Közélet, hírek

Megszületett az esztergomi Sándor-palota felújításának építészeti tervpályázatának eredménye

2024.01.31. 12:10

A MOL – Új Európa Alapítvány eredményt hirdetett az esztergomi Sándor-palota felújításának építészeti tervpályázatán. Az Alapítvány által felkért bírálóbizottság a Grafit Műterem Kft. és az ARCHI.DOC Kft. konzorciumának pályázatát részesítette első díjban a meghívásos építészeti tervpályázatra beérkezett nyolc érvényes pályamű közül. A 2024. január végi eredményhirdetésen dr. Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, az Alapítvány kuratóriumi tagja a bírálóbizottságot képviselve ismertette a döntést, és átadta az első három helyezett díjait.

A MOL – Új Európa Alapítvány a tulajdonában álló, esztergomi Sándor-palota felújítására meghirdetett, meghívásos építészeti tervpályázatában a műemléki örökséget tiszteletben tartó, a tervezési programban meghatározott, közösségi funkciót is ellátó épületre várt építészeti javaslatokat. A pályaművek értékelésében a kilenc tagból álló bírálóbizottság három helyezettet jelölt meg.

Első díjban részesítette és továbbtervezésre javasolta a Grafit Műterem Kft. és az ARCHI.DOC Kft. konzorciumának pályaművét karakteres, ugyanakkor alázatos formanyelve, és kiemelkedő minőségű megoldási javaslatai miatt.

Második helyezett lett a Konkrét Stúdió Építészeti Kft. A bírálóbizottság összegző értékelése szerint a pályamű egységesen magas színvonaláért, és a karakteres megjelenésű, identitást kifejező épületegyüttesért részesült a díjazásban.

A 3h építésziroda Építészeti, Kutató, Fejlesztő és Tervező Kft. pályázata a terv magas minőségéért, kidolgozottságáért, valamint kiemelten megjelenő értékmegőrző látásmódjáért kapta meg a harmadik díjat.

A tervpályázat során beérkezett pályaművek hasznos és elgondolkodtató felvetéseket tettek mind a használatra, a közösségnek megnyitott és attól elzárt funkciók telepítésére, mind pedig az anyaghasználatra, illetve a környezetbe illeszkedésre vonatkozóan.

„Számomra mindig is kiemelten fontos volt a hagyománytisztelet és az értékmegőrzés, hiszen a sikeres fejlődéshez szilárd alapokat kell teremteni. Hiszek abban, hogy múltunk és közös emlékezetünk megóvásával egyszerre szolgáljuk a jelenünket és a jövőnket. A Sándor-palota felújítása már évtizedek óta várat magára, ezért büszke vagyok arra, hogy a munka végre elkezdődik, és Esztergom egyik legfontosabb építészeti értéke a MOL-Új Európa Alapítvány székhelyeként és a város kiemelkedő közösségi és kiállító tereként születik újjá" – mondta Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, az MOL – Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagja.

A pályázat lezártát követően megkezdődhet az esztergomi Sándor-palota felújításának tervezési szakasza. Az épület a MOL – Új Európa Alapítvány jövőbeni székhelyeként, valamint közösségi és kiállító térként fog működni, visszahelyezve a város életébe Esztergom egyik ikonikus épületét.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓ

A Sándor-palota közel negyed évszázada üresen áll, ami az épület jelentős romlásához vezetett. A jelentős barokk kori műemlék legutolsó felújítási, karbantartási munkái közel húsz éve történtek. Az épületet többször alakították, bővítették. Az eredeti palota, illetve bérpalota funkció a II. világháborút követő államosításkor szűnt meg, ekkor alacsony igényszintű lakásokat alakítottak ki, amelyeket a rendszerváltásig használtak. Miután az Alkotmánybíróság elhelyezése céljából kiürítették, a használaton kívüli állapot nagyobb károkat okozott, mint a korábbi funkciók, átalakítások és a műemléki szempontokat nélkülöző felújítási kísérletek. A MOL – Új Európa Alapítvány azzal a céllal vásárolta meg az épületet, hogy az egykori barokk palota eleganciáját megtartva felújítsa, és a történeti örökséghez kortárs módon illeszkedő, egyedi megjelenésű, a városképbe illő 21. századi épületet hozzon létre, melyben egy környezetét gazdagító intézmény kezdheti meg működését.

A MOL – Új Európa Alapítvány 2023. június 5-én hirdette meg meghívásos építészeti tervpályázatát az esztergomi Sándor-palota felújítására. A pályázati szakasz október 2-án zárult, novemberben került sor a bírálóbizottsági ülésre, majd 2024. január 30-án az eredményhirdetésre.

A tervpályázatra az alábbi tervezőirodák nyújtottak be érvényes pályaművet:

MONOSTUDIO Építész Korlátolt Felelősségű Társaság
Mányi István Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság
3h építésziroda Építészeti, Kutató, Fejlesztő és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Kollektív műterem Építészeti Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Konkrét Stúdió Építészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
Grafit Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság - ARCHI.DOC Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság (közös pályázók)
ARCHI-KON Építészeti Tervező-Szervező Kft. - NART Építész Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság (közös pályázók)
BÁNÁTI + HARTVIG Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

A MOL – Új Európa Alapítvány számos területen támogat fejlesztéseket. Részben átveszi a MOL társadalmi felelősségvállalási tevékenységeit, valamint közérdekű feladatokat lát el a tehetséggondozás, a kultúra, a szociális ügyek, a fenntarthatóság, valamint a sportélet támogatása területén.

Forrás: Sajtóanyag

 

A pályaművek részletes bemutatója hamarosan az Építészfórumon!