Közélet, hírek

Már 14 különböző előadás hallgatható meg a Színház a város programjában

2022.03.17. 09:40

Tavaly szeptemberben a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház szervezésében indult a Színház a város névre hallgató kezdeményezés, melynek keretében rövid hangjátékok hallgathatóak meg a város több ponjtán. Az adott helyszínhez kötődő, kortárs magyar írók által szerzett előadások a város felfedezésére is lehetőséget nyújtanak. 

Az elmúlt időszakban a színházak és a színházba járók nem voltak könnyű helyzetben. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy kísérleti előadás-sorozattal kilépünk a színpadról, és Shakespeare után szabadon megmutatjuk, hogy tényleg színház az egész város. Új értelmet adunk a mindennapok megszokott helyszíneinek és történéseinek, és a körülöttünk zajló életből csinálunk színdarabot – olvasható a Színház a város weboldalán

Az összesen 14, egyenként 15 perc körüli előadás Budapest különböző pontjain játszódik. A közönségnek nincs más dolga, mint odamenni ezekre a helyszínekre, és átélni, ahogyan színdarabként új életre kelnek a minket körülvevő emberek, állatok, tárgyak és történések.

A helyszíneken nincs más dolgunk, mint elfoglalni a közönség helyét, betenni a fülhallgatónkat, és elindítani okostelefonon (amin mobilnetnek is lennie kell) annak a színdarabnak a hanganyagát, ami az adott helyszínen játszódik. Az előadások szereplői ugyanis az ott lévő élő és élettelen dolgok, amiknek színészek kölcsönzik a hangjukat, megszólaltatva őket vagy a gondolataikat – és ezzel teljesen más megvilágításba helyezve őket.

Az előadások címei és helyszínei:

  • Gólya (Margitszigeti Vadaspark)
  • Hangjáték két platánfára (Frankel Leó 25-29.)
  • Szökőkút (Mechwart liget)
  • Vérmező / Városmajor (Vérmező / Városmajor)
  • Álomőrség (Kossuth Lajos tér 1-3.)
  • Az operaház őrzői (Andrássy út 22.)
  • Csoportterápia (Filozófusok kertje)
  • Daráló (Központi Vásárcsarnok)
  • Átlagos ház (Kárpát utca 56.)
  • Pléhkrisztus (pléhkrisztusos kereszt a Koszorú utcában)
  • Muzsikus cigányok (Muzsikus cigányok parkja)
  • Szórakoztató összeállítás (4-es metró)
  • A 2020-as évek (Móricz Zsigmond körtér)
  • Játszótéri idill (Léghajó játszótér (Városliget))

További információk az egyes színdarabokról és a jegyvásárlásról: https://juranyihaz.hu/hu/szinhaz-a-varos/eloadasok

 

Forrás: juranyihaz.hu/hu/szinhaz-a-varos