Közélet, hírek

Megnyílik a felújított sümegi Püspöki Palota

2021.10.21. 10:32

Bejelentették a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram következő fejlesztésének elkészültét. Ünnepélyes átadóra vár a sümegi Püspöki Palota együttese, november 2-től pedig már a nagyközönség által is látogatható lesz a megújult emlék kiállítása.

A sümegi vár alatt álló, zárt udvart körbefogó, saroktornyos Püspöki Palotának Padányi Biró Márton veszprémi püspök volt az építtetője 1748 és 1753 között. Az épület fénykorát az építtető püspök korában élte, azután a veszprémi püspökök nyaralója lett. A kastély dekorálásával annak idején itáliai stukkátort bízott meg. A kápolnát és az emelet csaknem minden termét freskók díszítették. A díszteremben hatalmas, aranyozott, festett, a magyarországi emlékanyagban egyedülálló szépségű rokokó kályha állt. A palotába érkezőt a budai építkezésektől semmiben el nem maradó, gazdag szobordíszes, erkéllyel koronázott kapu fogadta. Nemcsak a termek, de a kastély homlokzata is festett volt a barokk korszakban. A tudós érdeklődők a homlokzatra festett latin nyelvű verses feliratokat, Biró Márton püspök kedves időtöltésének tanúit olvasgathatták.

A 19. század során végzett nagyobb átépítés klasszicista karaktert kölcsönzött az épületnek: a saroktornyok hagymasisakjait és a kerti homlokzat rizalitját alakították át. A belső terek dekorációját is az új ízléshez igazították, új díszítőfestések, faburkolatok készültek a termekbe, amelyeket mázas kályhákkal fűtöttek. Újabb jelentősebb felújítás a 20. század első évtizedeiben történt, az ekkor készült neobarokk díszítőfestések sok helyen ma is láthatók. 1947-től állami tulajdonba került az épület, majd kollégiumot és iskolát alakítottak ki benne. A palota legújabb turisztikai funkcióbővítő fejlesztése a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében és a NÖF Nemezti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. lebonyolításával zajlott 1,5 milliárd forintos uniós és hazai támogatással.  Az építészeti felújítás 2018 nyarán kezdődött meg a TSPC generál-, és a Wéber Építésziroda tervezével, de a közelmúltban a NÖF által koordinált  "Mennyei ügyek" című kiállítást is berendezték. 

A nyitvatartás  november 2-től: 

téli nyitvatartás: Hétfő szünnap, Kedd-Vasárnap 9-17 óra között óra között (nov.1-márc.31)

nyári nyitvatartás: Hétfő szünnap, Kedd-Vasárnap 10-18 óra között (ápr.1-okt.31)


forrás: Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram