Miskolci fejlesztések I.

Ha csókot lehelünk a szocialista nagyváros-sárkány kénköves pofájára, vajon szépséges királyfi lesz-e belőle? Létezik-e effajta csók? Erre a kérdésre keresett választ a Központi Építészeti-Műszaki Tervtanács, az Észak-magyarországi Területi Tervtanács és Miskolc Városi Tervtanács összevont ülése 2010. június 9-én, Budapesten. Zöldi Anna beszámolója.

A Miskolc Integrált Városfejlesztési Stratégiájának (IVS) második ütemében 2013-ig Miskolc olyan beruházásokat hajthat végre, amelyek évtizedekre meghatározzák a város összképét és fejlődési irányát. Eddig sosem látott mennyiségű forrás áll rendelkezésre, amelynek felhasználása egyszeri alkalom a városfejlesztés előtt álló összetett feladatok megoldására. A beruházások léptéke a szocialista tervgazdaság városfejlesztési ütemére rácáfoló mértékű – és jórészt annak látható jeleit igyekszik eltüntetni. De vajon átváltozhat-e a sárkány egy brüsszeli csók nyomán daliává?

Miskolc, mint település speciális és nem kifejezetten szerves fejlődésen esett keresztül. A város regionális szerepe Kassának, a  trianoni szerződés alapján történt elcsatolása után növekedett meg. A 19. század második feléig pl. a mellette álló, történelmi múlttal büszkélkedő Diósgyőr jelentőségben jóval megelőzte. A második világháború után ipari központtá avanzsált nagyváros 1949-ben 11 település összevonásával jött létre, hosszú ideig Miskolc az ország második legnagyobb városa volt. A köztudatban a nehézipar és a lakótelepek jelentették a városkép meghatározó elemeit (a kilátó és az Edda együttes mellett az építészek a Kollektív Ház példáját is ismerték). A szocialista nagyváros sajátos fejlődése–fejlesztése azonban a rendszerváltáskor megakadt, gazdasági szempontból tartalmát vesztette. Mint mindenütt, az országban, színre léphetett egy gyökeresen új szemléletű, a helyi és történeti értéket preferáló fejlesztési elképzelés. A közben eltelt 40 év azonban ugyanúgy beépült a város szerves fejlődéstörténetébe, mint az előzőek.

Miskolcnak nagyon összetett problémával kell szembenéznie. A város magja – egy eredetileg kisvárosi léptékű terület – milliós nagyváros kulturális és funkcionális centrumaként kell, hogy szolgáljon. A belterületen nincs történelmileg kialakult főtér, ezt a szerepet az 1983-ban sétáló-utcává alakított főutca vette át, egy hosszan elnyúló centrumot képezve a város közepén. A belváros forgalma az idők során úgy alakult, hogy a hagyományosan szakrális funkcióval rendelkező Avast, oldalában a templommal, tetején a hatvanas években épült modern kilátóval egy nagy forgalmú út vágja el a sétáló utca környékén kialakult városközponttól. Hiányzik a valódi főtér, ehelyett a főutca környékén az ahhoz kapcsolódó kisebb teresedések adnak lehetőséget a fejlesztésre. A belvárost átszelő Szinva patak mentén valaha létezett egyfajta kisvárosi léptékű beépítés és ennek megfelelő közösségi élet, de az iparosítás következtében a patak vize gyakorlatilag szennyvízzé vált, így a hetvenes években a medret befedték, felszínén ma parkolók találhatóak.

A régió szociális problémái közismertek – a foglalkoztatottság a hagyományos nehézipar megszűnésével rohamosan romlott, és itt a legnépesebb a cigány kisebbség. Adott tehát egy már nem létező gazdasági alapra tervezett, bizonyos értelemben mesterséges módon kialakított morfológiájú nagyváros, amelynek az elkövetkező években úgy kell új arculatot adni, hogy vezető szerepét a régióban képes legyen betölteni. Olyan létesítmények megvalósulását kell a rendelkezésre álló pénzből kezdeményezni, amelyek az előre még talán nem is pontosan látható fejlődési irányokat megfelelően kiszolgálják.

Ilyen léptékű fejlesztés értelemszerűen a történelmileg kialakult értékeket és a jövőre vonatkoztatható trendeket egyaránt figyelembe kell, hogy vegye. Ezen szempontok megfontolásával igyekszik az Integrált Városfejlesztési Stratégia meghatározni a feladatokat, de ennek megítélése – amint az a tervtanácson kiderült - a miskolci építészek körében is ellentmondásos.
 
A terveket Miskolc főépítésze, Viszlai József javaslatára tárgyalta együtt a tervtanács. A főépítész eredeti elképzelése, hogy a helyszínen, bejárás után kerüljön sor a tervtanácsra, nem valósulhatott meg, így a jelenlévőknek a bemutatott tablók alapján kellett képet alkotniuk a tervezett beruházásokról. Ez a gyakorlat több szempontból sem bizonyult szerencsésnek: a tervtanács tagjai – akik többségükben nem járatosak a helyi viszonyok között - az idő haladtával egyre inkább hiányolták egy megalapozott előkészítő munka után kialakított, átfogó koncepció bemutatását, amelynek alapján a tervek részleteit megítélhetik.

Nehezítette a helyzetet, hogy a bemutatott négy terv egy már folyó projekt második fázisa – az IVS első ütemében a belváros északi részének rekonstrukciója már folyik. Ez alkalommal a déli rész, és az Avas területén végrehajtandó fejlesztések kerültek bírálat alá – melyek így, összefüggéseikből kiragadva valóban nehezen voltak értelmezhetőek. A tervtanács több tagja, (Gunther Zsolt, Mányi István), köztük a terület műemléki szakreferense Okrutay Miklós is átgondolatlannak érezte a tervek alapján kirajzolódó programokat. Feltűnő volt, hogy bár a tervtanácson részt vett több neves miskolci, vagy Miskolcon hosszú gyakorlati időt eltöltött építész, a négy terv közül három budapesti irodában készült.

Ez persze egy nagyváros életében hozhat pozitívumokat – ez a főépítész álláspontja is. Miskolc azonban történeti építészeti léptékét tekintve kisváros, ahol a helyspecifikus gondolkodást, és gondoskodást nem lehet trendekkel kiváltani. Ezt a véleményt képviselte a tervtanácson szintén részt vevő Rudolf Mihály, aki – bár 30 éve dolgozik a városban, és irodája az Avas területére elfogadott terveket készített – a jelenlegi közbeszerzési pályázaton formai okokból mégis elbukott. Rudolf Mihály hevesen érvelt a közbeszerzési pályázatok alkalmatlansága mellett építészeti projektek esetében. A tervek elkészítésére olyan feltételeket ír elő az ilyen pályázat (21-30 napos határidőt, a szerződés aláírásától számított három napon belül 3 tervváltozat bemutatását), amelyek szinte kizárják, hogy építészeti minőség szülessen.

A tervtanács tagjai is valószínűleg ennek a rendszernek az ellentmondásaival szembesültek, amikor állást kellett foglalniuk a Miskolc városfejlesztésében példa nélkül álló lehetőség gyakorlati megvalósulását illetően. Türelmük úgy a harmadik bemutatott terv táján fogyott el végképp, amikor szembesültek a beépítésre kerülő összegek nagysága, és a bemutatott tervek kidolgozottsága közti, valóban szembeszökő ellentéttel. Így az állásfoglalások nem feltétlenül a tervek közti minőségi különbségekről vallanak, sokkal inkább a probléma tudatosulásáról.  

Miskolci fejlesztések sorozatunkban a részletesen is bemutatott tervek a bevezetőben vázolt városszerkezeti problémákra keresték a megoldást.

A városban hatalmas összeggel folyik a Zöld Nyíl elnevezésű villamos-felújítási projekt, melynek látható eredményeként zöld villamosok fognak Miskolc főutcáján cirkálni. Az első bemutatott terv ehhez kapcsolódóan a Széchenyi utca közterület rendezésével foglalkozott (tervezők: Szabó Levente (Hetedik Műterem Kft.), Gyüre Borbála, Csontos Csenge (Geum Kft.)).

A belváros főutcától délre eső részének megformálását, a Szinva kibontásának mikéntjét, a belváros és az Avas összekapcsolásának lehetőségét, a belvárost átszelő forgalmas főút kiváltásának módját vizsgálta Pirityi Attila, Révai Tamás, Szél Norbert terve, (STÚDIÓ  Észak-magyarországi Tervező Kft.), amely a Miskolc, Szent István tér környezetének megújítása címet viselte.

A belvároshoz szervesen kapcsolódó, azzal vertikális ellenpontot képező Avas hegy területfejlesztésére Hefelle Karolina, Nagy Árpád (YBL Tervező Kft.), Nemes Zoltán (Várkert-Terv Kft.) mutatták be tervüket. A jelenleg elhanyagolt, központi fekvésű zöldterületre az IVS Családi Pihenő, Kulturális és Szabadidő Park, és a hozzá kapcsolódó Központi épület tervezését írja elő.

Az Avas rehabilitációjának részét képezi az Avason álló, kilátó felújítása. A Hoffer Miklós által tervezett torony mára a város emblematikus jelképévé vált. A felújítás tervét Farkas Dániel (KÖZTI Zrt.) készítette.

A felsorolt projektek közül az első kettő műemléki környezetben, az avasi szabadidőpark műemléki jelentőségű területen készül, a kilátót pedig évek óta szeretnék műemlékké nyilvánítani – eddig sikertelenül. A bemutatott tervek tehát lefedik Miskolc minden jelentős, kreatív energiát mozgósítani képes építészeti beavatkozását - amire a városnak, a bevezetőben vázolt ellentmondásos fejlődéstörténete folytán igencsak szüksége lenne.

A tervtanács a bemutatott tervek kidolgozottságát, a programok átgondoltságát a beruházások jelentőségékhez mérten több esetben aggályosnak találta, csakúgy, mint az opponensi véleményeket készítő, Miskolc városa iránt elkötelezett Golda János (a hajdani Miskolci Kollektív Ház egyik meghatározó lakója). A tervek részleteit illetően sem volt egyetértés, néhol feltűnően különbözött a miskolciak és a „messziről jöttek” véleménye.

Konszenzus mutatkozott viszont a Diósgyőri Vár rekonstrukciójának ügyében. (Tervezők: Cséfalvay Gyula (Cséfalvay Építész Iroda), Szekér György (SPATHA Kft.)). A résztvevők: miskolciak és budapestiek, régészek, műemlékesek és egyszerű, „mezei” építészek egyaránt fontosnak, kultúra-teremtő bázisnak tekintették a Vár kiépítését, és úgy tűnt, műemlékvédelmi vonatkozásban is sikerült kompromisszumot találni.

A miskolci projektek ellentmondásai nem helyi specifikumok, de jól példázzák a közbeszerzések csapdájában vergődő fejlesztések gondjait, amelyeket megfejelnek a politikai ellentétek, a helyi érdekek összeütközése és az építészetben egyébként is eluralkodó ellentétek, a regionális és a világ trendjéhez mindenáron felzárkózni kívánó szemlélet összecsapásai.

Az építészek a folyamatnak némiképp kiszolgáltatott, és egyben kiszolgáló funkciót is betöltő szereplői, de épp emiatt képviselhetnék intenzívebben is a pusztán elvi, szakmai érdekeket. A jelentős pénzen felhúzott objektumok hosszú távon társadalomépítést szolgálnak. A bemutatott tervek az elvi fejlesztés irányát jelölték ki, sok múlik azonban a részletes kidolgozáson – a tervtanács lényegében ezt az álláspontot képviselte.

Az anomáliákkal szembesülve a Tervtanács jegyzőkönyvben felhívta a figyelmet a jelenlegi közbeszerzési - terveztetési rendszer tarthatatlanságára. A több hónapos jogi előkészítés után a tender-kiírás sokszor nincs tekintettel a tervezést szükségszerűen megelőző munkálatokra, az előzmények megismerésére. Méltatlanul kevés idő (21 nap) jut az építészeti munkára, a közbeszerzés valódi céljára. Megfelelő előkészítés nélkül nem várható el a megfelelő színvonalú alkotómunka.

Mottóul szolgálhatnak Golda János opponensi gondolatai: „Az egykori spontán építészeti fordulatokat most kert- és tájépítészeti eszközökkel lehet pótolni. Persze Miskolc – mint Szentendre is – szegény város volt, építészeti, városépítészeti szépségét a mindenkori szükségből erényt kovácsoló lelemény, a hely szeretete, a morfológiai-környezeti kötöttségekhez való aprólékos igazodás adta. Ma persze minden bonyolult szervezetek jórészt áttekinthetetlen rendszerén keresztül zajlik, a szépség nem a magatartás következménye, hanem erővel be kell tervezni. A jövő azonban a hely természetes belső erőforrásainak, összefüggéseinek feltárására és kiaknázására, térbeli kifejtésére épülhet.”

Zöldi Anna