Épületek/Középület

La Llotja előadó-művészeti központ a Mecanoo-tól

2010.03.03. 06:08

A konzolos, horizontális épülettömeg az alatta levő tér fölé nyúlik, védelmet nyújtva a bejáratoknak. A katalóniai Lleida (Spanyolország) új színház- és konferenciaépületét Francine Houben tervezte.

Lleida, amely Barcelona után a spanyolországi Katalónia második legnagyobb városa, hegyvidékes területen fekszik a Segre folyó mentén. A városban idén március 23-án nyílik meg a La Llotja színház és konferenciaközpont, amelyet Francine Houben (Mecanoo architecten) tervezett a barcelonai labb arquitectura közreműködésével. Katalónia egyik legfontosabb projektjének köszönhetően Lleida városa kulturális célponttá válik, új színházában pedig opera- és színházi előadásokat, valamint kongresszusokat tartanak majd.

 

 

 

A holland Mecanoo tervezőiroda 2005-ben nemzetközi pályázaton nyerte el a megbízást az épület megtervezésére. Az épület a Seu Vella hegység és a Segre folyó között, a városközponttól kicsit távolabb épült fel, és homlokzati kőburkolatával, valamint a környéken termesztett gyümölcsök élénk színeivel tarkított, napfényes belső tereivel tükrözi a spanyolországi környezetet, szinte olyan, mintha a földből nőtt volna ki.

A konzolos, horizontális épülettömeg az alatta levő tér fölé nyúlik, védelmet nyújtva a bejáratoknak. Az épület legszélesebb pontján üvegsáv fut végig. A Mecanoo a lleidai tájat az épület háttereként szolgáló izgalmas 'dekoráció' formájában interpretálta, és az épülettömeg három léptékben is feladatot kapott. A környezetet tekintve a hegyek és a folyó közötti kapocsként működik, míg városi szinten a La Llotja és a folyó kiegyensúlyozott kompozíciójának megalkotása volt a cél. Az utcák léptékében a konferenciaközpont konzolos formája védelmet nyújt az erős napfény és a csapadék ellen.

 

 

 

A La Llotja horizontális tömege nagy tetőkert kialakítását tette lehetővé, míg a konzolos épület alatti védett terület különböző események helyszíne lesz majd. A monolitikus épület gyakorlatilag különböző épületelemekből áll, amelyeket hangszigetelt folyosók kötnek össze. A földszinten található a színházterem színpada, az öltözők, az üzemi bejárat és az étterem konyhája. Az épület közepén húzódó bevilágító udvarban az utcaszintről monumentális lépcső vezet fel az első emeleti multifunkcionális terembe.

A második szinten elhelyezett, a folyóra és a városra néző panorámaablakokkal ellátott előcsarnokba rámpán tudunk feljutni. Innen nyílik a színházterem, a tárgyalók és a kisebb konferenciaterem, mely egy emelvénnyel és üvegfallal vizuálisan is kapcsolódik a multifunkcionális teremhez. A belső folyosóról megközelíthető sajtóiroda, a VIP szobák és egy találkozóhely a városra néző oldalon, míg az éttermek és bárok a térre és a folyóra néző oldalon kaptak helyet. A színház- és konferenciatechnika berendezései szinte láthatatlanok, de rendkívül hatékonyan működnek.

 

 

 

Az épület homlokzatát kőburkolat fedi, míg a belső térben a falakat fehérre festették. Az előcsarnok és a multifunkcionális terem márvány padlóburkolatú, a folyosókat pedig keményfa padlóval tervezték. Az épület nagy részén használt fehérre festett falakkal ellentétben a színházterem fekete keményfa burkolatot kapott, világító, ún. 'fényfa' bevágásokkal, gyümölcsöskert benyomását keltve. A gyümölcsökre való utalás és azok színei többször is megjelennek az épület kisebb részleteiben, a lleidai régió ugyanis híres gyümölcstermesztő vidék.

A tetőkert is színpompás: ide kúszónövényeket, a pergolákra felfutó rózsát, jázmint és borostyánt ültettek. A tető nemcsak kilátóhelyként, városi zöldterületként és közösségi térként remek, de hasznos is: zöld borítása hűti a tetőszerkezetet. Az épület fenntartható módon valósult meg és működik majd. A jelentős méretű konzolos kiugrás árnyékol és a csapadéktól is véd, és hőraktározási rendszer, valamint fotovoltaikus elemek is beépítésre kerültek.

A La Llotja 37.500 m2-nyi alapterületén három, egyenként 1000, 400 illetve 200 ülőhelyes konferenciatermet helyeztek el, melyek közül a legnagyobb színházteremként is funkcionál. A multifunkcionális terem mellett az épület része a régi városrészre és a folyóra nyíló előcsarnok, a 9500 m2-es felszín alatti parkoló, irodák, valamint 2591 m2 területen kereskedelmi egységek, míg a komplexum előtt 15.325 m2-es közteret alakítottak ki.

forrás: Mecanoo architecten, Hollandia


La Llotja de Lleida
Palau de Congressos i Teatre Municipal

megbízó: Lleida önkormányzata, Spanyolország
tervező: Francine Houben, Mecanoo architecten
tervező munkatárs: labb arquitectura, Barcelona
kivitelező: Dragados, Barcelona
szerkezetterv: ABT b.v., Delft; BOMA, Barcelona
akusztikai tervezés: Peutz b.v., Zoetermeer; Higini Arau, Barcelona

tervezés: 2004–2005
kivitelezés: 2006–2010
építési költség: 35 millió euró