Közélet, hírek

Március 5-én megnyílik a majki kamalduli remeteség látogatóközpontja

2022.03.01. 11:04

A némasági fogadalmat tett remeték hajdani együttese 2018 óta egy újabb felújítási ütemen esett át, március 5-én azonban átadják a nagyközönségnek a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretein belül. 

 A Vértes lábának egyik legszebb látnivalója a majkpusztai kamalduli remeteség. Az együttes részét képezi az északkeleten álló főépület, az ún. Foresteria, ehhez délnyugatról egy kisebb telep, a klauzúra csatlakozik, ahol a remeteházak sorokoznak fel egy barokk templomtoronnyal. A Foresteria, az egykori konvent, később Esterházy-kastély épülete évekkel ezelőtt nyílt meg a teljes helyreállítás után, a most elkészült új ütem pedig a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. építészeinek, Máté Zsuzsannának, és a TSPC szakági tervezőinek köszönhető a Garten Studio tájépítészeinek közreműködésével, a fogadóépületet pedig az Archiflex Stúdió tervezte.



A rehabilitációról az Építészfórumon tavaly számoltunk be, a cikk az év legolvasottabb épületbemutatója is volt egyúttal 2021-ben. A közkedvelt műemléki együttest szombattól azonban már élőben is meg lehet tekinteni, derült ki az NKVP legújabb posztjából
 

Nyitvatartás március 5-től:
Hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.
Tárlatvezetéssel minden egész órában látogatható.
Pénztárzárás és utolsó tárlatvezetés: 17 órakor.
További információ: https://majkiremeteseg.hu/latogatoi-informacio/