Helyek/Infrastruktúra

Megnyílt az Égi Udvar kapuja

2011.04.08. 13:11

2011. március 27-én, vasárnap hajnalban megnyílt a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új központi utasforgalmi csarnoka, a SkyCourt (Égi Udvar). A 2A és B terminálok között elhelyezkedő, hatalmas ívvel fedett, a légi oldal felé megnyíló tágas tér hamar a légikikötő jelképévé vált, amelynek vezető tervezője Tima Zoltán volt.

Történet

A Ferihegyi repülőtér nem sokkal a második világháború előtt létesült. Tervezésével és létesítésével az addig a fővárost kiszolgáló, és egyben Magyarország egyetlen nemzetközi repülőtereként üzemelő Budaörsi repülőteret váltották ki. Az 1939-ben megkezdett építkezés, ifj. Dávid Károly tervei alapján, 1944-re fejeződött be. Ebben az időszakban a repülőtér a polgári, a katonai és a sportcélú repülést egyaránt szolgálta. Ekkor alakították ki a mindmáig meghatározó jelentőségű, a főváros gyors közúti megközelítését lehetővé tevő gyorsforgalmi utat, amely a 4-es főúthoz kapcsolódik.

A világháború utolsó évében súlyosan megsérült repülőteret és annak létesítményeit egészen 1947-ig nem újították fel. Az ekkor megkezdett felújítási munkák eredményeként 1950-ben nyílt meg újra a polgári repülés számára a Ferihegyi repülőtér és 1957-re készült el teljes terjedelmében a felújított utasforgalmi épület. A hatvanas évekre a nagyobb repülőgépek megjelenésével és egyben az utasforgalom fellendülésével az addigi kapacitások szűkösnek bizonyultak. Az évtized végére a repülőtér elérte kapacitása határát.

Ferihegy 2 építését 1983-ban kezdték, és a 2A terminált 1985-ben nyitották meg. Az épület terveit dr. Herczegh Károly és dr. Jaklics Ervin építészek vezetésével az UVATERV készítette. Ezzel vált Ferihegy ismét nemzetközi szintű, modern repülőtérré. A 2-es terminál további bővítése 1997-ben kezdődött, és 1998. év végére már az utasforgalom rendelkezésére állt. A 2B terminál terveit dr. Jaklics Ervin építész vezetésével a KÖZTI és az UVATERV készítette.

2005-ben a magyar kormány úgy döntött, hogy privatizációs pályázatot hirdet a Ferihegyi repülőtér 75 évre szóló hasznosítására. A pályázatot az angol British Airport Authority (BAA) nyerte meg. A Ferrovial spanyol építőipari konszern tulajdonszerzése után került ismét napirendre a Ferihegyi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. tulajdonosváltása, és hosszas tárgyalások után, 2007. júniusában a német Hochtief Airport GmbH által vezetett konzorcium (HTA) lett a cég új tulajdonosa. A magyar állam az eredeti privatizációs szerződésben bizonyos fejlesztési kötelezettségeket írt elő, melyek célja egyrészt a Ferihegyi Nemzetközi repülőtér működési színvonalának (utaskiszolgálás, gépkiszolgálás, repülésbiztonság stb.) emelése, másrészt a repülőtér kapacitásának bővítése volt.

A jelenlegi 2-es Terminál épületei nagyrészt az 1970-es években született moduláris elrendezési elképzelés alapján készültek el. A koncepció alapján három, diagonális szervezésű, közös centrum köré szervezett, önállóan működő terminál épület építését tervezték. Az eredeti elképzelés szerint, a három modul elkészültével 6 millió utas/év kapacitású terminál csak részben valósult meg.

Az 1984-ben elkészült 2A épülete jól mutatja a diagonális középvonalra szervezett épület tiszta szerkesztési rendszerét. A 2B terminál helyszínrajzi elrendezésben követi ugyan az alapkoncepciót, de alaprajzi szerkesztése – megtartva a diagonalitást – már több helyen szakít a tiszta szimmetriával. Ez utóbbit elsősorban – az időközben – megváltozott funkcionális elvárások indokolták. Ezek közül talán a legfontosabb igény a két terminál épület légi oldali összekötése volt, mellyel az épületegyüttes megtette az első lépést az egységes használatú terminál kiépítésének irányába.

SkyCourt - Égi Udvar

A bővítés koncepciója a - Hochtief Airport 2005 őszén benyújtott befektetői pályázathoz a - Tima Stúdió, KÖZTI Zrt. által készített tanulmánytervre épül. A tervezési program szerint, a ma is álló épületek területén, illetve azokhoz közvetlenül kapcsolódva kell a bővítést végrehajtani. Ebből következően a szerkesztésmód szakít a korábbi moduláris rendszerrel, épp ellenkezőleg, a két modul teljes összeépítésére törekszik. A főbejáratok megtartása mellett a hangsúly a jelenlegi épületek közé épülő új csarnokra kerül. Az összképet a továbbiakban ez a központi elem szervezi.

A TIMKETT Kft. magas színvonalú kivitelezésében valósult meg az újonnan átadott Sky Court névre keresztelt, a ferihegyi 2-es terminál új központi csarnok PVC burkolatának fektetése. A burkolási munkákhoz Mapei melegburkolati segédanyagokat használtak fel teljes rétegrendben:
alapozáshoz: Primer G, Eco Prim T
aljzatkiegyenlítéshez: Novoplan 21, Ultraplan Eco, Planipatch
PVC burkolat ragasztáshoz: Rollcoll ragasztó + Adesilex LP kontaktragasztó.

A csúszásmentes, illetve sima PVC burkolatok alkalmazása a folyosókon, közlekedőkben történt 4000 négyzetméteren.

Az új csarnoképület – SkyCourt – nemcsak külső megjelenésében, de belső terében is meghatározó. A tervezett komplex fejlesztés első eleme a meglévő 2A és 2B terminálok közötti üzemi épületek teljes elbontása után valósult meg. A SkyCourt a két moduláris jellegű terminált egyetlen szerves egységgé kapcsolja össze. A földi oldalon az épületrész határait az indulási oldali homlokzat, illetve a közúti híd adja. A légi oldalon az épület 21 m-rel benyúlik a 2A és 2B homlokzati vonala elé. A közel 70 m fesztávolságú acélszerkezetű tető csak e két határvonal mentén kerül letámasztásra. A tetőszerkezet formája tükrözi az új terminál belső funkcionális elrendezését és működését. A földi oldalon ívesen leforduló, kétharmad részt tömör tetőfelület méretei ellenére is erősíti a két meglévő utascsarnok funkcionális jelentőségét, a megmaradó főbejáratok helyét. Az épületrész kisebb, földi oldalán, a homlokzat vonalában kialakított összekötő folyosó a 2A és 2B közötti fedett és zárt kapcsolatot ad, ugyanakkor üzemeltetési szempontból is nagy flexibilitást biztosít.

A SkyCourt külső és belső megjelenésében is az újonnan létrejövő épületegyüttes emblémája kíván lenni, megjelenésében is nemzetközi rangot biztosítva a repülőtér számára. Az épületrész legfontosabb eleme a kétszintes utasforgalmi tér, amelyen minden induló utas áthalad. A beszállókártyák átvétele után, az utasbiztonsági ellenőrzést követően érkeznek az utasok a SkyCourt központi terébe, amely - a téri élményen túl - nagy alapterületen üzleteknek ad helyet. Emellett az indulási szinten, jelentős felületen pihenő és várakozóhelyek is kialakításra kerülnek. A galériaszinten éttermek és légitársasági várók helyezkednek el.

Funkciók

Az épület alatt új pinceszint készül, amely a 2B meglévő alagsori szintjéhez kapcsolódik. A terület egy része a teljes reptéri, ellátó-, biztonsági-, karbantartó, valamint a rendőrség és a vámhivatal reptéri személyzete részére kialakított öltözőket foglalja magában. Az alagsorban kerülnek kialakításra a kereskedelmi egységekhez tartozó, bérelt raktárterületek. Az áruszállítás és a személyzet közlekedése a megmaradó terminálok határvonalán épülő 2-2 gazdasági liften keresztül bonyolódik. Az alagsorban kapnak helyet az épület működését biztosító elektromos-, és gépészeti központok. A SkyCourt - és egyben a teljes épület - középvonalában tervezett új alagsori teherforgalmi bejáraton keresztül zajlik majd az épület gazdasági ellátása.

Az épületrész földszintjén, az érkezési szinten kap helyet a teljesen új koncepcionális és üzemeltetési alapokra helyezett csomagkezelő központ. A légi oldali funkció részben a megmaradó épületek alá is benyúlik. A földszint földi oldalán az indulási szinthez hasonlóan belső összekötő folyosó létesül a két terminál fél között. Innen nyílik a személyzeti bejárat.

Átmenet

A fejlesztés a kialakult használati mód időleges megváltoztatásával, jelentős területkorlátozással járt. A fenntartható üzem és a beruházás folyamatossága érdekében, a 2A és 2B terminálok működését részlegesen szét kellett választani, a két utascsarnok közötti épületrészekben működő gépészeti berendezéseket át kellett telepíteni a megmaradó épületekbe. Emellett a megszűnő épületrészekben működő funkciók átmeneti, vagy végleges elhelyezésére is szükség volt. Az átmeneti elhelyezés a nagy területigény miatt, legnagyobbrészt a 2A épület délkeleti oldalán, a parkoló területek mellett létesülő konténervárosba, kisebb részt a megmaradó épületeken belülre került. A SkyCourt átadásával létrejött a több mint két évre egymástól elvágott 2A és a 2B terminálok újraegyesítése, a két terminálfél közötti utasmegoszlás optimalizálása.

Jövő

A későbbi fejlesztési ütemekben a 2A és a 2B terminálok épületeinek felújítására, illetve légi oldali bővítésére kerül sor, amely az épületekre merőleges, úgynevezett mólókkal egészül ki, melyekről mindkét oldalon 10-10 új utashíd segíti majd az utasok repülőgépekre történő közvetlen beszállását.

Tima Zoltán