Programok

Makovecz Imre "álomrajzait" mutatják be Gyulán

2016.08.03. 07:34

Imre álma címmel szombaton, augusztus 6-án nyílik meg a Makovecz Imre grafikáinak másolataiból összeállított tárlat a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban. A tárlat szeptember 18-ig várja a látogatókat. 

Liska András kifejtette: a kastély márciusi megnyitása óta ez lesz a harmadik időszaki kiállítás, ám az első képzőművészeti tárlat, az eddigiek ugyanis történelmi témájúak voltak.

Gubcsi Lajos, a tárlat főszervezője, a grafikák tulajdonosa harminckilenc munkát adott át a kastély üzemeltetőjének a szeptember 18-ig látogatható tárlatra, a rajzokat különleges eljárással, kézzel őrölt papírra nyomtatták.

Liska András elmondta: a képek nagy része nem megvalósult építmények vázlata, bár van olyan, amelyiken felismerhető például a makói hagymatikum (a Termál- és Gyógyfürdő) épülete. A legtöbb alkotás "a konkrét tervek és a fantáziavilág átmeneti terméke, valódi képzőművészeti alkotás" - fogalmazott.

A Makovecz Imre által kedvelt organikus építészeti stílus elemei, így például a honfoglalás kori motívumok, a palmettadíszek - amelyek építészeti alkotásain is megjelennek díszítőelemként - visszaköszönnek a rajzokon. Néhány kép pedig "kifejezetten organikus", fák gyökérzetét, növények leveleit ábrázolja rajtuk a mester - tette hozzá Liska András.

Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth-díjas építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteleti elnöke volt.