Épületek/Középület

Madárvárta - egy az egyben

2003.10.07. 12:21

Elkészült a svájci építészhallgatók által tervezett madárvárta a Kis-Balatonnál.

Egy az egyben elkészült a svájci építészhallgatók által tervezett madárvárta a Kis-Balatonnál, mely a tó partján fészkelő madarak észrevétlen megfigyelését szolgálja. 25 fiatal - leendő és már végzett építész -, a zürichi ETH hallgatói, Andrea Deplazes és Moravánszky Ákos professzorok, valamint asszisztenseik közreműködésével, alkotói hét keretében valósították meg egy diákpályázat eredményét.

Az építmény szerkezetében egy máglyarakásra emlékeztet, s mindenfajta rögzítőanyag nélkül, kilencven köbméter hasított akácfa felhasználásával készült. Kupolával lezárt, kör alaprajzú tereibe egy méter vastag íves falakon át szűrődik be a fény. A két nagyobb helyiséget álkupola fedi, a legkisebb tér lefedésénél pedig egy olyan új megoldást alkalmaztak, amelyre eddig még nem volt példa: fa hasábokból gyűrűkben rakott 'igazi' kupolát alakítottak ki. A kísérleti projekt során a hallgatók a tapasztalati statika terén újabb építéstechnikai ismereteket szereztek, átélték és megértették az érzékeny építési módot, mely természetes környezetben történik, és kíméli a növényeket, állatokat és erőforrásokat. A madárvárta igénye a Kis Balatoni Nemzeti Parktól és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól jutott el Zürichbe, a svájci Magyar Mérnökök egyesületén keresztül.

Az 1:1 WOODWORKS címen kiadott dokumentáció az ötlet felmerülésétől a megvalósításig mutatja be a munkát Moravánszky Ákos és Andrea Deplazes írásaival, Hajdú József fotóival. Magyarországon októberben, a Terc kiadó terjesztésében jelenik meg.

Csicsely Borbála