Közélet, hírek

Megkezdődött a Déli Körvasút miatt indított per

2023.03.23. 12:27

Iratismertetéssel kezdődött meg az a per, amelyet az újbudai, a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzat civil szervezetekkel közösen indított a Déli Körvasút-beruházás környezetvédelmi engedélyének megsemmisítése miatt, adta hírül közösségi oldalán a XI. kerület.

Ahogy a bejegyzésben írják, a tárgyaláson a bíróság hangsúlyozta: minél előbb döntésre kíván jutni, tekintettel az ügy társadalmi jelentőségére.

A posztban azt is felelevenítik, hogy korábban az újbudai önkormányzat levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszternek, amelyben jelezték: Újbuda, illetve a főváros lakott területe nem terhelhető tranzit vasúti teherforgalommal, ezért "szükséges annak kitiltása a városi vonalszakaszról és alternatív útvonal biztosítása". Az önkormányzat arra kérte a minisztert, hogy az állam vállaljon kötelezettséget a V0 vasútvonal megvalósítására, prioritásként kezelve a dunai átkelés megfelelő kiépítését, ami alkalmas a tranzit teherforgalom lebonyolítására. Ezen felül garanciát kértek arra is, hogy a Hamzsabégi park zöldfelületében és növényállományában nem okoz kárt, és gondoskodik a zajkibocsátás minimalizálásáról.

"A levélben Újbuda Önkormányzata a kormány együttműködését várta el az újragondolt tartalmú Déli Körvasút beruházás kiegészítő környezetrendezésében, a csatlakozó vonalszakaszok mentén az elővárosi vasúti személyforgalomhoz kapcsolódó P+R fejlesztésekben, a tervezett Nádorkert megállóhely és a Déli Körvasút környezete megfelelő közlekedési kapcsolatainak biztosításában. Az Önkormányzat mindezek mellett jelezte, hogy igényt tart a felajánlott kártalanításra, melyre a lakosság szempontjából jelentőséggel bíró projektek és fejlesztések megvalósításának formájában kerülhet sor", tették hozzá. 

Ahogy korábbi cikkünkben is írtuk, a kormányhivatal már nem először adott jóváhagyó döntést a projektre, és bár az egyik korábbi változatot hatályon kívül helyezték, december elején mégis fakivágási és bozótirtási munkák kezdődtek az érintett terület egy részén, ami jelentős tiltakozást váltott ki.