrásból. Erről egy tavaly júliusi kormányhatározatban rendelkeztek, amely a gazdaság újraindítását célzó egyedi fejlesztési támogatásokról szólt. Az összegből 100 milliót csoportosítanak a csarnok tervezésére és a helyszín előkészítésére (a további 400 milliót a belterületi utak megújítására fordítják).



A bejegyzésből az is kiderül, hogy a publikussá tett koncepcióterveket a Kiss és Rusznák Építésziroda vezetője, Kiss Viktor készítette, akik a Balatonalmádi Sportegyesület új sportpályájának tervezését is végezte. Az elképzelések szerint 448 ülőhelyet alakítanak ki a lelátón, a parkolóban 72 személyautó fér el, ezen kívül lesz még két buszparkoló is, a pálya pedig 20 méter x 40 méteres lesz. A kisebbik plusz sportterem 83 m2-es, a nagyobbik 177 m2-es lesz, ezen kívül helyet kap benne egy konditerem és szauna is 317 m2-en, a létesítmény köré pedig egy 400 m-es futókört is terveznek. 



Ahogy a veol.hu cikkében olvasható, az új létesítmény a Lozsántán, a nemrég átadott sporttelep mellett épülhet meg, egyik fő építőeleme a Balaton-part egyik jellegzetessége, a vörös kő lesz. Az írásban azt is elmagyarázzák, miért van szüksége a Balaton-parti városnak egy ilyen beruházásra: "Almádiban már évtizedek óta téma egy ilyen csarnok megépítése, hiszen a városban egy-egy nagyobb rendezvény esetén nem volt megfelelő esőhelyszín. A különböző sportegyesületek számára is nagy segítség lehet, hiszen például a küzdősportosoknak eddig szűkösek voltak a lehetőségeik. Talán nem véletlen az sem, hogy a városban nem igazán tudtak gyökeret verni a teremsportok sem. Nincsenek kosarasok, röplabdások, aki ezeket szerette volna űzni, kénytelen volt más városba járni edzeni. Az új sportcsarnok megépítésével most ez a probléma is megoldódhat."