Közélet, hírek

Megvan a Média Építészeti Díjának Közönségdíjára jelölt projektek listája!

2015.10.05. 11:11

Megvan a közönségnek legjobban tetsző 7 épület és 7 terv! Idén két felületen is lehetett szavazni, az epiteszforum.hu oldalán zajló szavazás mellett a Facebookon is gyűjtöttük a lájkokat. Itt vannak az összesített eredmények!

Kemény munka volt idén a sok épületet és tervet - összesen 144 projektet (!) - egyenként végignézni és értékelni, de megérte. Egyrészt nagyon erős volt a mezőny, másrészt jó egyszer egy évben végignézni, hogy mit is csinálunk, hol tart a helyi szakmai közösség, milyen tervezési munkák és lehetőségek adódtak a kollégáknak, illetve milyen programok, feladatok inspirálják a hallgatókat, a jövő generációját. Személy szerint is megosztottam, bátorítottam ismerőseimet a Facebookon, ahogyan sokan mások is ezt tették, hogy minél többen, nem építészek is nézzenek építészetet. Az épületekre összesen 435, a tervekre 450 érvényes szavazatot számoltunk össze a saját szavazófelületünkön, amelyen minden projektre 1-10 között lehetett pontokat adni. Ezekhez a pontokhoz hozzáadtuk 1-1 pontként a Facebookon megszerzett like-okat. S igen, a Facebook kampány mind az épületeknél, mind pedig a terveknél átírta a sorrendet. Még akkor is, ha nem mindenki szereti, el kell ismernünk, a lájkolás jól működik.


Íme hát a lista (sorrend nélkül):

ÉPÜLET kategória

TERVEK kategória


A projektek tablóiból kiállítást rendezünk az Uránia Nemzeti Filmszínházban, s 2015. október 16-án 18:00 órától, a Média Építészeti Díja rendezvény ideje alatt, a jelen lévő közönség szavazatai fogják eldönteni, hogy kié lesz az egyenként 300.000 értékű közönségdíj ÉPÜLET illetve TERV kategóriában. 

Legyen ott Ön is, illetve Te is az Urániában, foglaljon most helyet, vásároljon jegyet kényelmesen a Ticketportálon online >

A jegyek ára elővételben bruttó 2.540 Ft

Ha marad belépőjegy vagy valaki lemondja, idén a rendezvény előtt, a helyszínen is árusítunk jegyeket.

Az est idei díszvendége Kévés György Ybl-, Kossuth- és Prima díjas építész lesz, akit 80. születésnapja alkalmából köszöntünk.

A rendezvényt megnyitja Piros Attila, a Saint-Gobain Construction Products Hungary Kft. Rigips Divíziójának ügyvezető igazgatója, az esemény fő támogatójának képviselője, valamint Indira van't Klooster, az A10 főszerkesztője és Janneke Franke zenész.

Az est során a nemzetközi előzsűri által kiválasztott finalista projekteket alkotóik muntatják be élőben, a közönség, a 12 tagú médiazsűri és a felkért szakmai bírálók előtt az alábbi sorrendben.

A sorrendet egy kalapból húztuk ki október 2-án a szerkesztőségben:

  • ÉPÜLET – Ramenka – Numbernow - Lengyel Márton, Varga Noémi
  • TERV – A befejezetlen Magyar Szentföld Templom terve - Nagy Marianna
  • ÉPÜLET – Debreceni műteremház – Kovács Péter DLA
  • TERV – az Athenaeum of Philadelphia terve – Palotai Dániel
  • ÉPÜLET – Szent István Kápolna Badacsonytomaj – Jankovics Tibor
  • TERV – Bence hegyi kilátó terve – Kovács Csaba, Máté Tamás, Vass-Eysen Áron
  • ÉPÜLET - Visegrádi városközpont fejlesztése - Kovács-Andor Krisztián, Tamás Anna Mária
  • TERV – az Állatkerti Ökoközpont terve – Németh Roland Dániel
  • ÉPÜLET – Trefort Kert II. világháborús emlékmű – MM Group - Szabó Levente
  • TERV – a Növénytani Kutatóintézet terve -Gödöllő - Jobbágy Ágnes
  • ÉPÜLET – Galyatető kilátó – Kovács Csaba, Vass-Eysen Áron

A prezentációk és rövid szünet után egy különleges, Philip Ball angol tervező és egy fiatal magyar építész páros, Deilinger Tamás és Domokos Balázs által vezetett, nagy múltú brit építészirodát muatunk be a közönségnek - a Dyer-t, amely több nagyszabású projekten dolgozik Oroszországban. 

Ezután kezdődik a díjátadó, és kiderül, hogy ki kapja idén az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját, az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját, az Index.hu Közönségdíját, valamint a Média Építészeti Díj Különdíjait és fődíjait épület és terv kategóriában. A díjak összértéke 1.800.000,-Ft.

A rendezvény végén meghívjuk vendégeinket egy pohár borra, hogy koccintsanak velünk a Saint-Gobain 350. és az epiteszforum.hu hu 15. születésnapja alkalmából.

Kreditpontok

Résztvevők 2 kreditpontot, előadók 4 kreditpontot igényelhetnek.
A program továbbképzési törzsszáma: 2015/176

Az epiteszforum.hu és szervező partnere, a Build Communication nevében szeretettel várom, várlak benneteket Magyarország legnagyobb nyilvános építészeti eseményére, a Média Építészeti Díjára, az Urániába, október 16-án este 6-tól.

Főtámogató: Rigips Saint-Gobain 
Kiemelt támogatók: Austrotherm (Energiahatékonysági Különdíj), Europa Design (Belsőépítészeti Különdíj), Nemzeti Kulturális Alap
Díjátadó támogatók: CanonLafargeMapeiMeva, Hansgrohe
Támogatók: AutodeskFutureal, Graphisoft

 

Pásztor Erika Katalina
főszerkesztő
epiteszforum.hu