Helyek/Infrastruktúra

Megújul a Ferihegyi T2 Terminál

2008.02.27. 07:27

A repülőtéri bővítés tervét február 12-én tárgyalta Központi Tervtanács. Több mint hatvanöt milliárd forintos befektetéssel a Budapest Airport 2011-ig szinte teljesen megújítja a légikikötő arculatát és jelentősen növelik a kapacitását.
Tervező: Tima Zoltán (KÖZTI Zrt.)

1985. novemberében készült el a 2A terminál, majd 1999-ben a 2B, melyek együttes kapacitását a mai 7-8 millió fős utasforgalom jelentősen meghaladja. A német tulajdonos fejlesztési elképzelései szerint tervezték a tervtanács előtt bemutatott bővítést. A két terminál közötti kiszolgáló egységek bontásával mindkét terminált egy új, „Skycourt” pláza térre fűzi fel a terv. Központosítják a csomagirányítást, a kereskedelmi és a kiszolgáló részeket.

 

 

A moduláris rendszerben kialakított, 2A és 2B épületből álló Ferihegy 2 Nemzetközi Repülőtér Terminál épülettömbjét úgy kívánják átalakítani és kibővíteni, hogy

  • a 2A és 2B terminál közötti üzemi épületeket teljes egészében elbontják;
  • az így létrejövő építési területet alápincézik és a már meglévő pincerészekkel összekötik;
  • a 2A és 2B terminál közé - azokat összekapcsoló - új, 70 m fesztávolságú csarnoképületet emelnek;
  • a 2A és 2B terminál megmaradó épületrészeit légoldalon mintegy 13 m szélességben forgalmi előtérrel bővítik;
  • a főépületre merőlegesen a légoldalon két, egyenként 190 m hosszú többszintes mólót létesítenek és
  • a 2A terminál galériaszintjét üzemeltetési terekkel bővítik.

A megvalósítást a folyamatos üzem mellett három ütemben tervezik. A tervet befogadó szabályozási terv módosítása folyamatban van. A közlekedési kapcsolatokra nem terjed ki a tervezés. A téren a felszíni parkoló megmarad.

 

 

A terv jól átgondolt, funkcionálisan rendezett. A tervtanács véleménye szerint az utasforgalmi vezetés hosszú, kissé bonyolult használatot eredményez. Megfontolandó az oldalszárnyak közlekedővonalának mozgójárdával való segítése. A plázatér kétirányú forgalomvezetésében és a főépület oldalszárnyakhoz való csatlakozásánál (leszűkült keresztmetszet) az utasforgalom torlódása várható. A merőleges csatlakozás miatt a belső szárnyak által közrezárt légi forgalmi terület szűknek tűnik.

A légi megközelítés felől feltárulkozó építészeti látvány egységes. A tervtanács javasolja, hogy ez az egységesség az érkező oldal felől is érvényesüljön. A központi csarnok látványa túl zárt a parkoló felől. A tervtanács javasolja a vizesblokkok ajtó nélküli, betekintést gátló előtérrel való tervezését. A tervtanács a bemutatott tervet engedélyezésre ajánlotta.

forrás: tervtanácsi állásfoglalás, Budapest Airport Zrt.
képek: KÖZTI Zrt


Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér T2 Terminál bővítése – építési engedélyezési terv
Építtető: Budapest Airport Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt.
Generáltervező: Út-, Vasúttervező Zrt.
A tervező képviselője: Tima Zoltán
Generáltervezői koordinátor: Bretz Gyula, Válay Zsolt
Építésztervező: Tima Stúdió, KÖZTI Zrt.
Projektvezető építész: Tima Zoltán
Építész: Németh Tamás (1965)
Építész koordinátor: Molnár Tibor
Építész munkatárs: Lamos Péter, Ráti Orsolya,Szabó Dávid
Épületszerkezetek: Horváth Sándor, Schreiber Gábor (Pataky és Horváth Kft.)
Homlokzati szerkezetek: Petar Reich (a.t.f., Frankfurt)
Belsőépítész: Alison Lyall, Gordon McGhie (3D-REID, Glasgow)
Kereskedelmi területek koncepció terve: Robbie McGill (The Design Solution, London)
Csomagtechnológia: Stuart Walsh (TPS, London), Tasnádi Tamás (UVATERV Zrt.)
Tűzvédelmi tervező: Mészáros János (MÉ-BART Kft.)
Forgalmi előtér: UVATERV Zrt.
Előtér tervező: Táskai Andorné, Válay Zsolt
Statikus tervező: UVATERV Zrt. / KÖZTI Zrt.
Szerkezettervező: Gurubi Imre, Főző Károlyné, Becker Ádám (KÖZTI Zrt.), Balogh Zsolt (UVATERV Zrt.)
Épületgépész tervező: UVATERV Zrt. / KÖZTI Zrt.
Épületgépész: Oltvai András (O.G.S.), Jakab Simon (UVATERV Zrt.)
Elektromos tervező: UVATERV Zrt. / KÖZTI Zrt.
Épületvillamosság: Vereckei János (UVATERV Zrt.), Tóth Bertalan (KÖZTI Zrt.), Szatmári András (Trafficjam Kft.)
Koordináció: TOMLIN Kft.
Koordinátor: Szakály Attila, Zombory Tamás, Lakosi Eszter
Project Managment: Hochtief AirPort
Project Manager: Alexander Ising, Karim El Semman, Frank Holzapfel


A megvalósításra kiírták a tendert

Tendert írt ki a Budapest Airport a 2-es terminál bővítésére, a pályázati felhívást a Tender Electronic Dailyben, az Európai Unió hivatalos közlönyében tették közzé. A Budapest Airport (BA) tájékoztatása szerint a pályázóknak március végéig kell ajánlatot tenniük. Tavaly év végén a BA már kiírt egy pályázatot a T2 átalakítására, ám a rövid határidő, illetve az ünnepek közelsége miatt az eljárást meg kellett ismételni.

A kiírás szerint összesen 12 ezer négyzetméter utasforgalmi terület elbontása, 50 ezer négyzetméter új utasforgalmi terület építése, valamint 35 ezer négyzetméter átépítése vár a győztes pályázóra. A munkálatokra összesen 42 hónap áll a kiválasztott vállalat rendelkezésére. Február elején a BA szakemberei konferencián tájékoztatták a legnagyobb hazai és nemzetközi építőipari cégek képviselőit a BUD Future programról, illetve a tendereztetés menetrendjéről.

Több mint hatvanöt milliárd forintos befektetéssel a BA 2011-ig szinte teljesen megújítja a légikikötő arculatát. Új terminálépületek, karbantartó hangár és hajtóműpróbázó állás épül, létrejön egy új cargo város, kibővülnek a jelenlegi utascsarnokok és a forgalmi előtér is. A BUD Future program az elmúlt húsz év legjelentősebb repülőtér fejlesztési programja Ferihegyen.

forrás: MTI Eco