Nézőpontok/Kritika

Megjelent az Építész Közlöny Műhely új száma

2012.07.27. 08:19

A Magyar Építész Kamara lapját eddig szinte kizárólag kamarai tagok ismerhették, akik közel 15 éve rendszeresen kapták-kapják ezt a kiadványt. Így történt a legújabb (213.) számmal is, amely július első felében landolt a kamarai tagok postaládájában.

A Magyar Építész Kamara lapját eddig szinte kizárólag kamarai tagok ismerhették, akik közel 15 éve rendszeresen kapták-kapják ezt a kiadványt. Így történt a legújabb (213.) számmal is, amely július első felében landolt a kamarai tagok postaládájában. Közel 8 ezer építész, belsőépítész, táj- és kertépítész, terület- és településrendező, illetve műemlékkel foglalkozó szakember kapta meg a magazint, amely minden eddiginél nagyobb terjedelemben (68 oldalon) és a megszokottól jelentősen eltérő tartalommal látott napvilágot.

 

 

 

Izgalmas összeállítás olvasható benne mások mellett a belsőépítész szakma jelenlegi helyzetéről és oktatásáról (Többek között megszólal Nagy Tamás építész, Kovács Zoltán, O.Ecker Judit és Szenes István belsőépítész, és olvasható egy interjú az Év Belsőépítésze 2011 díjjal kitüntetett Csavarga Rózsával is.) De az érdeklődő megtudhatja azt is, mik azok az anyagkönyvtárak és értesülhet arról is, hogy a Kós Károly által elképzelt – de eddig  soha meg nem valósult – homlokzatdíszítés 1911-ből, miképpen került fel a zebegényi római katolikus templom felújított  homlokzatára. Az átalakulóban lévő magazin mostantól virtuálisan is elérhető, átlapozhatja mindenki, akit érdekelnek a hazai és nemzetközi építészet kérdései.