Közélet, hírek

Látványtervek kapcsán

2009.10.19. 09:51

Az Építészfórum rövid időn belül másodszor kényszerül arra, hogy eltávolítson olyan látványterveket, illetve fényképeket, amelyeket maga a tervező küldött a szerkesztőségnek publikálásra.

Az Építészfórum arra kényszerült, hogy eltávolítsa a honlapról a KÖKI Terminál látványterveit. A képeket kifejezetten publikálás céljára küldte be a látványtervet készítő cég, megjelenésüket hosszas egyeztetés előzte meg, most hivatalosan ugyanez a cég kérte eltávolításukat. A felkerült anyagot több más médium is átvette, ők a napokban szintén arra kényszerültek - peres fenyegetés hatására - hogy a terveket eltüntessék.

Arra kérjük a nálunk publikáló tervezőket, hogy folytassák le megbízóikkal és egyéb érintett üzleti partnereikkel az előzetes egyeztetéseket a munkájuk publikálásáról. Az Építészfórum a továbbiakban nem szeretne olyan helyzetbe kerülni, hogy jóhiszeműen, alkotói kérésre közzétesz terveket, azokat olvasók ezrei megnézik, kommentálják, majd egyszercsak kiderül, hogy a tervek közlése nem volt megfelelően előkészítve. A szerkesztőség nem azért jött létre, hogy számunkra ismeretlen cégekkel pereskedjen, hanem hogy naprakész módon kövesse a kortárs magyar építészet legjelentősebb eseményeit.

Amikor a házak megépülnek, a vélemények közlésének már úgysem lehet gátat vetni...