Közélet, hírek

Megújulhat az évek óta üresen álló pesthidegkúti Váry-Szabó kúria

2024.03.27. 12:06

A korábban szociális lakásoknak otthont adó négy dór oszlopos, klasszicista villa 2021-ben került alapítványi tulajdonba megújulása érdekében. Egy március 22-én megjelent közbeszerzési felhívás szerint hamarosan kulturális intézményként születhet újjá az évek óta használaton kívül álló épület. 

Pesthidegkút történelmi központjában, egy templom és nemesi kúriák szomszédságában áll az egyes források szerint 1830 és 1840 között, mások szerint 1844-ben épült Váry-Szabó kúria. A párhuzamos Templom utcában lévő Forgách-Walla kúria jelenleg Klebersberg Kultúrkúria néven közösségi kulturális intézményként működik, míg az ugyancsak közel eső egykori Klebersberg kastély 2017 óta emlékházként és vendégházként üzemel. Ez utóbbi jelenleg szintén a Polgári Művelődésért, Oktatási, Kulturális és Tudományos Alapítvány tulajdonában áll, ahogy a Váry köz 7. szám alatt álló Váry-Szabó Kúria is, mint ahogy az alapítvány oldaláról is kiderül.

A klasszicista stílusú villát Jankovich Miklós műgyűjtő és felesége, Hauck Róza építtette. Utóbbi férje 1846-os halála után feleségül ment Váry Szabó Antalhoz, akivel több évtizeden keresztül használták az épületet. A család későbbi leszármazottainak a 2. világháborút követően el kellett hagynia a villát, amelyben a II. kerületi tanács az 1950-es évek végén szociális lakásokat alakított ki. Majd a később évekig használaton kívül álló, felújításra szoruló épület 2021-ben került az említett alapítvány gondozásába az Országgyűlés döntése értelmében, elidegenítési tilalommal és ingyenesen, megújulása céljából. Az új tulajdonos alapítvány feladata a kulturális értékek megőrzése, kulturális rendezvények szervezésében való közreműködés, oktatási tevékenység, és a műemléki örökség védelmében való közreműködés, írta a Pestbuda az MTI nyomán. 

Az alapítvány honlapja szerint műemléki felújítást követően korhűen berendezett, de 21. századi technológiával ellátott épület kialakítását tervezik, kulturális rendezvény funkciókkal. 

Egy 2024. március 22-én közzétett dokumentum szerint a Klebelsberg kastélyt is működtető Pro Cultura Kft. feltételes közbeszerzést írt ki a Váry-Szabó kúria építészeti rekonstrukciójára. Az ajánlattételi felhívás szerint a feladatok magukban foglalják a klasszicista stílusú műemlék eredeti állapotához közelítő felújítását és átalakítását, emlékszobák, kiállítóterek, valamint rendezvények, konferenciák, előadások, kulturális programok lebonyolítására alkalmas terek kialakítását. Feladat továbbá az ingatlanon található “cselédház" felújítása, lakóegységek kialakítása, gazdasági bejáró és kukatároló építése - olvasható a dokumentumban, amely szerint az ajánlatok beérkezésének határideje április 9. 

Egy 2020-as, a kúria fejlesztési területére vonatkozó értékbecslési szakvélemény szerint a telken csak a műemléki kúria és egy nem védett, 3 lakóegységet tartalmazó, szabadonálló lakóépület áll, melynek egyik lakása bérbe van adva. Ez utóbbinak a bontását javasolta a dokumentum. A közbeszerzési felhívásból nem derül ki egyértelműen, hogy a felújítandó “cselédháznak" nevezett épület erre vonatkozik-e.

Az Építészfórum Fetter Anna BA-s diplomaterve kapcsán írt utoljára a Váry-Szabó kúriáról, amelyben az építész hallgató egy autizmussal élő gyermekek számára létrehozott fejlesztőközpontot álmodott a telekre.