Design/Formatervezés

Loft és iroda — LOFFICE a Paulay Ede utcában

2009.03.24. 11:12

Alternatív életstílust sugalló, zöld technológiával felszerelt irodaház lett a Zeneakadémia egykori kottanyomdájából. Szabadon futó csövek, kortárs festők alkotásai, újrahasznosított szarufa asztalok - az ”elvetemült dizájn” kiemeli a Loffice-t a tucatirodák sorából.

2006 vége: a Divatcsarnok hátsó bejáratával szembeni, Paulay Ede u. 55. számú épület udvarából nyílik az 1900-as évek elejéről származó ipari épület, amely ekkor még csak romjaiban létezik, galambok tanyája. A falakat díszítő üvegtéglák nagy része megrongálódott, és az épület aligha emlékeztetett a hajdani Zeneakadémia elegáns kottanyomdájára.

A nyomdaépület felújítása során arra törekedtünk, hogy külső megjelenésében az eredeti formát idézze fel. Ez annál nehezebb volt, mivel a főbejárat feletti üvegfal elé a szomszédos társasházi lakás kiterjesztéseként egy télikertként funkcionáló zárt erkélyt építettek. A tulajdonosok kívánságára az épület felső szintjére Kis Péter Építészműterme további két üvegszintet tervezett, amely a szakmai zsűri tetszését megnyerte ugyan, a társasházi lakókét azonban – a meggyőző érvek és előadások ellenére – sem. A kivitelezés tehát „technikai okok miatt“ nem valósult meg, társasházak esetén azonban ez nem új keletű probléma. Maradt tehát a loft jellegű épület helyreállítása, amely magában foglalta a külső és belső terek renoválását, beleértve a kémény tisztítását is, a napsugarak behatolását és az átláthatóságot biztosító eredeti üvegtéglás megoldással.

Maga az épület a Konzervatórium belső udvarában helyezkedik el. A klasszikus zenét kedvelőknek csak ki kell tárni az ablakot, a csendet és nyugalmat igénylők pedig a légtechnikának köszönhetően megkímélhetik magukat ettől a nem kívánt zenei élménytől. A felújítás két év alatt fejeződött be.

2009 januárja: az utcafronti bejáratból az épület felé haladva a látogató egy üveg-zsilippel találja magát szemben, melynek gombnyomásra nyíló üvegszárnyain átjutva bebocsájtást nyer a belső udvarba, ahol egy teljesen új világ, egy loft irodaház tárul a szeme elé. A Zeneakadémia egykori nyomdája ma „zöld irodaházként” működik.

A loft épületet a bérházi környezettől elhatárolandó a belső udvarban vitorlákat feszítettünk ki, amelyek egyben vízelvezető funkciót is betöltenek. Az épület főbejárata feletti, az 1980-as években létesített télikert, a kubizmus jegyében – Mondrian művészete előtt tisztelegve – új borítással büszkélkedhet. Az építészeti bűncselekmény ellensúlyozásaként a ház ezen része erőteljes megvilágítást kapott.

A fémkeretbe foglalt vitorlák alatt az épület bejárata felé haladva egy „gépház“ jelleget adó bádogborítású homlokzat és gazdag motívumok díszítette cement padlóburkolat (IAMART Manufacture) kíséretében jut be a látogató a loftba. A hagyományos és modern ízlésvilág ötvözete útján létrejött, fehér alapon színes geometriai formák alkotta, kézi technológiával gyártott cementburkolat a zsilipet követően a belső udvarból a lépcsőházon keresztül egészen az épület felső, harmadik szintjéig végigvonul.

A loft fölé magasodó jellegzetes kémény eredeti funkcióját elveszítve ma már csupán az ipari múlt hagyatéka. A ház hűtése és fűtése ugyanis a környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás jegyében talajvizes hőcserélővel történik, mely technológia a terület földrajzi adottságainak köszönhetően került megvalósításra. A VI. kerület körút környéki részén ugyanis egy holt Duna meder található, ahol már 9 métertalpmélység feletti rétegből lehetőség van talajvíz kinyerésére. A hőcserélő első lépésben összegyűjti a vizet, akkumulálja és 40-45 fokos melegvizet állít elő belőle. A víz a plafonon illetve a lépcsőházban az oldalfalakon található panelekben kering. Zárt rendszerben történik a víz talajból történő kivétele és a visszasajtolás, kizárólag a vízhő kerül hasznosításra, maga a víz nem, hiszen a kitermelt víz felhasználás nélkül visszakerül ugyanabba a rétegbe. Nyáron a hűtés – a művelet megfordításával – ugyanezzel a technológiával történik, úgy, hogy hőcserélő a talajvíz hőjét nem akkumulálja, hanem kivonja és az így lehűtött víz kering a házban.

A szellőzés és a vezetékek a transzparencia és az ipari jelleg hangsúlyozásaként a legtöbb esetben a falakon kívül futnak, egyes helyiségekben pedig az épület csőrendszerét átlátszó takaró elemek engedik láttatni, ezáltal a látogató betekintést nyer egy iroda-üzem belső életébe, működésébe. A tulajdonos képviselője, Ulrike Rein szerint: „a modern épület olyan mint egy gép, mely az embert hivatott kiszolgálni.“ Ezen filozófia jegyében a LOFFICE-ban minden nyitott, átlátható, így a szellőző csövek és egyéb technikai megoldások, de még az épület „gyomrában“ futó panorámalift is. A gép és az ember kapcsolatát szemléltetik az épület belső falain látható, különböző gépeket és alkatrészeiket ábrázoló piktogramok, melyek Szabó Gábor és Esterházy Marcell (Szupernova Design) munkái. Az embert szolgáló gépezet motívuma az egész házban jelen van, a lépcsőháztól kezdve a mosdók falain át. A belső terek égszínkék műgyanta padlóján bárányfelhők kúsznak a végtelenbe. Ez éppen olyan szürreális összképet eredményez, mint Magritte művészete.

Funkció

Az iroda elnevezése LOFFICE. A “loft” az épület ipari jellegére, a korábbi nyomdai hasznosításra, az “office” a mai funkcióra utal. A zöld irodaház felső három szintjét olyan cégeknek adjuk bérbe, akiknek munkája megkívánja a loft stílus nyújtotta inspiratív teret, pl. design tanácsadó, belsőépítész iroda és egy kreatív software cég.

Az irodában az állandó bérlőkön kívül van egy három szintet magában foglaló ún. közösségi munkatér, ami egy újfajta, alternatív munkastílust szeretne meghonosítani, melynek elnevezése coworking. Ez nem csupán egy költséghatékony irodabérleti konstrukciót jelent, hiszen mindenki annyi munkahelyet, munkaállomást, dolgozó sarkot vagy tárgyalót vesz igénybe, amennyire személy szerint szüksége van és időarányosan fizet a szolgáltatás igénybe vételéért, hanem installációjával, képeivel és hangulatában sajátos munkaélményt nyújt. Az üzemeltetők egy olyan modern irodai infrastruktúrával rendelkező, esztétikailag igényes környezetet akartak kialakítani, ahol a hatékonyságot és dizájnt együttesen élvezni és kihasználni kívánó ügyfelek, akár vállakozók, akár más fogalakozásúak, a klasszikus irodabérlet magas költségei helyett rugalmas bérleti konsrukcióhoz jutnak. Ők az otthon magánya, vagy a puccos, drága irodák helyett a LOFFICE kellemes, kényelemes, top-design tereiben saját időbeosztásuk szerint, valamint a számukra legmegfelelőbb munkaállomásban dolgozhatnak, és részesülhetnek a környezet, a belső tér nyújtotta élményben.

A belső terek kialakítása során a tulajdonosokat a Google zürichi és a Red Bull londoni irodájának (jó értelemben) elvetemült dizájnja ihlette. A munkaterület kialakítása során a tulajdonosok különös figyelmet fordítottak a belső terek esztétikus, kényelmes, ám mégis extrém kialakítására, értve ez alatt a kortárs festőművészek modern képeit, a berendezési tárgyak formavilágát, valamint a környezettudatosság jegyében készült újrahasznosított szarufa asztalokat. Mindemellett az iroda mobilitásra rendezkedett be, ami azt jelenti, hogy rendezvények esetén a berendezési tárgyak könnyedén elmozdíthatók.

Alkotók:

Belsőépítészet, lakberendezés, iparművészeti munkák:
Supernova Team: Szabó Gábor és Esterházy Marcell

Futómacska Műhely: Csizmadia Zsolt

Stukkó:
Ill-Dekor Kft.: Szakács Gábor

Építészet
Kis Péter Építészterme Kft.
tervezők: Kis Péter, Valkai Csaba, Balazsa Gábor

Hűtés-, fűtéstervező
Roosenberg Kft.: Kertész Csaba