Közélet, hírek

Közzétették a Rákospalota-Újpest vasútállomás koncepcióterveit

2022.02.12. 11:01

A Sporaarchitects, a Paragram Stúdió és az RJZS Architects közreműködésével készültek el a Rákospalota-Újpest vasútállomás felújításának koncepciótervei. Az igen lelakott állomás átalakítása a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiához kötődik.

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát a Budapest Fejlesztési Központ készítette el a Kormány megbízásából, célja a Budapest vonzáskörzetébe tartozó, körülbelül 40-60 km távolságra elhelyezkedő települések fővárosi tömegközlekedésbe való bekapcsolása a vasút maximális kihasználásával.
A BFK a stratégia részeként nem csak a vasútvonalak megújítását és kapacitásának növelését, de az állomások felújítását is tervezi. A Rákospalota-Újpest vasútállomás jelen pillanatban több szempontból is kifejezetten elavult: nincsenek akadálymentesített peronok és nincsenek perontetők, valamint a historizáló állomásépület is rossz állapotban van.

A felújítás folyamatának első lépéseként a BFK véglegesítette a jövőbeni vágányképet: két középperon fogadja majd a váci és veresegyházi vonatokat. Következő lépésként a BFK felkért három építészirodát, a Sporaarchitectset, a Paragram Stúdiót és az RJZS Architectset, hogy tegyenek koncepcionális javaslatokat az állomás kialakítására. Az elkészült tervek alapján a Főváros szakmai stábja a IV. és a XV. kerületi főépítésszel együttműködésben határozza majd meg a tervezés további irányát.

A BFK vezérigazgatója, Vitézy Dávid a következőket osztotta meg Facebook oldalán az állomás felújításával kapcsolatban:

  • A mai szűk peronok helyét tágas, akadálymentes, fedett, korszerű középperonok veszik át.
  • A peronok megközelítése teljesen akadálymentes lesz.
  • A történeti állomásépület megmarad és megújul.
  • A peronok déli irányba tolódnak el, északi kijáratuk lesz a mai állomásépület környékén, déli végük közelebb kerül az Árpád úti felüljáróhoz, ahol új gyalogos és kerékpáros aluljáró kötné össze Újpestet Rákospalotával.
  • A vasútmenti közterületek megújítása elengedhetetlen és gondolunk is erre.
  • Mindenképp épülnek új B+R kerékpártárolók és szeretnénk P+R parkolót is, bár ebben még nincs egyetértés az önkormányzatokkal.
  • Az M3-as metró északi meghosszabbításának BKK által készített terveihez illesztjük az elképzeléseket, ha egyszer megépül a metró, színvonalas átszállópont jön majd itt létre vasút és metró között.

A BFK célja a fejlesztéssel, hogy Rákospalota-Újpest vasútállomásról óránként 8-10 vonat induljon a Nyugati pályaudvarra, és hogy a 70-es, illetve a 71-es vonal fejlesztése nyomán a környező városrészek bekapcsolódjanak a budapesti belváros tömegközlekedésébe. Vitézy Dávid sajnos nem tett közzé a megvalósulás várható idejére vonatkozó információt.

Forrás:
Vitézy Dávid Facebook

 

Paár Eszter Szilvia