Közélet, hírek

Megmenekült a bontástól a brutalista berlini Egérbunker

2023.05.26. 14:12

Az Egérbunker (Mäusebunker) Nyugat-Berlin ikonikus brutalista épülete, ami egykor állatkísérleti laboratóriumként működött. Amikor felröppent a hír, hogy a tulajdonos az épület bontását tervezi, berlini lakosok, köztük építészek indítottak kampányt a megmentésére. Május 24-én a német Tagesspiegel újság számolt be róla, hogy az Egérbunker megmenekült a bontástól, műemléki védettséget kapott.

A berlini Lichterfelde kerületben álló Egérbunker Gerd és Magdalena Hänska, valamint Kurt Schmersow tervei alapján épült 1971-1981 között a Berlini Szabadegyetem központi állatkísérleti laboratóriumaként. A 2000-es években a Charité Intézet állatkísérleteinek helyszínéül szolgált. 2020-ban bezárt az utolsó laboratórium is, a tulajdonos pedig az építmény lebontását kérvényezte, a mellette lévő, 1966-1974 között épült Higiéniai és Mikrobiológiai Intézettel egyetemben.

A két létesítmény a kórházzal együtt a Benjamin Franklin Campus részét képezi. Az épületek megmentéséért összefogtak a civilek, a Higiéniai és Mikrobiológiai Intézet és a kórház (épült: 1958-1968) már korábban műemléki védettséget kapott. A petíció egyik szerzője Gunnar Klack német építész volt, akivel korábban interjút készítettünk. Klack az épület jelentőségéről szólva a következőt fogalmazta meg:

„Az Egérbunker a high-tech brutalizmus legradikálisabb példái közé tartozik. Homlokzatát előregyártott betonelemekből tervezték, a formája egy széthúzott, levágott tetejű piramisra emlékeztet. A piramis formájú szerkezetek a modernizmusban eléggé ritkák és különlegesek. És az Egérbunker ennek a jelenségnek a legjobb, legradikálisabb példái közé tartozik Németországban."

A Tagesspiegel kérdésére, hogy miért csak most került műemléki védettség alá az épület, Christoph Rauhut, a Műemlékvédelmi Hivatal munkatársa kifejtette, hogy az Állami Műemléki Hivatal a már meglévő bontási engedély miatt nem vizsgálta az ügyet. A szakember hozzátette, hogy a brutalizmusra a frankfurti Német Építészeti Múzeumban (Deutsches Architekturmuseum, DAM) rendezett 2017-es SOSBrutalism kiállítás hívta fel a nyilvánosság figyelmét. A helyzet bonyolult volt, mert bár a Charité a Benjamin Franklin Campus bővítését tervezte, az évek alatt az Egérbunker értéke is egyre nyilvánvalóbbá vált. Az SOSBrutalism kampány a brutalista épületek megmentését és katalogizálását célozta, ehhez egy adatbázis készült.

Az egyelőre nem eldöntött kérdés, hogy milyen funkciója lesz a jövőben a létesítménynek. Ehhez kapcsolódóan május 26-án nyílik a Berlini Galéria (Berlinische Galerie) kiállítása (Suddenly Wonderful - Zukunftsideen für Westberliner Großbauten der 1970er Jahre), amely a városban az 1970-es években épült, a tudomány, a kutatás és a kultúra új helyszíneiként emelt, napjainkban sok esetben pusztulófélben lévő monumentális építmények jelenlegi helyzetével és jövőbeli sorsával, hasznosíthatóságával foglalkozik. A múzeum felhívja rá a figyelmet, hogy ezek az architektúrák - a maguk idejében - újszerű térformáikkal, anyagaikkal és összetett funkcióikkal a jövő optimizmusát képviselték Nyugat-Berlinben. A tárlat szeptember 18-ig látogatható.