Megújulás háza – Zámbó Kamilla diplomamunkája
Zámbó Kamilla onkológiai rehabilitációs központot tervezett a Svábhegyre, a hajdani Eötvös-villa helyére, annak gondolatiságát megérve, a feladatot „helyére építésként" értelmezve. Célja egy olyan környezet létrehozása, ami komplex módon támogatja a gyógyulási folyamatokat. Diplomáját a BME Középülettervezési Tanszékén védte meg.
Az onkológiai rehabilitáció mindig egyénre szabott, és a beavatkozás a beteg számára megfelelő időben és módon történik. Az orvos és a többi egészségügyi szakember betegségmegállapító illetve gyógyítási/kezelési felelőssége mellett – azzal egy időben – figyelemmel kíséri az adott beteg személyiségét, sorsát, jövőjét, életminőségét és az egészségével kapcsolatos rövid- és hosszútávú gondokat. A cél az, hogy a kezelés eredményeként a daganatos beteg elérje a tartós tünetmentességet, majd a gyógyulást és a lehető legteljesebb testi, lelki, társadalmi, valamint foglalkozási/képzési teljesítőképességét.
Az általam tervezett épületben a gyógyuló betegek a rideg kórházi környezettől távol folytathatják teljes felépülésüket egyéni és csoportos pszichoterápiával. Stresszkezelési és relaxációs technikákat tanulhatnak, gyógytornán vehetnek részt, illetve különböző közösségi programokkal javíthatják életminőségüket. Tulajdonképpen egy inkubációs környezetet jelent a betegeknek és a hozzátartozóiknak. A központ egyrészt egy közös helyet jelentene, ahol a betegek és hozzátartozóik találkozhatnak, beszélgethetnek sorstársaikkal egy biztonságos, otthonos környezetben. Másodsorban az épület egy terápiás központként biztosít egyéni konzultációs lehetőséget és csoportos foglalkozásokat képzett szakemberekkel.
Az építészeti program összeállításakor, a hazai és külföldi intézmények elemzéséből következtetve, három fő elemet vettem alapul. Az első a megérkezés tere, ahol a látogatókban kialakulhat egy bizonyos fokú otthonosságérzet, bizalom, a szakemberekkel és a központtal való ismerekedés, első találkozás helyszíne. A második a közösségi, multifunkciós terek, amik szabadon átalakíthatóak, a közös kreatív foglalkozásoktól a kiállításokon át a csoportos beszélgetésekig mindenféle program helyet kaphat itt. A harmadik fontos elem a privát konzultációs szobák, amelyeknél fontos a barátságos, otthonos környezet, a hangosabb közösségi terektől való elszeparáltság, egy védett térként való megjelenésük.
A választott helyszín a 12. kerületben a Svábhegy lejtőin helyezkedik el, a Karthauzi utca és az Eötvös út által határolt háromszögben. Ami kiemeli ezt a telket a többi közül az a rajta álló egykori Svábhegyi szanatórium és Vaskovics vízgyógyintézet épülete. A Svábhegy a 19. század második felében vált népszerűvé, a főváros kedvelt kirándulóhelyévé. Első komolyabb fejlesztés a fogaskerekű kiépítése volt, ami bekapcsolta a városi életbe, a megnövekedett turizmus miatt egyre több nagy szállóépületet is emeltek itt. A tehetősebb pest-budai polgárok, neves művészek egymás után építették svájci modorú nyaralóikat, villáikat, többek között báró Eötvös József nyaralója a tervezési helyszín északi részén állt.
Az itt található értékes zöldterületnek és az eredetihez hasonló svábhegyi hangulatnak a felelevenítése volt a cél. Így született a „helyére építés" gondolata, az új központot az egykori Eötvös-villa egykori helyére telepítettem. Nem konkrétan a villa, hanem a gondolat rehabilitációjaként jelenik meg az új központ. Ennek egy jelentős eleme a veranda/lugas, amely körbefonja az épületet, illetve az anyaghasználatban megjelenő látszóbeton és nyers fa szerkezeti elemek. Az előbbiből következik még egy fontos koncepcionális elem a szerkezeti kettősség: a földszinti robusztusabb monolit beton szerkezet foglalja magába a testi/fizikai rehabilitáció tereit, az emeleti könnyed szerelt fa szerkezet pedig a lelki, pszichoszociális rehabilitáció tereit.
A helyszíni rehabilitáció részét képezik a meglévő épületek újragondolása, a szanatóriumot szállóépületként, a vízgyógyintézetet növényházként / gyógynövénymanufaktúraként. A vízió erős eleme az értékes zöldterület megóvása / megtartása, az új épület környezetbe való simítása.
Egy rámpán keresztül, a földszinti árkádon át közelíthető meg az épület bejárata és a gyógynövényes kert. Az épület funkcionális elosztásánál elmondható, hogy a középső traktusban helyezkednek el az abszolút publikus terek, a megérkezés, megismerés terei, ebbe áll bele egy zárt közlekedő mag. Innen közelíthetőek meg az oktatás terei egy-egy szűrőn keresztül.
A földszinten a már említett domináns anyag a monolit beton, amely differenciáltan jelenik meg. Az egyik ilyen változat a látszó homlokzati felületen alkalmazott habüveg adalékos beton, amely segítségével kívül-belül látszó beton felületet kaphatunk és a szerkezet önmagában képes megfelelni a hőtechnikai követelményeknek megfelelő vastagsággal. Ezt a ridegebb beton világot lágyítják fel a fa burkolatú ablakbélletek, a fa padló, illetve az egyedi fa bútorzat.
Az emeletre a már fa burkolattal ellátott egykarú lépcsőn lehet feljutni. Az emelet rétegragasztott fa elemekből épül fel, látszó fa szerkezet jellemzi. A homlokzat körben teljesen nyitott, a nyílászáról a pillérek közé illeszkednek. A veranda árnyalja ezt a nyitottságot, előtetőként árnyékolja és védi a homlokzatot, a külső síkján lévő fa lamellázat szűri a belátást, árnyékol és növény felfuttatására is lehetőséget nyújt.
A tervezés során fontos volt a kapcsolat a természeti környezettel. A belső udvarok egyrészt a környező természeti környezet belső leképződései, védett terek, illetve a térszervezés részeiként elválasztó- és kapcsolóelemek egyaránt. A gyógyító kert lehetőséget biztosít a terápiás kertészkedésre és a fontosabb herbáriák megismerésére. A veranda átmeneti térként biztosítja a zöld környezetbe való minél teljesebb beolvadást.
Zámbó Kamilla
Szerk.: Somogyi Krisztina
